Anyám emlékére

Szépirodalom / Novellák (629 katt) angyalka146
  2016.06.19.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/6 számában.

(Megj.: a történet kitalált, de a Pitypalatty-völgy valóban létezik.)

A kis falu békésen terül el a Bükk egyik aprócska völgyében. A hegyek, mint zöld hullámok fogják körbe és a lankákon szőlőtőkék meredeznek. Kis patak folydogál a falu szélén: napos időben lassan csörgedezik, eső idején sebesen fut le a Sajó vízgyűjtőjébe. A házak egyszerűek, nagyok és tégla építésűek. Az emberek érdeklődők, szótlanok, kedvesek. Leginkább idősek lakják már a települést, a fiatalok a közeli nagyvárosba költöztek. Zsákfalu, tehát a vége belevész a közeli erdőségbe. Az erdő sötét és nedves: gomba bőven terem, ezért a helyiek sokszor lakmároznak belőle. Mérgezésben még senki sem halt meg - ismerik a növényeket. Itt az idő lassan telik, a percek és másodpercek ólomcipőt viselnek. Amikor novemberben köd borítja a tájat, az ember valahogy varázslatot lát, magát tündérországban érzi.

Én Tir na Nóg-ot sohasem szép, kedves, napfénye helyként képzeltem el, hanem sötét, kopasz fák által körülölelt, kopott és szürke köd borította földként. Anyám sokat mesélt az „Ifjúság Földjéről”, Ilonáról, a tündérkirálynőről és Baba Yagáról, ki észak legnagyobb boszorkánya volt. Szerettem a meséket, anyám pedig szeretett mesélni. Próbált mindennapi, szegény életünkbe varázslatot csempészni. Ebben a misztikus, egzotikus mesében, a valóságban azonban a Pitypalatty-völgy egyik kis településén élt és lakott édesanyám. Nemrég halt meg. Ő olyan… Nehéz leírni, milyen is volt.

Először is rózsaillatú: legelső emlékeim egyike ezt a mindent beterítő, kissé émelyítő rózsaillat. Rendszeresen készítette és használta a rózsavizet, mely nemcsak frissítette, de parfümként is szolgált neki. Még most is élénken látom magam előtt, ahogy gyengéd, kis kezével, hosszú, vékony ujjaival megfogja, és egyesével leszedi a szirmokat, gondosan megmossa, áztatja őket, majd több nap után átszűri a kész vizet.

Szegény családból származott, ő maga is az volt: életének alfája és omegája volt a kicsi falu, benne népes családjával. Heten voltunk testvérek. Két bátyám már nem él, egyik húgom korán halt meg. Anyám, ez az édes, egykedvű, boldog teremtés mindig szilárdan állt az élet viharaiban, és soha nem mutatta ki mélységes fájdalmát élete egyszerűsége és gyermekei elvesztése miatt. Azt mondhatnák: beletörődő volt, de ez nem igaz. Neki tartása volt: mindig egyenes gerinccel és emelt fővel járt. Jelleme nem hajlott az ármánykodásra és hamisságra, mindig nyíltság, nyitottság és őszinteség jellemezte.

Sokszor mesélte, milyen boldog volt első terhessége. Bár fiút szeretett volna, de később igen megszerette nővéremet. Szép, nyugodt, kiegyensúlyozott kislány volt, ezért már várta a napot, amikor megmutathatja a falu népének. Lelkében nagyon készült arra a napra: szép ruhát választott Zsókának, vigyázott, nehogy leegye magát, és amikor elérkezett az idő, boldogan lépett ki vele a szikrázóan napos, meleg májusi délutánon. Ő, mint idegen került e helyre, de sok jó ember befogadta, kedves volt vele. Persze voltak, akik idegenkedtek tőle: maga sem tudta, miért.

- Talán a jellemem nem tetszik nekik - mondogatta.

A legtöbb ember őszintén örült neki és dicsérte a gyermeket, de akadt olyan is, aki látni sem kívánta őket. Amikor hazaért, sírni kezdett.

- Minden ember vágyik arra, hogy elismerjék, dicsérjék. De ez önös, céltalan vágy. Zsóka mondta, hogy ne menjünk. Emlékszem, mondtam neki, hogy kimegyünk, de ő csak rázta kicsi fejét, hogy ne. Igaza volt. Sokat tanultam ezalatt az út alatt. Először is azt, akinek kemény a szíve, annak az is marad: egy kisgyermek sem lágyítja meg. Továbbá azt, hogy a gyerekek bölcsek, hallgatni kell rájuk: ezután ha ő azt mondta, nem akar valamit, vagy nem szeretne valahova menni, nem mentünk. Végezetül rájöttem, hogy érdektelen dolgoknak tulajdonítok nagy jelentőséget. Nem szabad. A boldogság csakis tőlünk függ, nem másoktól.

Sokat mesélt és énekelt nekünk. Lágy, dallamos, magas hangja még most is fülemben cseng. Hosszú évekig a biztonsággal és a nyugalommal fonódott össze, elég volt csak hallani és máris tudtuk, minden rendben lesz. Meséi nem mindig voltak vidámak, de az élet sem az. Mégis mindegyikben ott volt a remény, és mi azzal a bizonyossággal nőttünk fel, hogy a végén mindig a jó győzedelmeskedik.

Főzni nem szeretett, de azért mindig elkészítette kedvenc ételeinket és ő maga sütött szülinapi tortát nekünk. Szegénynek nem volt kézügyessége, az ételek kinézetében, tálalásában mindig volt esztétikai kifogásolni való, de az ízükben sohasem. Mindig nyaggattuk, mondja el, mi a titkos hozzávaló. Ő csak mosolygott. Halála előtt azonban megsúgta a titkot.

Tudom, mindenkinek van édesanyja. Mindenki a sajátját szereti. Ez így is van rendjén. Az én anyám is olyan volt, mint mindegyik: törődő, tápláló, érzékeny. Az élete sem bővelkedett kalandokban: álmait feladta, mert fel kellett adnia, sokat dolgozott, nevelt hetünket, öregkorában kapálgatott kicsi kertjében, és amikor eljött az idő, megtért Istenhez. Apánk korán meghalt, ő cipelte helyette is a terhet. Mégis úgy éreztem, írnom kell róla. El kell mondanom az egész világnak (legalábbis annak a néhány embernek, aki olvassa írásom), hogy az én édesanyám különleges volt. Egyedi. Megismételhetetlen. Okos, céltudatos és kedves. Aki megtanította nekünk a legnagyobb titkot, mellyel túlélhető az élet.

Drága Édesanyám!

Tiszta szívből köszönöm neked az Életet, a világot, melyben nevelkedtem. Gyerekként nem értettem, bűntudatom volt, de most már tudom, érzem, mit értettél azalatt, amikor azt mondtad: semmit sem bántam meg. Feladtad legkedvesebb álmaidat, és ez egyáltalán nem esett nehezedre. Ha szülővé válik az ember, akkor egy pillanatig sem kételkedik abban, mi a legfontosabb az életben. Te nem csak élni tanítottál minket, hanem gondolkodni és érezni is. Mindannyian olyan hamuba sült pogácsát kaptunk tőled, mely remélem, sok embernek adatik meg. Kívánom nekik, ízleljék meg, kóstolgassák, alakítsák és saját receptjük szerint örökítsék tovább gyerekeiknek. Mi tehát a titkos hozzávaló, a túlélés módja?

Szeretet.

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 2 db)