Pista bácsi alszik

Neoprimitív / Pista bácsi (345 katt) Kapitány
  2016.08.27.

Ez egy régebbi neoprimitív írásom, de szeretném, ha megmaradna az utókornak :-)

Pista bácsi egyik este a szokásos időben, tíz óra után néhány perccel tért nyugovóra. Már megszokta a viszonylag korai lefekvést, ugyanis rendszeresen hajnal öt óra körül kelt fel, hogy időben odaérhessen munkahelyére. Rövid idő elteltével Pista bácsi már mélyen aludt kényelmes ágyában.

Telt-múlt az éjszaka. A felhőtlen, csillagokkal pettyezett fekete égbolton megjelent a telihold. Ekkor Pista bácsi elkezdett álmodni - az elkövetkező órákban zavaros, nyomasztó álmok sötétlettek fel elméjében.

Pista bácsi az utóbbi időben komoly szellemi terhelésnek volt kitéve - esténként sokat
olvasott, és a munkahelyen is fárasztó feladatokat végzett. Ez a tény rányomta a bélyegét álmaira is. Így ahelyett, hogy kellemes, pihentető alvással készült volna másnapi feladataira, nem létező, sötét tájakon járt, és fáradt elméje által kreált lidércnyomásos szörnyek gyötörték.

De egyszer csak elérkezett a hajnal. Pista bácsi felkelt ágyából, majd a szokásos reggeli teendők elvégzése után kerékpárjára ült, és elkerekezett munkahelyére. Itt megivott egy csésze erős, fekete kávét. Az elfogyasztott ital máris jobb kedvre derítette, és megkezdte szokásos napi munkáját. Pista bácsi munkájába temetkezett, s hamarosan el is felejtette éjszakai nyomasztó álmait.

Előző oldal Kapitány