Emlékek

Szépirodalom / Novellák (536 katt) angyalka146
  2016.09.23.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/9 számában.

Sokszor hűvösek a késő augusztusi éjszakák. Napközben még tombol a hőség, de éjjel, különösen éjfél tájt már elkel a meleg pulóver a vidáman lobogó tűz mellé. Az égbolt tiszta, a csillagok szabadon ontják hideg fényük. A türelmes megfigyelő egy-egy hullócsillagot is láthat, és ha szerencséje van, az űrállomás is áthalad felette.

Sally a hintaágyban feküdt, onnan nézett fel az égboltra. Barátai tőle nem messze, a kerti asztalnál ültek, őt figyelték. Adam végre összeszedte a bátorságát és megkérdezte tőle azt, amit már régóta szeretett volna. A kérdés kizökkentette Sallyt furcsa, réveteg hangulatából és döbbenten felé nézett.

- Nem tartom jó ötletnek – jelentette ki, de valójában nem így gondolta.
- Nem érdekel az előző életed?
- Nem – hangjában határozatlanság csengett. Már hogyne érdekelte volna, de sejtette, nem fog tetszeni, amit majd talál. Nem attól félt, hogy neki nem fog tetszeni, hanem attól, hogy barátai csalódnak benne.

Adam kétkedve nézte, Anna pedig nem szólt bele. Hagyta, had játsszák le játszmájukat. Régóta ismerte már barátnőjét, ezért tudta, úgy is beadja a derekát, de kíváncsi volt az érveire.

- Miért? – nézett rá Adam szürke szemeivel. Néhány hónapja ismerte meg Sallyt és egyetértett szerelme, Anna véleményével: különleges, egyedi, érdekes nő. Hatalmas okkult múlttal rendelkezik. Ezt érezte már első találkozásuk alkalmával is. Lassan több mint két évtizede foglalkozik jógával, most pedig a regresszív hipnózis rejtelmeibe ásta bele magát. Sally a legjobb alanya lehetne.

- Félek, hogy csalódtok bennem – Sally hangja határozott volt és őszinte.
- Miért tennék? Kedvelünk téged.
Anna elmosolyodott.
- Ő kedvel, én pedig szeretlek. Te vagy a legjobb barátnőm. Ha kiderül, gyilkos voltál, az sem érdekel.
- Tudom, és kíváncsi is vagyok, higgyétek el! De… - Maga elé meredt, majd felült a hintaágyon és rájuk nézett. - Én tudom, sejtem, mi voltam, milyen bűnök terhelnek. Higgyétek el, bármit is mondtok most, ezután nem olyan lesz a kapcsolatunk.
- A puding próbája az evés – felelte Adam.
Anna egyetértően bólogatott.
- Ám legyen! – adta meg magát megadóan. – Kérlek – suttogta –, ne ítéljetek majd el.
- Nem fogunk – válaszolták egyszerre, ő pedig újra lefeküdt és behunyta a szemeit.
Adam közelebb húzódott székével és halkan beszélni kezdett hozzá.
- Nem engeded el magad – szólalt meg néhány perc után. Hangjában nem volt szemrehányás, ténymegállapító volt.
- Tudom. Félek.
- Magadtól?
- Is.
Megszorította a kezét.
- Ha nem akarod, hagyjuk a dolgot.
Sally kinyitotta a szemeit és hálásan bólintott.


Négy hónap telt el a történtek óta. Azóta megérkezett a tél a maga mínuszaival, ők pedig a lakás melegébe húzódtak. A hangulatos vacsora és két üveg bor elfogyasztása után vidám hangulatba kerültek, Sally pedig levetette magát a kanapéra és egyszer csak elhomályosult a szeme. Furcsa hártya ereszkedett rá, barátai nem is vették észre.

- Mit szeretnél tudni? – kérdezte Adamat, ő pedig nem értette, mire gondol.
- Néhány hónappal ezelőtt beszélni szerettél volna velem. Itt vagyok. Tessék, kérdezz!
A fiatal pár döbbenten egymásra nézett, majd Sallyre. És akkor végre meglátták.
- A szemei – suttogta Anna.
Adam magához tért döbbenetéből és kérdezgetni kezdte.
- Ki vagy te?
Elmosolyodott.
- Ó, engem már több néven ismertek, de jelenleg, mint tudjátok, Sally Donovenként élek.
- Mi vagy te?
- Szerintem tudod a választ – arca kesernyés mosolyba rándult.
- Démon?
- Igen.
- Lucifert szolgálod?
- Nem – rázta a fejét -, őt már régóta elhagytam.
- Nem értem.
- Együtt fordultunk el Isten szeretetétől, majd útjaink hamarosan elváltak. Megbántam, amit tettem. Vissza már nem fogadtak az égben, de az Úr felajánlotta, hogy emberként megtisztulhat a lelkem és egy napon újra angyal lehetek.
- Tehát angyal voltál? – kérdezett Anna vissza.
- Persze, a legtöbb ember az volt. Csak elfordult és lelke az anyag fogságába esett.
- Te Sally vagy, vagy megszálltad őt? – Újra Adam vette át a szót.
- Jelenlegi életemben Sally vagyok. Teste nincs megszállás alatt. Nem is lesz. Michael védelmezi.
- Őt szolgálod?
Bólintott.
- Azt mondtad, nem akarsz visszatekinteni az életeidre, mert félsz, amit ott találsz.
- Nem én, Sally fél tőle. Nézzétek: bár én és Sally egyek vagyunk, de… Fogalmazzunk úgy, én vagyok a felsőbbrendű énje. Sally okos, értelmes lány. Tudja, miket követett, miket követtem el.
- Miket követtél el?
- Nagyon sok embert megöltem.
Egy percre mindannyian elhallgattak.
- Miért tetted?
- Mert ezt kellett tennem. Az Úr ezt kérte tőlem.
- Isten?
- Igen.
- Nem hiszem el. Ő nem kérhet ilyet!
- Figyelj, csak a ti emberi elmétek különbözteti meg a jót a rossztól. Isten szemében nincs különbség, mert minden úgy jó, ahogy van. A halál és az élet egy érme két oldala. Ahogyan a nappal és az éjszaka is elválaszthatatlan. Vagy a fény és az árnyék. Egyik sem létezhet a másik nélkül.
- Mi voltál? Hogyan öltél?
- Ó, a hosszú évezredek során voltam én már papnő, szerető, szolga, úr, koldus, örömlány, gyilkos, katona, egyszerű pásztor, analfabéta paraszt és még sorolhatnám. Ölnöm csak néhány inkarnációmban kellett. De akkor…
Megakadt a beszédben, szemeiből könnycseppek csordultak ki.
- Tudjátok, olyan könnyűnek tűnik. Akkor. Ha önvédelemből teszed, sokszor még lelkiismeret furdalásod sincs. De amikor a halálod után visszatekintsz az életedre… Megbántam. Olyannyira, hogy Isten legutóbbi kérését visszautasítottam. Megértette. Az én lelkem már képtelen ölni.
- Sokat kell még élned?
- Rengeteget. De nem baj – elmosolyodott. – Szeretek ember lenni.
- Sally fog ebből bármire is emlékezni?
Megrázta a fejét.
- Nem hiszem. Ha mégis, nem fog rajta megdöbbenni. Tisztában van vele, hogy legkegyetlenebb tettével milliókat pusztított el.
- Mit tett és hogyan?
- A földdel tette egyenlővé és az óceánba süllyesztette Atlantiszt. Milliók haltak szörnyű, fulladásos halált. Amit azután, egy későbbi életében, neki is át kellett élnie. Megfojtották. Ezért nem szereti most, ha valami a nyakához ér. A tudatalattija emlékezik.
- Hallgatlak és nem értelek. Isten kérte tőled, hogy pusztítsd el Atlantiszt?
- Igen.
- Utána azzal büntetett, hogy hagyta, megöljenek?
- Nem büntetett. Ez a kérdés ennél sokkal bonyolultabb. Isten nem büntet, nem ítél. Ő a végtelen szeretet. Csak és kizárólag te ítélheted el magad. Senki más.
- Várj! Ha jól értem, te választottad a megfojtásos halált? – Anna eddig figyelt, de most újra bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Igen.
- Miért? – szörnyülködött.
- Mert tudnom kellett. Át kellett élnem azt, amit annak a több millió embernek. – Fáradtan elmosolyodott. – Látom, nem értitek, de rendben van ez így. Vigyázzatok Sallyre!

Behunyta szemeit és visszahúzódott. Adam és Anna még sokáig ott ültek és nézték a törékeny, fiatal testet. Sally békésen aludt a kanapén. Álmában tündér volt, aki az alvó gyerekek álmaira vigyáz az éj sötétjében.

Előző oldal angyalka146