LFZO (14/21) (2006-7)

A jövő útjai / Novellák (907 katt) Rohadék
  2010.12.09.

Kiszálltak az autóból, LFZO az utasát a lépcsőház ajtajáig kísérte.

- Tehát... én is... - akadozott a lány - azért vagyok, mert nem lehet másképp? - kérdezte Eszter puszta logikázásból, de ecót sem értett belőle.

LFZO mimikája és kézmozdulata nem hagyott kétséget a válaszról, de úgy érezte, ki kell egészítenie.

- Maga az idő, a Kör folytonossága, a mozgás, a megtagadása mindennek, fogalmaknak és tárgyaknak. A puszta létezése az oka világegyetemben mindennek, mert Maga a „Lényeg”, ami megbontja az egységet. Maga az az út, amit jár a világegyetem. Maga az a matematikai egyenlet, az előre megírt program, ami nem engedi akarata szerint történni a dolgokat. Az emberiség, ha engedném eljutni az evolúcióját odáig, teremtővé válna, és megalkotna egy olyan szerkezetet (mert hiszen ez a rendeltetése, programja), amivel újraindítaná a Kört. Minden örökké elölről kezdődne. Minden, amit elmondtam. Ezért kell megölnöm Magát. De nem én fogom megtenni - mutatott a lány hasára - hanem a lánya. Én azzal ölöm meg, hogy hagyom őt megszületni, a fegyver, amit Magára fog, kétfelé fog elsülni, így halnak meg ecerre ketten, a két utolsó élőlény a bolygón. Akkor végre szabad leszek - tárta szét a kezét gyermeki könnyedséggel, vidáman a férfi. - De hogyan lehetnéxabad, ha nem pusztítom el a világegyetemet... önmagam? Az ember és minden sorsából csak egyetlen módon léphet ki. Csak egyetlen módon állhat valaki ellen minden létező írott és íratlan parancsnak. Öngyilkossággal. Csak az öngyilkosok rendelkeznek sorsuk felett. Csak a sorsa felett rendelkező ember szabad. Senki más. Aki tovább él, bármit csinál vagy mond, csak a programjának felel meg. A puszta életnek. Ha az ember halhatatlanná tenné magát, csak elindítana egy másik Kört, de aztán újra megtörténne. A Kör nem szakadt meg, csak átalakult. A világegyetem a puszta léte foglya marad, míg végéig nem ér önmaga skáláján. Az, aki nem szabályozta sem megszületését, sem halálát (nem ő döntötte el annak mikorját és mikéntjét), mi lenne más, mint az előre megírt, „mert másképp megtörténni nem tudott” törvény alárendeltje? Senki sem tudta szabályozni a mexületését, (mert nem tehetett másképp, mivel képtelenség, hogy én akkor jöjjek létre, amikor én akarok, hiszen még nem is vagyok) erre sem az idő, sem maga a világegyetem nem volt képes. Ebből következik (ok-okozat), hogy csak akkor lehecabad, ha mindenre képes. Abban a pillanatban, amikor Maga meghal, eldől, képes-e a világegyetem (ÉN) öngyilkosságra, a mexakíthatatlan Kör mexakítására, mert ha nem, minden marad a régiben, és a végtelenségig csak ismétlődni fog - vagyis sosem lesz szabad.

Eszter megkövülten bámulta LFZO-t, alig értett valamit a mondandójából, mert hiszen hogy is tehetne másképp az Értetlenség, az Ellentét. Mielőtt nyugodt léptekkel és mosolyogva távozott, átadott egy lemezt, nyilván azzal a szándékkal, hogy nézze meg, ami rajta van.

Alig ment el, érezhetően tisztább lett a levegő, és kisütött a Nap is.

Sok gondolkodnivalót hagyott maga után, az igaz. Amit értett, hogy a férfi szerint ő valójában nem is ember, vagy valami ilyesmi (pedig teljesen úgy néz ki, tud érezni, tud mindent, amit egy ember, vérezni, éhesnek lenni, beszélni, stb.), hanem csupa fogalom. Néhány perc múlva, mikor visszament a hatodik emeleti lakásba, ahol tárgyai és bútorai egyébként tökéletes rendben voltak, mikor világosan emléxik, hogy erkélyről való kiugrása előtt szilánkokra törte, szakította, vágta valamennyit, utolérte egy gondolat, hogy ha ő fogalom, és (nyilván) LFZO is az, akkor annyiban az „apja” ő a gyereknek, hogy kettőjük keveredése lesz a születendő „lány”, és ha ez megfelel a valóságnak, akkor ők ketten, a „szülők” az ok, és a „gyermek” az okozat...

Előző oldal Rohadék