Yuki és a rendőrök

Horror / Novellák (974 katt) Koi
  2016.05.06.

- Ki vagyok akadva – mondta a városi rendőrfőnök az asztalra feküdve.
- Mi történt, uram?
- Másfél hét alatt tizenöt halott és hét súlyosan sebesült. A támadás módja azonos, a célközönség meg egytől-egyig körözött személy.
- Milyen sérülések történtek?
- A túlélők közül majdnem mindegyiknek egy késsel vagy ollóval széthasítva a szája. Fültől fülig. A halottakat meg egytől-egyig felkoncolták. Én ezt nem bírom már. Ráadásul egyik tanúvallomás se értelmezhető, zavaros katyvasz az egész. Valami szörnyet emlegetnek mind.
- Uram – húzta ki magát F. hadnagynő -, én megpróbálnék utánajárni.

A rendőrfőnök bólintott, de többre már nem volt ereje.

Három órába tellett, mire az összes iratkazalt az asztalára cipelte. G. és P., kedvenc kollégái szinte kikacagták, de inkább segítettek neki pakolni.

P. meg is jegyezte.

- Mi lesz itt, papírgyűjtés?

Hirtelen „Kulacs” bácsi, a nyugdíjazás előtt álló vén nyomozó két aktát lökött az így is túlzsúfolt íróasztalra.

- Kulacs, mik ezek? – kérdezte a hadnagynő.
- Egy hét- és egy hároméves, megoldatlan ügy. Hasonlóak, mint amin most dolgozol.

F. bólintott, és munkához látott.

Te jó ég, hogy fáj a fejem – gondolta magában, amikor befejezte. Délelőtt tizenegykor kezdte el, s két húszperces kajaszünetet közbeiktatva hajnali fél négyre lett kész az utolsó akta elolvasásával. Zúgott a feje, s szeme előtt karikák lebegtek. Meg alattuk is.
Megzizzent a telefonja. A szintén túlórázó G. hívta, hangja viszont pattogott, mint a frissen hangolt gitárhúr.

- F., szia! Itt vagyok a vasúti hídnál, gyere sürgősen, mert oltári gáz van!
- Miért, mi van?
- Találtunk még egy hullát, úgy látszik, megint ugyanaz volt a gyilkos.

F. elfojtott egy káromkodást.

- Megyek.

Felkapta kabátját, s rohant végig a lépcsőházon, ki a kocsihoz. Három napja folyamatosan szakadt az eső, s az utcalámpák sárgállottak a szemét időben. Egy sárga kabátos alakot látott az egész utcában. Hirtelen F. az alak felé nézett, s az is vissza rá. Fehér orvosi maszk volt rajta.

F. vállat vont és beült a rendőrautóba. Olyan kótyagos volt, hogy nem tűnt fel neki: az imént látott valaki teljesen úgy nézett ki, mint ahogy az elkövető a beszámolók alapján. Életét kockáztató sebességgel kiszáguldott a tett helyszínére – mindössze húsz perc alatt, miközben rendes sebességgel legalább dupla annyi idő kellett volna hozzá. G. már várta, s a kis termetű nő szinte felragyogott kollégája láttán.

- Már itt a fél csapat, meg összekapartunk egy mentőautót is. Mondjuk a tag már halott, de legalább benne van a nyilvántartásunkban. Aaron Mulligan, szökött fegyenc, négy évet ült emberrablásért. Na, mire jutottál az aktakukacoskodással?
- Minden beszámoló azonos: egy sárga kabátos, orvosi maszkos nő…

Ekkor eszébe jutott.

- Ajjaj…
- Mi az?
- Asszem láttam a gyilkosunkat.
- Hol? – kapták fel a fejüket többen is.
- Az őrsnél…
- Az lehetetlen, innen legalább három óra gyalog az őrs, én meg alig húsz perce hívtalak. Ráadásul az áldozat még élt, amikor befutottunk, s a sebei alapján maximum öt perccel a tett után értünk ide – G. értetlenül nézett.
- Azt vágom, de akkor mi a franc folyik itt?

Hirtelen E., az egyik öregebb járőr jelentkezett be a rádión.

- F., hol vagy?
- A vasúti hídnál, miért?
- Itt vagyok a VII. kerületben, és találtam öt friss hullát. Meg egy kislányt, neki nem esett baja. Kislány, bele tudnád ide mondani, mit láttál?

A mikrofon kissé zörgött, aztán egy körülbelül tizenkét éves gyerek szólt bele.

- Az öt bácsi betört hozzánk, anyuékat ütni kezdték, engem meg kicipeltek a ház elé és engem is ütni kezdtek. Aztán jött egy sárga kabátos, maszkos néni egy nagy ollóval, és megölte a bácsikat és megmentett.

F. sápadtan magához húzta a mikrofont.

- Szia, kicsi, F. rendőr néni vagyok. Mondott valamit a maszkos néni?
- Azt mondta a néni, hogy az összes bűnözők meg fognak halni. Az egész városban. Ezt mondta.

F. megborzongott. Ugyan az ő városuknak volt a legnagyobb a bűnözői rétege, de ha az történik, amit a kislány közvetített, akkor iszonyú vérfürdő lesz itt.

Persze, a bűnözést meg kell szüntetni, de nem így…

F. a kocsiban ébredt. E. jelentésén kívül még két eset futott be napkeltéig: egy szatír száját hasították ki a közparkban, valamint egy nőverő családapa hagyta ott a fogát a sarki közért és otthona között. Ezzel huszonkettő halálos áldozatra és nyolc sérültre nőtt a sorozatgyilkos számlája.

Impozáns.

Szóval, F. a kocsiban ébredt, a hátsó ülésen az irattengerrel. Pontosabban nem ébredt – ébresztették. Valami riporter, vagy ki.

- Jóreggelt! F. hadnagyhoz van szerencsém?
- Igen, mit szeretne? – letekerte az ablakot, de majdnem kidőlt rajta, olyan fáradt volt.
- Hallom, egy sorozatgyilkos ügyében kutakodik.
- És? Nekem ez nem újdonság.

A riporter nyájasan elmosolyodott.

- Beülhetek ön mellé? Négyszemközt szeretnék önnel erről az ügyről beszélni.

Erre valaki beszólt a rádión.

- F., felkeltél? Megtaláltuk a sárga kabátost az őrs kamerafelvételén. Látnod kéne.
- Megyek – válaszolt, majd a riporternek szólt – Sajnálom, de csak akkor jöhet velem, ha van engedélye.

Már villant is, mire a rendőrnő intett – Akkor szálljon be.

Negyedórával később együtt bámulták az eső miatt szemcsés képsort. F. elhajt, a sárga kabátos utánanéz, majd hirtelen, mintha kivágtak volna a videóból, az úttest másik felén, az őrs előtt tűnik fel és jelbeszéddel mutogat valamit a kamerába.

- Néma? – kockáztatta meg V.
- Biztos nem, a kislány is hallotta beszélni – mondta E. -, Inkább amiatt teheti ezt, mert tudja, hogy a CCTV kamera nem rögzít hangokat.
- És mit mutogat? Nem értek jelbeszédül – mire egy kicsit felengedett a feszült légkör.
- Sose… kaptok… el – olvasta le a riporter a képsorról -, üdvözlettel: Y a négyzeten.
- Y a négyzeten?
- Gondolom a monogramjából… Te F., volt Y.Y. monogramú az aktákban?

Amaz erősen gondolkodni kezdett, s végül eszébe jutott.

- Igen, abban a három évvel ezelőttiben, amit Kulacs bácsi adott. Ha jól emlékszem, hat táborozó fiatalból hívták az egyiket Yuki Yamamoto-nak, s az egyetlen túlélő, ha nem csal a memóriám, Nikolas Bale szerint ő ölte meg a többieket egy ollóval. Aztán nyoma veszett.
- Hoppá – mondta G., majd pötyögni kezdett a mobilján – Ez hogy nem tűnt fel akkor? Érkezett hét évvel ezelőtt egy bejelentés a K.-i rendőrségtől, hogy a Yamamoto család Yuki nevű lánya eltűnt, s vélhetőleg meg is halt.
- Négy évvel azelőtt, hogy lemészárolta az osztálytársait?

Erre a kérdésre nem jött válasz.

Yuki békésen, hátratett kézzel őgyelgett a város sétálóutcájában. Jelenleg nem érzékelt semmi bűntettet, így nyugodtan szemlélte a kirakatokat. Hirtelen két rollerező fiatal suhant el mellette, s igen hangosan egy előző napi filmről csacsogtak.

- Hogy tetszett?
- A Carved? Erős film, főleg a szörny benne… - majd aki beszélt, hátranézett, s meglátta Yukit, ahogy a maszk alatt vigyorog, s kabátzsebéből kivillan az olló nyele. Felborult a rollerral, a társa nem tudta időben kikerülni – ő is felbucskázott.
- Segítsek? – hajolt föléjük a valódi Kucsiszake, jobbját nyújtva feléjük. Azon nem moccantak. Yuki végül elunta, mélyebbre hajolt és felrántotta a földön ülő srácot. Csak úgy mellékesen megjegyezte.
- Amúgy jó film, de nem minden eleme stimmel. További szép napot – majd tovább ballagott a sétálóban, maga mögött hagyva a két elborzadt és lefagyott fiatalt.

Ahogy a kirakatokat nézte, eszébe jutott, hogy lassan új ruhákat kéne vennie: bakancsa is, kabátja is kezdett már elkopni, nadrágja meg divatjamúlttá vált. Belépett az egyik ruhaüzletbe, és semmitől sem zavartatva kiválasztott négy blúzt, egy kávébarna ballonkabátot és egy térd alá érő, szintúgy barna szoknyát. Az egyik brigantitól elszedett pénzzel fizetett, majd átment a szemközti cipőboltba, ahol megérdeklődte, hogy esetleg átvehetné-e a ruháját.

- Persze, nyugodtan átöltözhet, hölgyem, erre tessék.

Kedves eladónő – gondolta magában Yuki, ahogy belépett a dolgozók öltözőjébe, ami a pislákoló villanykörtétől eltekintve egész barátságos volt. Gyorsan öltözött, s a fölösleges ruhákat egy bevásárlószatyorba tette. Amint végzett, visszament a vásárlótérbe, ahol rögtön kiszúrt egy alacsonyabb magassarkút.

Ez jó is lesz – mosolyodott el. Felpróbálta, épp ráillett.

Fizetett, majd felvette a cipőt és távozott. Amikor kilépett, meglátta a két előbbi srácot, amint egy rendőrnővel beszélgetnek. Az egyik fiú a ruhaüzlet irányába mutatott. Yuki sietősre fogott léptekkel elindult a keresztutca felé. A sarokra érve hirtelen bajt érzett, méghozzá a közvetlen közelből – majd lövések dördültek, s egy maszkos valaki rongyolt be az egyik bankba.

Akció van! – vigyorodott el, majd komótosan az Állami Bank helyi, épp támadás alatt álló épülete felé vette az irányát. Mellette épp F. rohant el, a kézi rádióba ordítva minden egységnek.

Az épületből lövések jöttek. F. bevetette magát egy utcasarok mögé és mindenkit elparancsolt onnan. Yuki szép lassan ballagva ment oda, s a rendőr is csak akkor vette észre, amikor beőgyelgett a látóterébe.

- Hölgyem, húzzon el onnan – ordított rá, ám az visszanézett, s ollóval a kezében, mosolyogva a maszk alatt integetett neki. A hadnagynő ijedtében majdnem elejtette a pisztolyt. Te jó ég – nyelt egyet -, ez mindenhol ott van?

Yuki odaért a bankhoz. Azonnal jött a figyelmeztetés.

- Takarodjon innen, vagy keresztüllövöm!
- Túsztárgyaló vagyok – hazudta be, az ollót visszarejtve a kabátba – Bejönnék, tartson meg engem, csak engedje el az egyik túszt!

F. nem hitt a fülének. Aztán a szemének se: az egyik túsz ugyanis kijutott, s helyére a sorozatgyilkos ment be, s jól láthatóan csak egy ollót vitt magával. Beszólt a rádióba, hogy riasszák a mentőket is, mert itt van Y.Y., és nagyon is úgy néz ki, hogy vérfürdő lesz belőle. És nem az ő vére fog folyni.

Alig három perccel és hat-hét kilőtt tölténnyel később mindenki sértetlenül kiszaladt a bankból – kivéve a rablót és Yukit. Ők ki se jöttek. F. óvatosan bement, fegyverét maga elé tartva. De a veszély már elmúlt, s csak egy cédulát talált a saját vérében fetrengő delikvens felett, rajta egy üzenettel.

„Tisztelt Rendőr Kisasszony! (már ha nem baj, hogy így szólítom)
Kérem, ne üldözzön, mert már zavar, hogy mindig a nyomomban kajtatnak. Önnön saját elhatározásból végzem ezt a munkát, mert nem akarom, hogy mások is úgy járjanak, mint én – azaz hogy meghaljanak. Nekem megadatott ez a feltámadás-szerű dolog, ami nem is nagyon az, hiszen nem az eredeti valóm éledt fel, hanem mint egy Kucsiszake-onna.

És nehogy azt higgye, hogy hősködöm. Egyáltalán nem. Ezt nem a hírnév miatt teszem - egyszerűen próbálom menteni a menthetőt és segíteni azokat, akiknek veszélyben az élete, ha már nem vagyok ember, de mégis közöttük járok. (Na jó, marhára nem tudok fogalmazni, de remélem érti a lényeget)
A gyilkosságokat, ahogy maguk nevezik, rajtam nem lehet számon kérni. Egy bosszúálló, ártó szellem vagyok, bármily hülyén hangzik. Mindez megmagyarázza azokat az aktákat, amik a maga kocsijának a hátuljában vannak.
Tisztelettel: Y.Y.”

F. kínjában leült a földre és nevetni kezdett.

- Szóval? A rendőrség feladta az ügyet? Nem kutatják tovább azt a mészárost?
- Igenis, Cavaglieri úr.
- És ez a… Y.Y. tovább gyilkolgatja a céhtagokat – a maffiavezér elgondolkodott – Rendben. Szólj mindenkinek, hogy Y.Y. innentől kezdve szabad préda, aki elhozza élve vagy halva, az azt kér, amit akar… persze fenntartásokkal.
- Igenis, Cavaglieri úr.
- Mehet.

A kis komornyik elsietett, hogy kihirdesse a háborút a H. városi alvilág és a „Maszkos Mészáros”, ahogy a sajtó hívta, között…

Előző oldal Koi
Vélemények a műről (eddig 1 db)