Yuki és a maffia
Végre nem esett. Már napok óta erre vártak szerte a városban mind a civilek, mind a rendőrök… mind pedig a gyilkosok. Cavaglieri ugyanis hadat üzent a Maszkos Mészárosnak, s minden jóra- és rosszravaló céhtag agyra-főre kereste.
Egyébként F. is kereste a nőt – beszélgetni szeretett volna vele, s közelebbről megismerni. Ha már, ugyan más módokon, de mindketten a bűn ellen harcoltak. Fel-alá cirkált a legzűrösebb környékeken, de sehol se találta. Talán majd gyalogosan – gondolta, és leparkolt a Cirill és Metód utca és a Vasútállomás utca sarkán.
A sajtó is kereste, élen azzal a riporterrel, aki segített F.-éknak megfejteni a nő üzenetét. Címlapsztorit akartak csinálni belőle: „A várost őrző szellem” címmel, de nem lelték sehol a leendő riport alanyát.
Pedig Yuki nem volt messze – az egyik kávéház előtt üldögélt, napilapjába temetkezve a személyzet jókora megrökönyödésére. Persze ez a viszonylagos zavartalanság annak is köszönhető volt, hogy megfenyegette előtte az alkalmazottakat, hogy ha szólni mernek a hatóságoknak, vagy bárki másnak, hogy itt van, egyikük se jut innen ki, maximum hullazsákban.
Élvezte a napsütést, s még maszkját is lehúzta a nyakára. Magához intette az egyik kiszolgálót és a fülébe súgott.
- Egy szelet feketeerdőt kérnék itt fogyasztva.
Két perc múlva már hozták is.
- Mennyibe kerül?
- Magának ingyen.
Erre még Yuki is felnézett, bele a pincérnő barna szemébe. Amaz kissé megremegett a felhasított száj látványától.
- Hogyhogy?
- Ha maga nincs, akkor a vőlegényemet meglincselik. A vendégem.
A nő bólintott, s olvasott tovább. Még vannak rendes emberek – gondolta, majd lapozott egyet. A szeme sarkából észrevett egy közeledő egyenruhát, majd a rendőr kihúzta mellette a széket, és megkérdezte.
- Szabad?
- Ha annyira szeretné.
F. (mert ő volt az) leült. Telefonján kezdett kutakodni, s amint megtalálta a mappát, amit keresett, Yuki orra alá tolta. Képek voltak az áldozatokról.
- Ez maga volt? És ez? Meg ez?
Egy ideig tűrt, de aztán megállt a tortaevéssel és ingerülten ennyit mondott.
- Még egy ilyen és itt helyben felmetélem.
F. befejezte, bár kicsit meghökkent a Maszkos fenyegető viselkedésén. Hallgattak, majd végül Yuki dühösen kinézett az újságjából.
- Tisztelt hölgyem, tán nem olvasta az üzenetemet?
- Dehogynem és pont emiatt keresem. Miért szükséges ez a vérengzés?
- Nézze – nézett vissza a nő az újságba -, nem szeretném, ha beleártaná magát ebbe. Én már meghaltam, pontosan tudom, milyen szar érzés. Ezt próbálom megmutatni ennek a bűnöző lepra csőcseléknek, hogy ha a bűnt szolgálják, akkor előbb-utóbb a bűn visszaüt. Nem is kicsit.
- Azért kerestem, mert szeretném, ha segítene nekünk. Leállítottam a maga elleni nyomozást, s ha segít, akkor elkenjük az egészet. Nos?
Ekkor a néma utcában egy fegyvert húztak fel jól hallható módon.
- Itt egy hülye – szólt Yuki, majd felpattant és alig öt másodperc alatt odasprintelt a jó száz méterre lévő fegyvereshez. Nem sokkal később visszajött – a fegyveres pedig a saját vérében fuldokolva feküdt az utcakövön.
- Muszáj volt? – nézett felé F., majd felhívta a mentőket.
- Aha – válaszolt közben a Maszkos - Olyan szórása van a fegyverének, hogy nem kockáztathattam meg az esetleges civil áldozatokat – kis szünetet hagyott - Tudja, miért hordok lapossarkút?
- Na?
- Próbált már maga magassarkúban futni?
F. felnevetett. Nem is olyan vészes – gondolta magában.
- Na, nekem viszont mennem kell, ha nem bánja – s azzal Yuki el is tűnt a semmiben, otthagyva a félig megevett feketeerdőt és mellette az árát. Mégiscsak kifizette.
…
- Micsoda? Na ne röhögtess – G. a vonal túlfelén jól hallhatóan kuncogott – Most komolyan öt másodperc alatt futotta a százat? Akkor mért nem meszelted le? Lakott területen 72 kilométer per órával haladt!
- Meg kinyírt valami bérgyilkost.
- Azt nem csodálom. Mennyinél is tart?
- Huszonöt halott ezzel együtt, meg kilenc súlyos sérült. Az egyik még az intenzíven van – majd F. megállt az újságos előtt - Egy H. Times-t kérnék.
Amikor megkapta, belenevetett a telefonba.
- G., ha eddig vicces volt, most bele fogsz pisilni a bugyidba – rebegte a telefonba.
- Miért?
- Y-négyzetről van egy extra melléklet, legalább hat oldalas.
A vonal túlfelén hatalmas hahota hangzott fel, majd jó két perc múlva a nevetéstől kifulladt G. válaszolt.
- Na jó, le kell tennem, mert meló van. Szia!
- Cső-cső – tette le F. és visszaülve kocsijába olvasni kezdte a mellékletet. Fel-felnézett, hátha jön valaki, s a harmadik ilyennél meglátta P.-t, ahogy kilép az egyik pékségből, kezében egy zacskó pogácsával. Integetni kezdett neki, s nemsokára a nyurga rendőr, akivel egy évben végzett, beült mellé.
- Szia F., mit olvasol?
- Az ügyünket; úgy látszik, a pénteki riporterecskének egy tűzhangyányit megszaladt a tolla.
- Ez már tintalavina – nézett bele két pogácsa között a férfi – Micsoda? Kucsiszake-onna? Tümm-tümm-tümm… - olvasta tovább.
Amikor végzett, felnézett a hadnagynőre.
- Ez most vagy marha nagy hülyeség, vagy nagy hülyeség egy kis igazsággal vegyítve. Méghogy ártó szellem…
Kopogtak az ablakon, s a benéző figura láttán P. majdnem szívrohamot kapott. Yuki volt az.
F. lehúzta az ablakot, hogy hallja, mit mond.
- Rendőrkisasszony, gondolkodtam – hajolt be a Maszkos az ablakon - Amennyiben elkenik a nyomozást, akkor alkalmazható az élni és élni hagyni esete. Maguk odaadják a körözési listát, én pedig elintézem az adott illetőket.
- Csak akkor, ha tudja csökkenteni a halálozási rátát – szólt P.
Yuki nézegetni kezdte a szövetollót.
- Hogy mondta?
- Legyen – vágta el F., majd kezet nyújtott a nőnek – Anne.
- Yuki – csapott bele amaz, majd meglátta az újságot – Megkaphatnám?
- Magáé.
A Maszkos benyúlt, elvette a napilapot, majd lassan, olvasgatva elsétált. F. P-re nézett.
- Na, kételkedsz még?
- Nem én. Életemben most először sajnálom a bűnözőinket.
…
Beesteledett, s Yuki egyre veszélyesebbnek számító környékeken mászkált. Persze, hallotta, hogy ki akarják nyírni, de, gondolta magában, csak tegyék.
Egy halottat nem lehet még egyszer megölni.
Fogalma nem volt, mennyi az idő: órát nem hordott, telefonja meg lemerült. Nem mintha használná.
Felette egy fekete bőrű orgyilkos lapult egy ház tetején. Íme, hát ide is eljöttél, báránykám – nézett bele a puska távcsövébe. Kicsit igazított rajta, majd várt. A törölközővel betekert csövű fegyver pontosan Yuki halántékára mutatott.
Feldörrent. Amikor a fekete férfi ismét odanézett, már nem állt ott senki. Egyáltalán nem volt ott senki se.
- Kicsit rasszistának érzem ezt a jelenetet – mondta fölötte valaki, majd a következő pillanatban egy olló hatolt a mesterlövész tarkójába. Azonnal meghalt.
Fogja a fene csökkenteni a rátát – gondolta a Maszkos, majd újra ugyanott állt, mint ahol a lövész látta életében utoljára és ment tovább. Már egészen sötét volt. Az utcalámpák nem igazán világítottak, némelyiknek még a lámpateste is hiányzott. Nem mintha az itt lakó rosszarcúakat zavarná.
Egyre több gyanús elem kezdett el körözni körülötte. Yuki vigyorogni kezdett örömében.
Hirtelen egy mexikói kinézetű pasas ugrott elé, kezében bicskával.
- Hallom, valakit fel kell metélni – bökött felé, de a nő gyorsabb volt: a szövetolló pengepárja kettétörte a gyíklesőt. Yuki lehúzta a maszkot és rávicsorított a spanyolajkúra.
- Így van, mégpedig téged – majd az olló újra csattant és a mexikói felhasadt torokkal dőlt el. Rögtön mögötte egy machetevel felszerelt gengszter alakja tűnt fel – Vívunk, vazze?
A bozótvágó és a szövetolló összecsattant. Majd még egyszer, azután a Maszkos lefordulózta vívópartnerét és a veséjébe döfött. Még kétszer szúrt: egyszer a gyomorszájába, majd végül a nyakába. Három-null a természetfelettinek...
Hányan vannak még? – kérdezte magában F., ahogy a távcsőre tapadt. Közben stopperrel mérte, hogy Yuki mennyi idő alatt végez egy-egy brigantival. Az eredmény hátborzongató volt: négy perc leforgása alatt megduplázta az eddigi listáját.
Már csak egy maffiózó maradt, roncsolt hasfalából belek kukucskáltak ki. A Kucsiszake megállt fölötte, feketére színeződött szeméből és széthasított szájából csak úgy sugárzott a halálos veszedelem.
- Nos, meg tudnád mondani, merre van a főnökötök, és hogy hívják?
- Jeges utca 17b… Giulio Cavaglieri – majd kiszenvedett.
Nem sok időbe tellett, és Yuki ott állt az egyébként hatalmas és giccses ház előtt. Becsengetett.
Az egyik ablak kinyílt és egy golyószóró csöve kandikált ki rajta. Girhes kutya füle – gondolta a nő, s a következő pillanatban már a golyószórós csuklott össze a szívébe hatoló ollótól. A Maszkos bejutott.
Baromi ronda egy ház – gondolta, majd megállt a tükör előtt.
- Meg kéne kérdezni – mondta félhangosan, majd szöszmötölésre lett figyelmes és egy pisztolycsövet érzett a gerince táján.
- Föl a kezekkel, ollót eldobni – harsan mögötte egy érces férfihang. Megfordult, s újra maszkkal az arcán, az ollót továbbra is szorongatva megkérdezte.
- Csinosnak találsz?
A borostás brigantinak elnyílt a szeme, erre a válaszra egyáltalán nem számított.
- Nos? Szép vagyok, vagy sem?
- Hát… izé… nem illik ilyent mondani, de… nem.
…
- Hányan vannak még? – kérdezte G. a mellette hőkamerát tartó V.-t.
- Még kilenc élő, egy fetrengő, meg Y-négyzet. Most bökte le az egyiket.
- Mennyinél tart?
- Ötvenhárom hulla.
- Azt a mocskos…
- A Pokol kihasított szájú szörnye szabadult rá a városi alvilágra – suttogott a rádióba P., aki a legközelebb tartózkodott az eseményekhez. Kommandós géppisztolyával körbepásztázott, majd ő is behatolt az épületbe. Próbált minél messzebb maradni Yukitól, s a biztonság kedvéért teljes golyóálló ruházatba öltözött.
Nem sikerült, sőt, majdnem beleütközött az ollóba.
- Szép vagyok? – tette fel örök kérdését a Maszkos.
- Kérdezgesse inkább a gengszterektől.
- Jaj, hát a pogácsás ember! – Yuki megölelte, nem zavartatva attól, hogy ballonkabátjának eleje egy merő vér volt már.
P. iszonyodva nézett rá.
- Na, mentem – a nő megint eltűnt.
…
Cavaglieri minden menekülési útja elzárult. Utolsó fegyvereseivel bezárkózott a páncélszobába, s reménykedett, hogy a Maszkos Mészáros nem tud bejutni.
Hiába.
Egyszer csak zümmögni kezdett a nehéz páncélajtó és odébb húzódott. Yuki állt ott, egyik kezében a belépőkártyával, másikban az ollóval. Normális színű szemekkel, maszkkal a száján megkérdezte.
- Nos, uraim, kimennek feladni magukat a rendőrökhöz, vagy inkább velem küzdenének meg?
A gengszterek fegyvereiket eldobálva, lemondóan elindultak kifelé, leghátul maga a maffiavezér. Amikor az ajtóhoz ért, a nő megállította.
- Ácsi. Maga Cavaglieri úr?
- Igen, és maga?
- Nincs hozzá sok köze, meg amúgy is van egy kérdésem: Szép vagyok?
- Igen, miért?
- És most? – húzta le a maszkot, arcán ördögi vigyorral.
- I-igen.
- Akkor miért nem lesz maga is olyan szép, mint én? – kezdte Yuki csattogtatni a szabóollót.
A maffiavezér ordítására mindenki hátranézett… és elborzadtak a látványtól.
…
- Akkor végeztünk ezzel a Y.Y. üggyel? – kérdezte a rendőrfőnök F. hadnagyot.
- Miután teljesítette a kötelezettségét és segített nekünk elkapni Cavaglierit, úgy gondolom, hogy igen.
- Köszönöm, mehet.
F. kinézett az ablakon. Yuki sétált el arra, telefonján pötyögve. Felnézett, integetett, majd eltűnt a szikrázó napsütésben.
