Idő

Szépirodalom / Novellák (466 katt) lacika
  2016.07.05.

Nem akar elengedni. Olyan már, mintha hosszú órák óta ülnénk az asztalnál.

Nem beszélünk, pedig látom rajta, hogy ezt rosszallja. Úgy gondolja, beszélgetni lenne illő. Magamban tiltakozom csak, és nem szólok.

Olyan a szeme, mint a mindentudó öregeké - ráncos, szigorú, szürke, parancsoló.

Mennék. Magamban számolok. A körmömmel zajtalanul kocogtatok a vastagfalú üvegpoháron. Egy-kettő-három-négy...

Nem tudom, mit tegyek, mit tehetnék. A várakozáskényszer olyan, mint a gennyes seben feszülő bőr. Duzzad, vöröslik, aztán egyszer felszakad, és az ideges, hányássárga, gusztustalan váladék lassan lecsorog. Igaz, ezen a ponton legalább a fájdalom alábbhagy.

Szóval csak ülünk, ülünk, és nem múlik az idő... Kibírhatatlan.

Előző oldal lacika
Vélemények a műről (eddig 1 db)