Yuki P. városában II.

Horror / Novellák (875 katt) Koi
  2016.05.23.

- Mi… a… szar?

A járókelők rosszul lettek, többen hánytak is. Szörnyű egy látvány volt.

Legalább hat halott feküdt a rendőrőrs előtt – egytől egyig éjszakai bárok vezetőinek és nem mellesleg maffiózóknak a gyermekei. Némelyik csak három döféssel a testén – ez volt még az enyhébb változat – de némelyik kettévágva hevert a hideg betonon. A hullák szépen egymás mellé kifektetve feküdtek a hasukon. Lábaik terpeszben, cipőikből hiányzott az összes fűző. Fejüket szabályosan balra fordítva tette a gyilkos.

Aki ott ült az Itália utcában, újsággal a kezében. Zenét hallgatott közben – valami hazájabeli filmét, ahol a főszereplő végül értelmetlenül, de az életét áldozza a hazájáért. Az utca nyírfái virágoztak, kifogást adva Yukinak a maszk létjogosultságáról – ha kérdeznék, mondaná, hogy allergiás.

A kávézó ajtaja kinyílt, s egy rút asszonyság gurult ki rajta, egyenest felé.

- Mit lebzsel itt már két napja, miközben nem vesz semmit?! Azonnal vegyen valamit, vagy takarodjon!

A nő kivette a fülhallgatót, és igen kedvesen visszakérdezett.

- He?

Az asszonyság majdnem padlizsánszínű lett a pofátlanság hallatán, s kis híján ott helyben agyvérzést kapott. Az egyik asszisztensnek hívnia is kellett a mentőket. Yuki távozott, de séta közben olvasott tovább. Egy érdekes hírbe botlott: „Gyerekgyilkos terrorista fenyegeti városunkat”. Anyád a terrorista – gondolta a nő, de azért figyelmesen továbbolvasta.

Egy pici baja volt a cikknek a Maszkos végső kiértékelése során: nem volt benne sem az áldozatokról fénykép, sem pedig a gyilkosról – azaz róla – fantáziarajz. Egyetlen tanúvallomás szerepelt, de azt is egy részeg mondta, ráadásul betették egy elkülönített részbe, szóval először át is siklott felette a figyelme. Aztán mégiscsak rászánta magát.

„Egy magas, hosszú hajú nőt láttam – emlékszik vissza a neve elhallgatását kérő tanú -, aki három gyerek elé beállt és egyszerűen eltűnt velük. Hosszú kabát volt rajta, meg csizma, az arca meg olyan átlagos volt. Nem takarta semmivel…”

Ez tényleg tökrészeg volt, még ha látott is – vihogott fel a nő, majd nekitámaszkodott az egyik lámpavasnak, mert kavics ment a cipőjébe. Ekkor nagy dübörgést hallott, majd megállt mellette egy sáros furgon és két fickó kiugrott belőle. Berángatták a kocsiba, majd a jármű továbbhajtott.

Nem sokra rá a furgon irányíthatatlanul rángatózni kezdett, majd egy fának ütközött. A három tanúbeszámoló szerint egyedül egy remegő lábú, véres kabátú, maszkos nő tántorgott ki belőle, aki odament egy járókelőhöz és megérdeklődte, merre található a legközelebbi mosoda, majd olyan sebességgel, amit ember maximum gépjárműben érhetne el, elsprintelt a mutatott irányba. A járműben három felkoncolt hulla maradt.

- Jónapot, rendőrség?
- Igen, mit szeretne?
- Itt az Angolna utcai mosodában van egy vörös blúzos, maszkos nő. Nagyon furcsán viselkedik és egy csurom véres ballonkabátot hozott, hogy kitisztítsuk.
- Mondta a nevét?
- Nem, de… valahogy úgy érzem, hogy nem ildomos megérdeklődnöm.

A diszpécser gonoszan felröhögött, majd szólt két újoncnak, akik viszonylag közel voltak, hogy nézzenek rá a nőre, de ne csak úgy, hanem amúgy is.

Hamar odaértek. Egyikőjük sem volt az a tipikus rendőr, ahogy azt Yuki H.-ban megszokta. Bunkón viselkedtek már kint az utcán is. Beléptek a helyiségbe, s pisztolytáskáikon ujjaikkal dobolva odaálltak a csukott szemmel dudorászó nő előtt, majd az egyik egy tollal a kezében megpróbálta felemelni a maszkot.

- Mutassa az arcát.
- Nem lehet.
- Má’ mért nem?
- Mert egy barbár leöntötte kénsavval és nem akarom megzavarni a lelkivilágukat – mondta teljesen nyugodtan, bár majdnem nevetni kezdett, mert válaszának filmes alapjai is voltak.

Hiába érvelt, a rendőr csak leszedte a maszkját. Aztán iszonyodva megtántorodott.

- Ez… nem lehet…

Yuki visszahúzta a maszkot és az elhűlt rendőrpárosnak csak ennyit mondott.

- Ha nem jelentik ezt senkinek, békén hagyom magukat. Ha visszahallom, hogy a hatóságok rájöttek, hogy nézek ki, maguk ketten másnapra meghalnak. Túl jó az arcmemóriám.

A rendőrök bocsánatot kértek és távoztak, sőt, az egyik, aki valamelyest már hallott róla, otthagyott neki egy csomag rágót.

A Maszkos leült a hotelszoba ágyára. Egy szál fehérneműben volt, s a leselkedő szemek ellen lehúzta a redőnyt. Ásított.

Aludni kéne – s ahogy kigondolta, be is csúszott a paplan alá. Egy előnye volt még a szellemlétnek a villámgyors közlekedésen kívül: szinte azonnal el tudott aludni, s bár elsőre fölöslegesnek tűnt, de ezalatt az alvási idő alatt gyűjtötte össze a következő napi energiáját.

Álmodni sose álmodott – az az élők sajátja. Egyetlen merő sötétségben töltötte a 7-8 óra pihenést, bár neki alig pár másodpercnek tűnt. Mint most is. Szinte kirúgta magát az ágyból. Kopogtak az ajtón.

- Elnézést, szabad?
- Mindjárt – majd kapkodva keresni kezdte a maszkot. Szinte már mindent feltúrt, amikor eszébe jutott, hogy tegnap este kidobta, mert vett egy újabb tizenötös csomagot. Megnyugodva kibontotta, felvette a legfelsőt, felkapta gyorsan az este levett melltartóját és kinyitotta – Jöhet.

A fiatal takarító fekete szalaggal a hajtókáján bejött és egykedvűen takarítani kezdett. Yuki megkockáztatott egy kérdést.

- Elnézést, mi történt, hogy fekete szalagot hord?
- Ha lehetek ilyen őszinte… A bátyám és a menyasszonya balesetben halt meg és még mindig keresik a tettest, pedig én is láttam. Egyszerűen nem értem, hogy nem lehet megtalálni…
- Hogy hívják magát?
- Olivia C., a testvéremet Markusnak hívták.

A nő meglepődött. A kis felszolgálónak a Cirill és Metód utcából ugyanígy hívták a vőlegényét.

- És a… menyasszony hol dolgozott, ha szabad érdeklődnöm?
- A szomszéd városban, egy kávézóban – mire Yuki megfogta a takarító vállát.
- Hölgyem, bármily hülyén is hangozzon, pár hete valószínűleg én mentettem meg a bátyja életét. Sajnálom, és felette igen röstellem, hogy a balesettől már nem tudtam megmenteni.
- Maga az… a felhasított szájú nő? – a takarítónő kezéből kiesett a vánkos, mire a megszólított a maszk elé tette az ujját, csendre intve.
- Halkabban kérem, próbálok inkognitóban maradni – ültette le az ágyra a Maszkos, majd miután bezárta az ajtót, melléhuppant – Meséljen el kérem mindent, amit a feltételezett vétkesről tud.

Tíz percre rá mégis másként döntött.

- Tudja, mit? Tartson velem, maga úgyis felismeri a tettest. Én meg úgy bánok el vele, ahogy szeretné…

Igor ivott. Mint a pelikán, nyakalta az újabb üveg sört. Esteledett már, az ivópartnerek sorra érkeztek az Ulánusbrigádhoz címzett kocsmába. Aztán belépett két nő is: egy magasabb, maszkkal a száján, meg egy alacsonyabb, vékonyabb társánál, fekete karszalaggal.

A férfi hátranézett, mire a karszalagos odasúgott valamit a maszkosnak, aki bólintott egyet, majd turkált egy sort sárga, újnak tűnő viharkabátja zsebében. Amikor megtalálta, amit keresett, egyből békésebben tekintgetett mandulavágású szemeivel.

Egyszer csak székcsikorgást hallott maga mellől: az ázsiai csaj ült le mellé, vodkát kérve, majd átnézett rá.

Igor tudta, hogy itt az igazi egyéjszakás kaland esélye, s a nő fülébe súgott: - A vendégem.

Pár órával később Yuki, hála szellem valójának, még mindig színjózan volt, ellenben a férfi már eléggé elázott. Együtt hagyták el a helyiséget, bár a fekete karszalagos takarítónő utánuk ment. Tíz percbe sem tellett, s Igor már csak egy élettelen hús- és csonttömeg volt – illetve négy: felnégyelt testét a Maszkos szertehagyta a városban.

Végre bosszút álltam érted is – mondta, miközben az utolsóként maradó résszel, a felcakkozott szájú fejjel megdobta a polgármesteri hivatalt. A riasztó bejelzett, de ő játszi könnyedséggel elfutott – sőt, rekordot döntve kicsivel három másodperc alatti idővel szaladt legalább száz métert. Mögötte az egész utca kutyaállománya felüvöltött.

Másnap már hiába keresték a „gyerekgyilkos terroristát”, aki megölt három felnőttet és tíz gyereket, egy felnőttet pedig élete végéig megnyomorított – egyszerűen visszament H.-ba. Nem autón, ahogy idejött, hanem kamatoztatta túlvilági képességeit és „visszateleportált”.

Ideje volt már – G. elküldte F. temetésének időpontját, Yuki pedig mindenképpen menni akart. Mégiscsak a „legrendesebb” rendőrről volt szó, sőt, az egyetlen halandó emberről, akit eltűrt.

De nem hagyta el véglegesen P.-t, sőt…

Előző oldal Koi