Star Wars

A jövő útjai / Star Wars (491 katt) Homoergaster
  2016.12.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/6 számában.

Star Wars, avagy: Hangulatjelentés egy korszakról


Csillagok háborúja... Oly sokat, s mégis oly keveset mond e cím. Mert hiszen jelenthetne akár egy harmadrangú „Világok harca“ feldolgozást is, a repülő csészealjak és a szivarűrhajók bolygóközi háborúját. Gülüszemű medúzák, fasiszta gnómok, agytúltengésben szenvedő hipnotizőr mutánsok, gombokat kapcsolgató robotok, leginkább a Marsra vagy a Holdra hasonlító idegen világok, rakétaflották és az azokat vezető bátor pilóták. Íme, a korabeli sci-fi film kelléktára a teljesség igénye nélkül. Dühöng a rakétaközpontúság. A filmek másik része, főleg a szovjet film, az ember lelkét boncolgatva kereste a szükségszerűen megvalósuló szocializmus lelki mozgatórugóit, ehelyett azonban – szándékai ellenére – sötét és ijesztő dolgokat talált ott, ahol a humanista technokratának kellett volna lakoznia. Ha nem ez történt, akkor bárgyú ömlengés, vagy emészthetetlen „szocialista művészfilm“ lett a végeredmény.

Nyugaton is akad bőven lelkizős pszichomelodráma. Nem vagyok az ellensége a műfaj eme ágának, már csak azért sem, mert Lucas is egy ilyen filmmel kezdte (THX1138, 1971), csak hogy mára a legtöbbjük nézhetetlenné vált. Szóval a repülő csészealjak támadása és a mobilizált kávédarálók korszaka ez. Pedig a '60-as évek végén már volt egy film, amely nem leszuperált konyhaberendezéseket és dohányipari termékeket röptetett az űrben. Stanley Kubrick: 2001 Űrodüsszeiája volt ez a film. Az első „modern“ sci-fi film. Még a bemutató után harminc évvel is nézhető, ellentétben kortársainak többségével. A szovjetek megpróbáltak visszavágni Stanislaw Lem: Solaris-ának a megfilmesítésével, csakhogy csúnyán felsültek vele. Maga Lem is megtagadta ezt a filmes adaptációt, a forgatás közepén otthagyva az egészet.

Egy korabeli elemzés szerint (Kuczka Péter) „korábban némi joggal beszéltek a Science-Fiction film tragikus és rövid történetéről, vagy arról, hogy ezek a filmek csak a pusztulás képeit mutatják... joggal emlegették sematizmusát, szemléleti színvonaltalanságot, eszközeinek szűkösségét.” Kubrick '68-as és Tarkovszkij '72-es filmje után „ez a kritika elveszítette létjogosultságát... Kubrick és Tarkovszkij filmje erősen különbözik egymástól. Kubrick visszatér a sci-fi eredetéhez... a technikával és tudománnyal felszerelt ember kalandjait... meséli el. Tarkovszkij viszont tovább lépve az ember lelkéről mond megszívlelendő igazságokat.” A 2001-ben „...az ember megszerzi..., majd túlhaladja a technikát... a Solarisban nem a technikán van a hangsúly (naná, hogy nem!), hanem a rendező... inkább arra kíváncsi, hogy képesek vagyunk-e önmagunk és egymás megértésére (szocialista módon!), belső harmóniánk megteremtésére.” Hiába hangoztatta a korabeli propaganda, hogy a „Solaris” a méltó válasz a 2001-re. Mára csak a filmmúzeumokban emlékeznek a „Solaris”-ra, míg a 2001-et ki lehet kölcsönözni a videotékákból.

Ezután még majdnem egy évtized telt el, mire kétségek és lehetetlen körülmények közepette megszületett az új mítosz. Megváltoztatta a moziba járás élményét, és új minőségi mércét teremtett az évtized végére. A Star Wars lavinát indított el, mely ma is tart. A két évvel később bemutatott Alien (Nyolcadik utas a halál) című filmmel a '80-as évek korszakos kultuszfilmje lett. A fejlődés innen viharos, a '80-as években a Star Wars és az Alien trilógiává bővült, klubokat, regény és képregény folytatásokat szülve. A mesemondás új trendje egyetlen dolgot sorvasztott el a celluloidgalaxisban: a régi filmek úgynevezett mondanivalóját, mely az aktuális társadalmi, politikai, technológiai problémákat tárta fel, elemezte ki. Az is igaz, hogy a régi filmek egy része épp emiatt nézhetetlen manapság. Nem így a Star Wars, mely időtlen témákra épít. Újszerű képi világa, a pergő ritmusú, gyors vágás – Lucas erre idő és pénzhiány miatt kényszerült – műfajjá lett. A korlátok ledőltek, a fantázia száguldása elindította a lavinát. 1977-ben megkezdte diadalútját az új vizuális kultúra.

Nálunk az első igazán jelentős híradás a Rakéta regényújság 1978. április 25-ei számában jelent meg, tartalomismertetővel, sok képpel. (Ez a szám még ma is féltett kincsem.) Az akkori viszonyok közt még több mint egy évet kellett várni rá, hogy először csendüljön fel magyar moziban John Williams immár örök muzsikája. A fővárosi bemutató után Szentesen 1979. október 18-án délután 16 órakor a „Szabadság Filmszínház“ nézőterén kialudtak a villanyégők, és a 20th Century Fox logója után a vásznon első ízben száguldott el a csillagokkal teli űrbe a Star Wars felirat.

Új korszak kezdődött. A szocializmus akkori állóvizébe egy olyan tömegkultúra érkezett, amely az imént említett ideológiával ellentétben valóban nemzetközinek bizonyult. Bizony ez zavarólag hatott az akkori idők szocialista kultúráját pátyolgatók számára. A Csongrád Megyei Moziüzemi Híradó korabeli számaiban egy szóval sem említik a nyilvánvalóan teltházakkal vetített filmet. A Csongrád Megyei Hírlap korabeli számaiban azonban tetten érhető az óriási érdeklődés. A megfelelő rovatban nyomon követhető, hogy csak Szegeden 22(!) napig adták. Akárhogy erőlködik a kiadvány, a szovjet partizánfilmek nyilvánvalóan labdába sem rúghattak a Csillagháború mellett. Persze a tervet azért teljesítették, úgyhogy aggodalomra semmi ok sem volt. Az amerikai sci-fi nézettségi indexét pedig nagyvonalúan kihagyták a füzetből.

Nyugaton megoszlott a filmkritikusok véleménye. A dicsérő hangok mellett akadtak, akik kapásból kiátkozták a harciassága miatt az ifjúságot féltve. Akadt néhány mimóza is, aki például Peter Cushing - régebbi filmjeiben többször Drakula gróf ellenfele - Grand Moff Tarkint, a halálcsillag kormányzóját megformáló alakítása nyomán még nácizott is. Mindemellett azonban mégis az elismerő vélemények láttak többségben napvilágot. A kritikusok kiemelték a könnyedséget, az „Óz, a nagy varázsló” hatását, és a klasszikus western filozófiáját. Az egyik cikkben Lucas így nyilatkozik: „Filmemben azoknak a könyveknek, filmeknek és képregényeknek a világát akartam feleleveníteni, amelyeket 12 éves koromban szerettem.” A The Sunday Times 1977. augusztus 14-ei számában pedig elmeséli: „Tunéziában hatalmas, tankokra emlékeztető járművekkel vonultunk fel. Ezek üvegszövetből készültek – H. G. Wells sem álmodhatott volna különbeket –, egy napon üzenetet kaptunk: az algériaiak érdeklődtek, hogy mik azok a katonai járművek a tuniszi-algériai határ szembeeső oldalán...”.

„A mozi fenegyerekek” című könyv, mely Amerikában 1979-ben, nálunk 1983-ban jelent meg, a Hollywood lassú sorvadásának – a '60-as évek drága megafilmjei okán – a romjain megszülető új film és mozikultúra úttörőivel foglalkozik. Többek közt a kötet elemzést ad Francis Coppola, Brian De Palma, Steven Spielberg, és természetesen George Lucas addigi tevékenységéről, egy-egy rövid életrajzzal. Állításait és jóslatait meghaladta a kor, de még így is rendkívül hasznos és tanulságos filmtörténeti olvasmány.

A kötet bevezetője szerint (A játszótér című fejezet) Lucas és a többiek az amerikai film nagy hagyományainak igazi örökösei. „Ez a könyv öröklésük története, és hogy mit tettek eddig, s hogyan.” A 178. oldalon a következőket írja: „A 2001-gyel összehasonlítva... a Csillagok Háborújának trükkjei olcsók. Ahol Kubrick megengedhette, hogy űrállomásai elegánsan körözzenek egy teljes percig, Lucas az egyes hatásos jelenetek között mindig gyors vágásra kényszerült.

„Az a tény, hogy nem rendelkeztünk elegendő pénzzel – emlékszik vissza rá Lucas –, márpedig a különleges hatások egyetlen forrása a pénz és az idő. Visszakoznom kellett. Mint egy őrült vágtam össze-vissza. És körülbelül 100 különleges trükkjelenetet kellett mellőznöm. A film körülbelül 25%-ig tükrözi azt, amit eredetileg akartam.”... „Rengeteg dokumentumbetétet használtunk fel – meséli Garry Kurtz, a producer –, és még néhányat a játékfilmekből is. Végignéztünk minden olyan háborús filmet, amelyben légicsata folyik, a The Blue Max-tól a The Battle of Britainig. Még a vietnami filmeket is számba vettük.” A Star Wars tehát hatalmas siker lett, a nézők már a próbavetítéseken is tomboltak.

Midőn valamikor a '70-es évek elején a floridai tengerparton két suhanc homokvárat építve álmodozva kitalálta a Csillagok Háborúja, az Indiana Jones filmek és a Harmadik típusú találkozások alapötleteit, erre biztosan nem számolt. A nedves homokot lelkesen dagasztó fiatalemberek azonban rövid idő alatt meghatározóivá váltak az amerikai filmnek. Most pedig elmesélem kedvencemet, a legenda megszületésének körülményeit taglaló történetek közül.

Ebben a kis epizódban az egyik elkeseredett hangmérnök próbál a Tie vadászoknak hangot becserkészni. Számtalan repülőtéri fáradtságos és teljesen hiábavaló erőlködés után az illető kimerülten fekszik a szállodai szobájában, miután minden felvételt meghallgatott, és egyiket sem találta megfelelőnek. Ekkor elromlik a légkondicionáló. A hangmérnök pedig lázasan kap a magnó után, mert pontosan ezt a magas, süvítő hangot kereste idáig.

A bemutató előtt nem sokkal az akkoriban induló Alfa című újság legelső számában már olvastam a filmről. Akkor kissé öntelten azt gondoltam, én kapásból kitalálok jobbat a Kuczka Péter által ismertetett sztorinál. A szerző egyébként írásában érezhető előítélettel kezeli a filmet, bár kellemes mesének tartja. A tartalom ismertetésekor elköveti azt a hibát, hogy a végső összecsapást (a Halálcsillag elleni támadás) szerinte számítógépek vívják. Kuczka Péter különben a '70-es-'80-as években a hazai tudományos-fantasztikus irodalom nagy mentora és felfuttatója. Ím, épp az ő tevékenysége nyomán – a szovjet fantasztikus irodalom kissé egyoldalú istenítése – tűnt el nem egy hazai tehetség a süllyesztőben. Miután láttam, még többször meg kellett néznem, a következő években sorra kerülő újabb vetítésekkor, például '82 forró nyarán, '84 tavaszán, nyarán, és később is, hogy mélységeiben átéljem, és egyre több részletét felfogjam. Az első megtekintés után szabályos amnéziát kaptam a sokktól, csak töredékek maradtak meg bennem, azok viszont beleégtek az agyamba.

Sajnos nem tudom pontosan feleleveníteni, hogy azon a '79-es őszön, melyik napon láttam először a Csillagháborút. Egy osztálytársam hívta fel rá a figyelmem, igen melegen ajánlotta, hogy nézzem meg, az én műfajom. Akkoriban már állandóan űrhajókat és pisztolyos embereket rajzoltam mindenhová, így törekvése megalapozottnak tűnt. Életemben először mentem el egyedül moziba. Azelőtt mindig a szüleimmel, vasárnapi programként, egy rajzfilmet – pl. a János vitéz –, vagy vígjátékot, de a Star Wars-t – mely meghatározó élménnyé vált – hétköznap, és egyedül néztem. Ma is élénken emlékszem, hogy tanítás után ott lézengtem a mozi bejárata előtt, és nyugtalanul nézegettem a filmajánló képeket. Az a képzet gyötört, hogy az utolsó pillanatban valamiért elmarad majd a vetítés. Ezért több ízben is alkalmatlankodtam a nem sokkal odébb beszélgető alkalmazottaknál, és érdeklődtem, hogy megjött-e már a kópia, és lesz-e vetítés. Mosolyogva biztosítottak arról, hogy lesz vetítés. Az idő ólomlábakon vánszorgott, soha nem akart négy óra lenni. A pénztáros, miután megtudta, hogy én is az iskolával jöttem, barátságosan invitált az ingyenes matinéra, de én hallani sem akartam a Mézga család kalandjairól (pedig szeretem ezt a rajzfilmet a mai napig).

Ebben a felfokozott állapotban ültem be négy óra előtt a nézőtérre, hogy megtekintsem a híradót. Akkoriban minden film előtt pár perces híradót vetítettek – nem Spice Girls Pepsi reklámot, és őszintén szólva én a híradót ma is szívesebben venném –, amire ugyan nem kellett beülni – lehetett! –, de én mindig végignéztem akár sokadjára is. Ez a moziba járás szertartásához tartozott. Egy újabb csengetéssel jelezték a híradó végét, így mindenki elfoglalhatta a helyét. Alfred Newman 1954-es fanfárja – 20th Century Fox – után pedig jött a film... ...Súlyosnak mondható kultursokkot okozott, és természetesen megváltoztatta a Science-Fictionhoz való viszonyomat. Új utakra lökve a képzeletemet. Az addigi meglehetősen naiv, hagyományos SF olvasói képzelet bénultan ácsorgott az új, mindent elsöprő látvány előtt. Nem tudott betelni vele, de megemészteni sem tudta.

Kitámolyogván a moziból a következő napokban görcsösen próbáltam felzárkózni az élményhez. Még hónapok múltán is lázasan igyekeztem lerajzolni a TIE és X-vadászokat. Jól emlékszem, hogy mindenhova TIE vadászt rajzoltam – persze primitív, elnagyolt formában –, még a tankönyveimbe is. Az 1980-ban a Kozmosz fantasztikus könyvek sorozatban megjelent könyvváltozat újabb mérföldkő volt. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot s órát, amikor egy barátom megmutatta nekem a kötetet a házunk előtti padon. Őrjöngtem. Természetesen kölcsönadta, és természetesen nagy hevülettel elolvastam, és természetesen el voltam bűvölve. A Halálcsillag elleni támadást szinte egy levegővel olvastam végig, legalább úgy izgultam, mint a filmnél. Ez a barátom ott a padon, a késő délutánban a 12. oldal második bekezdését olvastatta el velem, épp olyan büszkén, mintha nem is Lucas, hanem ő írta volna azt a részt, íme: „Két méter magas. Két lábon jár. Fekete köpönyege a háta mögött röpdös, az arc örökké láthatatlan marad, az eléje kötött célszerű, mégis bizarr, fekete fém légzőrostély mögött, ez volt Szith fekete lovagja; tiszteletet és félelmet ébresztett, ahogy végigcsörtetett a lázadó hajó folyosóján.”

Túlzás nélkül állíthatom, kissé hibbant voltam aznap este. Ez a rövid részlet már csak azért is igen nagy hatással volt rám, mert miután az első döbbenetes csatajelenetet követően megjelent a vásznon Darth Vader, vagy midőn feltűnt a Halálcsillag roppant félgömbje, nos, ezek azok a pillanatok, amikortól magamat fanatikus Star Wars rajongónak számítom. Az évek során alapélménnyé vált ez az első mozi, alapkővé, amelyre szellemi labirintusaimat felépítettem.

Így hát végül következzen egy teljesen szubjektív emlékkép, a kor hangulatának egy lenyomata: Emlékszem 1982 egy nyári délutánjára, alkonyára. Egy forró nap délutánjára, amikor hazafelé gyalogoltam a tiszai strandról, a mára már erőteljesen beépülő egykori kukoricaföld poros földútján. Alkonyodott, én pedig a hosszú úton a földet bámulva gépiesen lépkedtem, és az járt az eszemben, hogy estére moziba megyek. Hazaérkezvén már-már az idegességbe átcsapó nyugtalanság vett rajtam erőt. Én most a Csillagok háborúját fogom megnézni. Aztán a türelmetlen ácsorgás ott a moziban, várva, hogy a 20 órási előadásnak vége legyen. A jegy persze már napok óta megvolt. Akkoriban három nappal a kezdés előtt meg lehetett venni a jegyet. Miközben az arcokat néztem egyre feszültebben, az agyam lázasan dolgozott. Készült az élményre.

A filmet tátott szájjal, meredten ültem végig, teljesen elmerülve a látványban. Hazafelé az éjszakában tágra nyílt szemeim a csillagokon csüngtek, az agyamban kavargó képeket kivetítettem a szikrázó horizontra. Oldalakon keresztül folytathatnám a tobzódást hangulataimban. Fontos mérföldkövek voltak szellemi fejlődésem útján a következő epizódok bemutatói is – A Birodalom visszavág 1982. február 25. – Jedi visszatér 1984. október 11. Az új részeket a bemutatókkor minden áldott nap – de volt, hogy egy napon többször is – megnéztem. Ezek a filmek megváltoztattak, álmodozóból álmodóvá tettek. A kor, a miliő, amelyben átéltem ezeket az alkalmakat, tovatűnt, vele a gyermekkor, az emlékezet azonban híven őrzi ezek lenyomatát.

Előző oldal Homoergaster