Yuki

Horror / Novellák (888 katt) Koi
  2016.05.05.

Ittak.

Nem voltak sokan: Mickey, Hanna, Lola, Kolas, Yuki, Petrov meg jó pár üveg szesz. Az érettségi afterparty, ahogy Kolas tréfásan megjegyezte, már tegnap elkezdődött ezen a félreeső tóparton, de most kezdtek csak belemelegedni.

- Yuki, vedd már le azt a hülye maszkot! – szólt rá Petrov a filigrán japán lányra. Négy év óta, még a tesiórán se tudták róla levakarni az orvosi védőmaszkot, az osztálykirándulásokról nem is szólva. Sőt, maszkban keringőzött, s a tablón is úgy lett lefotózva. Yuki azzal a kifogással élt, hogy nem akarja elkapni a betegségeiket, mert a fertőzésekre nagyon érzékeny nagyijával lakik együtt.
- Dehogy veszem!
- Még inni se lehet abban a vacakban!

Yuki erre picit megemelte a textilt és bedöntötte alá a vodkáspoharat – Ó, dehogynem lehet ezzel inni – mondta utána.

Teltek az órák, s a csapat egyre részegebb lett. Közben besötétedett, így jól jött, hogy kitették a kis tábori rezsót. Közben a levegő is lehűlt – egy árva felhő nem volt az égen, s lassacskán felragyogott a Tejút is. Mickey egyre közelebb húzódott Yukihoz, a végén keze már a lány combján landolt. Belesúgott a fülébe.

- Gyere, csókolj meg.
- Még mit nem – válaszolt amaz színjózan hangon annak ellenére, hogy legalább négy pohár szeszt leküldött már.

A három srác meglepődve, de vigyorogva összenézett, majd Loláék spicces vihogásával aláfestve rávetették magukat a lányra. Kolas a lábait, míg Petrov a karjait fogta le. Mickey kaján vigyorral fogta meg a maszk pántját.

- Nem tudod, mit teszel! – kiáltott rá Yuki. A fiú mintha meg sem hallotta volna.
- Most pedig megnézzük azt a szép arcodat – majd lerántotta. Pár másodpercre rá, mint aki pofán rúgtak, esett hátra, közben hangosan káromkodva ijedtében.

Borzalmas sikítás tört a levegőbe, mire a másik két frissen ballagott elengedte Yukit. Az felállt, s a földre nézve ezt mondta.

- Ezt muszáj volt? – szinte hisztériásan nevetve folytatta. – Muszáj volt a saját halálos ítéleteteket kikérni? És pont tőlem?

Felnézett. Szája borzalmasan fel volt hasítva, majdhogynem fültől fülig, s mélyvörösre alvadt vér szegélyezte. Szemei egyöntetűen feketére színeződtek, s mint két fekete biliárdgolyóról, visszacsillogott róluk a tűz fénye. Haja kócosan lobogott a baljós szellőben.

Kezében hirtelen egy legalább huszonöt centis olló bukkant fel, majd felvigyorgott, de annyira, hogy a hasításokon át kilátszottak még a rágófogai is.

(Ex-)osztálytársai bénultan figyelték az eseményeket. Yuki, bármi is volt, olyan hatást gyakorolt az öt fiatalra, hogy bármennyire is futni akartak, egy tapodtat se tudtak moccanni.

Hanna sikított fel először. Nem kellett volna. Az átváltozott osztálytárs szinte odateleportált, megragadta a lány fejét és beleszúrta bal szemébe az ollót, majd a torkába döfött és egy mozdulattal kitörte a nyakát. Mindezt alig pár másodperc leforgása alatt.

A többiek szétszaladtak, egyenest az erdőbe, otthagyva halott társukat és a szörnnyé alakult lányt. Futásuk közben szint hisztérikus, kántáló éneklést véltek hallani.

- Öt kicsi néger, meg egy japán
Táborozott a tó partján.
Az öt kicsi néger leszedte a maszkot,
S kezdődött az őrült gyiloksor:
Öt kicsi néger meredten nézett,
S az egyiküknek itt a vége:
Hopp, egy Hanna,
Szemében az olló vasa!
Négy kicsi néger szerteszalad,
Hiába reméltek, meg nem marad
Egy sem – Yuki énekét Mickey halálordítása szakította félbe.
- Hopp, egy Mickey,
Az olló a nyakát döfi!

Most Lola sikított kétszer, közte egy halk „Szép vagyok maszkkal?” kérdéssel és egy nemleges válasszal.

- Három kicsi néger bujdokol,
Megkérdeztem, tetszem-e?
De nem.
Hopp, Lola!
A feje a földön van!

- Mi a szar? – szuszogott Petrov egy bokor alatt, s nem vette észre, hogy felette áll valaki, fülig érő vigyorral. Amaz végül rálépett és megkérdezte:
- Szép vagyok maszkkal?
- I-igen – hebegett Petrov.
- És anélkül?
- Nem – vágta rá amaz, majd a szájára csapott. De elkésett.
- Két kicsi néger bújócskázik,
És Petrovka ráfázik:
Teke-teke, nyissz-nyassz-nyussz,
Kettévágtam, szertehullt!
Merre vagy, Kolas?

Már csak ő maradt életben. Felmászott az egyik fenyőre, reménykedve, hogy Yuki nem veszi észre. A lány megállt alatta, és felnézett rá. Mintha nem is lett volna szeme, csak az ürege, s felhasított szája torz vigyorban állt.

A következő pillanatban Kolas, számára érthetetlen módon leesett a fáról. Felnézett. Egy pár hosszúszárú, fűzős bakancs, egy betűrt szárú, zöld nadrág, egy sárga ballonkabát, egy véres pengéjű olló és maga a vicsorító Halál.

- Szép vagyok maszkkal?
- Igen!
- És… anélkül?

Kolas habozott. Ha elrontja, meghal.

- Igen.

Ordítás harsant az éjjeli levegőbe, felriasztva az éjjeli baglyokat.

- Már csak egy kis néger bujdokolt,
Kolas, hopp
Válaszától szája hasad,
Ha elvérzik, ő baja.

Előző oldal Koi