Gyilkosok kora III/4.

Fantasy / Novellák (437 katt) anonim88
  2016.06.26.

A helyzet egy pillanat alatt változott rózsásból kétségbeejtővé. Adam, sir Graed, sir William vagy holtan, vagy eszméletlenül feküdtek. Egyedül Castiel maradt talpon, vele szemben a szürke palástos férfi bal kezét Elise nyaka köré fonta, rideg tekintetét Castielre szegezte.

- Alapos munkát végeztetek – egy mozdulattal lerántotta a lány csuklyáját. – Ez a gyönyörű, ijedt arc, az illat… Sőt még a haját is befestettétek feketére.

Castiel arca megfeszült. Nem tetszett neki, amerre ez a beszélgetés tartott.

- Biiii-zooony – szólt dallamosan a próféta. – Nem rég a kastélyban jártam, ahol találkoztam mind Elise MacTirrel, mind ezzel a szolgálóval.

A szürke palástos férfi arcára önigazoló mosoly ült. Már a sorshúzáskor tudta, bármennyire is unalmas feladatnak látszik, neki kell a MacTir lány után erednie, éppen ezért intézte úgy, mindenképpen a színtelen pálcika maradjon nála. Szerencsére a többieket nem igazán érdekelte a dolog, így elég volt az asztal széléhez tartania a pálcikákat, a színtelent lejjebb csúsztatva a többitől, ezzel biztosítva, senki se húzza ki. A többieket könnyen átverték volna ezzel a trükkel, nem is beszélve Lánglovagról, meg a kunáriról. Náluk alkalmatlanabb személyt nem tudna felsorolni ezen feladat végrehajtására.

- Biztosan dühös vagy rám, amiért így átvertelek – szólt óvatosan Castiel. – Én is az lennék a te korodban, ha egy ilyen tejfelesszájú kölyök hülyét csinálna belőlem – mondta ezt annak ellenére, hogy ellenfele nem lehetett több harminc évesnél. Ez most nem számított, egyetlen célja magára haragítani a férfit, ezzel elterelve figyelmét védtelen túszáról. „Meg kell mentenem Ritát! Most ez a legfontosabb! – határozott magában Castiel. – Megígértem neki, hogy nem esik bántódása. Ha valami történne vele, azt sosem bocsátom meg magamnak!”
- Dühös? – ízlelgette a szót a próféta. – Igen, azt hiszem, dühös vagyok – ha igazat is beszélt, hangja nem ezt mutatta.

„Tudott a támadásról – gondolta magában. – De ez most nem számít. Elise MacTir másik útvonalon halad Ostagar felé, és ha nem vagyok elég gyors, még valamelyik idióta „társam” belebotlik. Az nagyon nem lenne jó.”

- Figyelj, kölyök! – szólt oda neki. – Én nem akarlak megölni. Egyszerűen csak elmegyek, rendben?
- Miután megölted a társaim, azt hiszed, csak úgy elengedlek? – horkantott Castiel.
- Te több emberem ölted meg – mutatott rá. – Én mindössze egyet – a hintó lépcsőjén fekvő férfire bökött. Aztán sir Graedra pillantott, aki csak ült ott mozdulatlanul. – Na, jó, lehet kettőt.
- Higgyem el, hogy egy magadfajta hidegvérű gyilkos megkímél bárkit is?
Vállat vont.
- Értük nem fizettek. Nem szeretem pazarolni a pénzt.
- Mi?
- Egy nap még valaki holtan szeretné látni őket, vagy téged. Különösen téged. Rengeteg lehetőség rejlik benned, látom a szemedben. Egyszer rengeteg pénzt fog érni a fejed, nem szaros ötezer aranyat. Akkor eljövök érted.
- Azt akarod mondani, most csak úgy sarkon fordulsz, és elmész? Nem bántasz senkit, igaz? – „Amint elengedi a lányt, támadok” – határozott magában, miközben azon igyekezett, semmilyen árulkodó mozdulatot ne tegyen.
- Mi is a neved, hamis Elise? – az utolsó két szót a lány fülébe súgta.
- R-Rita – felelte remegő ajakkal. Sírni szeretett volna, de ahhoz is túlságosan félt.
- Nahát, Rita, te remegsz. Fázol netán?
- F-félek – ismerte be.
- Bánod már, hogy úrnőd szerepét magadra öltötted?
- N-nem – felelte. – A kötelességem őt szolgálni, míg élek.
Halovány mosoly jelent meg a férfi arcán.
- Bátor lány vagy, Rita. Fiatal, csinos és bátor – leengedte kezét Rita nyakáról. Egy pillanatra úgy tűnt, elengedi, legalábbis Castiel ezért fohászkodott a Teremtőhöz. Ám abban a pillanatban a próféta keze megrándult, egy reccsenés, s Rita kitekeredett nyakkal a földre hullott, halott szeme vádlón Castielre meredt. A fiú csak állt ott döbbenten. Míg a mozdulatot sem sikerült teljesen követnie. Két szívdobbanásnyi időre volt szüksége, mire összerakta, mi is történt.
- Miért? – mindössze ennyit tudott kinyögni.
- Mert nem az volt, akinek lennie kellett volna – hangzott a válasz érzéketlenül. „Így jobban szemügyre véve, talán felhasználhattam volna egy „B” tervként, ha Elise esetleg meghalna, vagy súlyosan megsérülne elfogása közben – futott át a gondolat a prófétán. – Most már mindegy.”
- Ezért megfizetsz! – üvöltötte Castiel kardot rántva.

Előző oldal anonim88