Gyilkosok kora III/8.

Fantasy / Novellák (367 katt) anonim88
  2016.10.16.

Castiel egy kidőlt fatörzsön ült, arcát tenyerébe temette, vértől és portól ragacsos haja tincsekben lógott lefelé. Egyre csak Ritára gondolt, ahogyan ott fekszik kitekeredett nyakkal, falfehér arca felé fordul, szemei vádlón rátapadnak. „Minden rendben lesz” – csengett a hazugság fülében újra és újra.

Örök időkre elméjébe égett az az éjszaka, amikor ezt a nevetséges tervet kitalálta. Egy térkép fölött görnyedtek, immáron sokadik órája, egyre csak a lehetséges útvonalakat vették számításba, mikor felvetődött benne ezen végzetes ötlet.

- Mi lenne, ha mi az udvar előtt beszállnánk a hintóba, s elindulnánk azon az úton, amit elvárnak tőlünk? – kezdte. – Ezt, mondjuk, a reggeli órákban, amikor a legnagyobb az élet mindenhol. Ezt megelőzően ti, Daniel, Victor, még hajnalban fogjátok Eliset, kiosontok a várból, és kerülő úton indultok meg Ostagar felé.
- Mi? – bökött hatalmas mellkasára Victor.
- Szökevények vagytok, biztosan ismeritek a környék rejtett útjait.
- Ez valóban így van – ismerte el a szakállával játszva.
- Ki lesz a csali? – kérdezte Daniel karba font kezekkel.
- Csali? – Adam jól láthatóan nem értette.
- Az, akiről a szemtanúk azt fogják hinni, ő Elise MacTir. – felelte kissé lekezelőn. - Ha csak ketten indultok útnak, nem lesztek többek egy bizarr párosnál.

Castiel ajkába harapott. A mágusnak igaza van, szükségük van egy csalira, máskülönben az egész terv nem ér egy lyukas garast sem! De kire? Nem mehet csak úgy oda bárkihez, hogy arra kérje, tegye kockára az életét úrnőjéért. Illetve megtehetné, azonban erre sosem vinné rá a lélek.

- Leszek én a csali – az ajtóban egy fiatal, sötét hajú lány jelent meg kezében tálcával, rajta csészékkel. – Bocsánatotokért esedezem, nem akartam hallgatózni! – mentegetőzött fülig elvörösödve. – Én csak… én csak… lord MacTir küldött, hogy hozzak teát… csak véletlenül meghallottam!
- Azt mondtad, lennél a csali? – ismételte hitetlenkedve Castiel.
- I-igen – bólintott a lány. - Ha ezzel úrnőm szolgálatára lehetek.
- Ugye tudod, ezzel az életedet teszed kockára?
A lány bólintott.
- Nem számít! Én csak egy pótolható szolga vagyok, ő viszont a MacTir család egyetlen örököse.
- Pf! – Daniel keze ökölbe szorult e szavak hallatán.
- Hallottad, Cass, megvan a gyalogod – mondta könnyedén Victor.
- Ezt nem gondolhatjátok komolyan! – szörnyedt el Adam. – Cass, nem dobhatjuk csak úgy oda őt a prófétáknak!
- Nem is tesszük! – ellenkezett Castiel. – Meg fogjuk védeni.

Adam további érvek után kutatott, mikor a lány előre lépett.

- Ti is az életeteket kockáztatjátok az úrnőmért. Akkor én miért ne tehetném? Miért nem adtok egy esélyt, hogy úrnőm hasznára váljak?
- Mi lovagok vagyunk. Ez a dolgunk – felelte bizonytalanul Adam.
- Én pedig szolgáló, és az én feladataim között is ott van lady MacTir védelme! – vágta rá dacosan.
- Akkor is… túl veszélyes – Adam egyre inkább vesztésre állt.
- Szabad akaratomból cselekszem. Én akarok veletek menni. Miért akarsz megfosztani döntési jogomtól?
Adam erre nem tudott mit felelni, csak zavartan pislogott.
- Mi a neved? – kérdezte Castiel.
- Rita vagyok.
- Rendben, Rita, velünk tarthatsz – akkor még nem tudta, de ezzel a mondatával a lány halálos ítéletét írta alá.

- Elküldeni pont őket Elise-szel? – vonta kérdőre Adam Castielt a hintóban. – Ezt mégis hogyan gondoltad?
- Nem tetszett, ahogy az a lány a társainkról beszélt. Szerintem egy-két nap Daniel és Victor társaságában jó lecke lesz számára – felelte kárörvendő nevetéssel.



Castiel a földet bámulta.

„Vajon, ha visszaforgathatnám az idő kerekét, és másképp döntenék, azzal hány ember végzetét pecsételném meg?” – korábbi döntései sosem vezettek senki halálához, ezért ez az eset kifejezetten megrázta. Valamiért mindig abban az illúzióban ringatta magát, ő megmenthet mindenkit.


- M-mi történt? Hol vagyok? – Adam kábának érezte magát, egész teste sajgott.
- Már biztonságban – felelte letörten Castiel.
Adam felült, barátját egy farönkön ülve találta, jól láthatóan magába roskadva.
- Mi ez az ábrázat? Vesztettünk?
Castiel nyúzott arca egy bólintó mozdulatot tett.
- Rita meghalt. Nem tudtam megvédeni, pedig megígértem neki – kimondva még fájdalmasabban hatott, mintha ezzel vált volna valósággá.
- Ne ostorozd magad! – ült le mellé. – Biztos vagyok benne, mindent megtettél, ami tőled telt.
- Ez a legrosszabb az egészben! Hogy csak ennyire telt tőlem! – fakadt ki Castiel. – Te az elejétől ellenezted ezt az egészet… ha rád hallgatok, Rita még most is élne.
- És Elise feküdne ott holtan – fejezte be a mondatot Adam.
Castiel hitetlenkedve bámult rá.
- Ne tégy úgy, mintha ez nem fordult volna meg a fejedben! – Adam a vállára tette a kezét. – Egyikünk sem tudott jobb tervvel előállni, vagyis mind hibásak vagyunk a történtekért. Ha most összeomlunk, akkor Rita áldozata értelmetlenné válik. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy összeszedjük magunkat, és mindent megteszünk Elise MacTir megvédése érdekében. Amíg lady MacTir életben van, Rita nem halt meg hiába.

Adam vigasztalásának köszönhetően Castiel végül összekaparta magát.

- Igazad van. – Talpra ugrott. – Az utunk még távolról sem ért véget. Induljunk Ostagarba!

Még egyszer hátranézett az ösvényre, amerről Craftonnal érkeztek. Nagy levegőt vett, s megindult előre. Elhatározta, amint ez az egész MacTir ügy véget ér, felkeresi Craftont, és megkéri, képezze ki, ahogyan egy gyémántlovag újoncot. „Ha mindenkit meg akarok menteni, erősebbé kell válnom. Sokkal erősebbé!”

Előző oldal anonim88