Pista bácsi és a kerékpárdefekt

Neoprimitív / Pista bácsi (272 katt) Kapitány
  2016.08.21.

Ez egy elég régi neoprimitív írásom, de szeretném, ha megmaradna a jövő számára :-)

Pista bácsi szokása szerint tegnap is korán kelt. Kitörölte az álmot szeméből, megmosdott, elfogyasztotta szerény reggelijét. Reggeli után felöltötte ruháját, melyet munkahelyén szokott viselni, majd felült kerékpárjára, és elindult az úton, amit már hosszú évek óta majd' minden hétköznap megtett. Az út eseménytelenül telt el, megérkezett a gyárba. Kerékpárját a gyár kapujában lévő megőrzőhöz tolta.

- Jó reggelt, Feri bácsi! - köszönt az idős bicikliőrnek.
- Jó reggelt! Támassza csak le a szokásos helyre! - válaszolta Feri bácsi.

Pista bácsi beállította járművét a megszokott helyére. Feri bácsi, a bicikliőr nyugdíjazása előtt szintén a gyárban dolgozott, fiatal kora óta ismerte Pista bácsit. Miután nyugdíjazták, megkapta ezt a nyugodt állást. Nem volt sok dolga, a kerékpárlopás a gyárban ismeretlen fogalom volt.

Pista bácsi ezek után besétált a gyárcsarnokba, és megkezdte munkáját, amelyre soha nem volt panasz. Napközben rövid pihenőt tartottak, és Pista bácsi szóba elegyedett egyik fiatalabb munkatársával.

- Képzelje, Pista bátyám, mi történt! Tegnap este munka után tekertem hazafelé, s véletlenül belehajtottam egy törött sörösüvegbe - mesélte a kolléga.
- És mi történt? - kérdezte Pista bácsi.
- Hát, sajnos a gumi defektet kapott. Nagyon megijedtem, és elestem a biciklivel. Szerencsére nekem nem történt semmi bajom, de a járgányom váza elgörbült, s így kénytelen voltam elvinni a kerékpárszerelőhöz. Ezért jöttem ma reggel busszal munkába - válaszolta.
- Én már sok-sok éve járok biciklivel, de velem soha nem történt ilyen kellemetlen eset - mondta Pista bácsi. - Remélem, a jövőben sem lesz ilyen problémám.

Ezután folytatták munkájukat, s a nap többi része eseménytelenül telt el, bár Pista bácsi nem felejtette el a beszélgetést, s naphosszat gondolkozott az eseten. Délután, a műszak végén Pista bácsi lesétált a kerékpármegőrzőbe, köszönt Feri bácsinak, majd kitolta kerékpárját az útra.

- Ejnye, ejnye... - dörmögte. - Ezután én is jobban figyelek az úton, nehogy ilyen kellemetlen dolog történjen velem is...

S elindult hazafelé, az utat a szokásosnál is jobban figyelve...

Előző oldal Kapitány