Új krónikák X.

Fantasy / Novellák (519 katt) bel corma
  2016.07.03.

A lassan oszló, kesernyés füst páráján át is láttam, hogy Alea-Mithra, megérezvén szorongatott helyzetünket, hét arkangyalt küldött a megsegítésünkre. Lélekesszenciájuk ragyogása lassan halványult el, ahogy energiáik fizikai testté sűrűsödtek és hamarosan már hús-vér valójukban álltak előttünk.

Nyolc láb magasak voltak, egész testüket beborító, aranyszínben izzó vértjeik vékony szelvényei pedig zizegve csúsztak el egymáson, hogy végül tökéletesen idomuljanak a testükhöz. Kezükben embernyi hosszúságú, kétkezes pallosok anyagiasultak, melyeknek szemkápráztató ragyogása a nap fényével vetekedett. Sietve ék alakba rendeződtek, az élen álló, legmagasabb alak pedig zümmögő fegyverét fél kézzel, vízszintesen tartva jókora félkörívet rajzolt maga elé a levegőbe. Páncélján fehéren izzottak fel a szent szimbólumok, hangja pedig olyan volt, akár a föld haragos morajlása, ahogy elbődült:

- PUSZTÍTSÁTOK EL A LELKÜKET IS!!!

Az ellenség elérkezettnek látta az időt arra, hogy bevesse tartalékait. Mi sem voltunk restek mozgósítani maradék energiánkat, és hamarosan öldöklő harc vette kezdetét. A pártütő hadai még számosabbak voltak, ám az angyalok jelenléte erőt öntött a megfáradt karokba és bátorságot csepegtetett a csüggedő szívekbe. Az égiek tollpiheként szórták szét az ellent, a sötétség pedig lassan visszaszorult, míg végül súlyos áldozatok árán a széleken is sikerült előretörnünk. Már úgy tűnt, hogy közel a diadal, amikor váratlan dolog történt.

Az élen vitézkedő arkangyalok hirtelen megtorpantak, mintha csak gyökeret eresztettek volna a földbe. Harmadik szememmel érzékeltem, hogy sötét füstkígyók remegő testei nyúlnak ki a földből és csontroppantó erővel fonódnak az égi entitások bokái köré, ezzel tétlenségre kárhoztatva őket. Szinte azonnal zavar támadt katonáink soraiban és magaslatunkról láttam, hogy az ellenség megmaradt mágusai és a nemeseik bőrébe bújt démonok is sietve törnek az irányukba.

- Segítenünk kell nekik, különben lemészárolják őket!

Mesterem egyetértően mordult fel, majd sietve hosszú, ezüstös szálakra felfűzött rúnakövek füzérjeit halászta elő utazózsákja mélyéről. Három volt belőlük, melyekből egyet megtartott magának, a másik kettőt pedig Goarm és az én kezembe nyomta.

- Mi az ördög?! – hördült fel a renegát bérgyilkos, ahogy megérezte a varázstárgyakból áradó, bőrét bizsergető energiát.
- Istennőnk mágia semlegesítő rúnakövei – szolgált sietve magyarázattal az öreg. – Oda fogunk teleportálni, úgyhogy gyorsan fogjátok meg a karomat…
- Majd én – vágtam sietve a szavába és kedvtelve villantottam fel neki az ujjamon csillogó, új szerzeményemet. – Úgyis ki akartam próbálni a gyűrűmet!
- Mégis, mi a fene történt velük? – intett néhai testőröm az aranypáncélos entitások körül kialakult kavarodás irányába.

Éreztem, hogy Synca megragadta a derékövemet, Wulfgar és Goarm pedig a kezembe kapaszkodott.

- Elástak ott néhány szentségtelen ereklyét – morogtam, majd szememet lehunyva az angyalokra összpontosítottam. Mágiám szinte azonnal megfogant és éreztem, ahogy a dimenzió kifordul a sarkaiból…

***

Siettünk, amennyire csak tudtunk, de így is, majdnem késve érkeztünk. Három arkangyal már holtan, lándzsáktól átütött testtel haldoklott, fehéren ragyogó vérük elkeveredett a démonok fekete testnedveivel. A legmagasabb rangú, Systael és három másik társa azonban még állta a sarat. Lábaik előtt hullákból álló halmok emelkedtek, eleven kardjaik pedig ellenség után kutatva, zümmögve pásztáztak körbe.

Egy pikkelyes bőrű, kormossá égett testű, borjú méretű démon rontott rám a fájdalomtól őrjöngve. Varázslatom nyomán hirtelen megsűrűsödött körülöttem a levegő, majd kurta intésemre az energia lesújtott a szörnyetegre. Tompa koppanás, majd reccsenés hallatszott és a fenevad törött gerinccel, pörögve messzire repült.

Láttam, hogy Goarm mágikus dobótőreit használja. A könnyű pengék hajszálpontosan találtak célba, majd egy minutummal később már szisszenve fordultak ki az eleven sebekből, hogy újdonsült gazdájuk kezébe röppenjenek. Elégedetten nyugtáztam, hogy társam hallgatott a jó szóra és használja a formulámat, mert az áldozatok teste hirtelen felfúvódott, majd nedves reccsenéssel robbant véres cafatokra. Synca, a vérébe ivódott, könnyed mozdulatokkal forgatta ikerpengéit. Érintése nyomán vörös bélyeg izzott fel áldozatai bőrén, majd testük hirtelen parázslani kezdett, hogy azután forró salakká hulljon szét. Nem tellett sok időbe, hogy az égiek közelébe jussunk.

Dobásunk pontos volt és a rúnakő füzérek az angyalok felé hullottak. Szemük értőn villant, mintha csak sejtették volna, hogy mire készülünk és hatalmas csapással tisztították meg a teret maguk körül, majd magasan felnyúlva sikerült megkaparintaniuk az ereklyéket. Már csak hárman maradtak és néztem, ahogy keblükre szorítják a hirtelen felizzó köveket, melyek nem kis meglepetésemre, szinte azonnal a vértjeikbe olvadtak. Dühös hördüléssel tépték el a testüket fogva tartó, sötét béklyókat és hátukat egymásnak vetve osztották tovább a halált.

Láttam, hogy arcvonalunk már felbomlott, és bár ellenfelünk is komoly veszteségeket szenvedett, mégis sikerült bekerítenie minket. Kisebb csapattestekké szakadtunk szét, melyek most apró szigetek módjára dacoltak a fekete áradattal, mi pedig úgy döntöttünk, hogy a legnagyobb felé vesszük az irányt. Fájó szívvel használtam fel tartalék manámat, és életre hívtam új gyűrűm hatalmát. A földre hajítottam az övemben rejtegetett ezüsttőrt és néztem, ahogy ropogva, fémes sikoly kíséretében elkezd növekedni. Csillogó hajtásokat sarjasztott a testéből és hamarosan már egy fémgólem magasodott előttünk. Gondolatban, afelé a csapat felé irányítottam, amely fölött a királyi zászló lengett, a többiek pedig elértették ki nem mondott szavaimat és sietve gyülekeztek a fenevad mögött.

A bestia véres ösvényt vágott maga előtt és már majdnem célhoz is értünk, amikor ragyogó, kékesfehér színű gömbvillám csapott le a monstrumra. Tudtam, hogy a démonurak már felfigyeltek a körülöttünk kialakuló kavarodásra, válaszuk pedig kemény volt és könyörtelen.

- A pajzsodat!!! – figyelmeztettem sietve Syncát épp abban a pillanatban, amikor a gólem teste eltűnt a vakító villanásban.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 3 db)