Angyalokat láttam
"Egy kórház életéből"
Angyalokat láttam, kórház angyalait,
betegek között tört, de elszánt arcokat,
a nincs, a szegénység feni agyarait.
Ők mégis hivatásból vívják harcukat.
Nem fent szállnak, klórszagban a földön járnak,
tálak, kacsák között emberek maradtak.
Ők angyalok, és mégsem viselnek szárnyat,
szól a hívóhang, Ők azonnal szaladnak.
Ők, akik még hiszik hivatásuk becsét,
meg-megállnak egy mosolyra, egy jó szóra.
Ők azok, kik fogják a haldokló kezét,
s ha jön a végóra, Ők fogják le szemét.
Ők etetnek, ha kanálhoz gyenge vagy már,
Ők hordják alólad tested végső mocskát,
Ők, akik az egészségügyben csak szolgák,
Ők, kiknek soha nem jutott, mindig csak járt.
Rendelők fehér köpenyes asszonyai,
mindenki, ki gyógyít, ápolók, nővérek.
Ti, az egészségügy háziasszonyai!
Ti, a gyógyítás hűséges angyalai,
legyen áldott a nevetek és kezetek,
ne vesszen el ez a hivatásszeretet,
nélkületek a kórház nem más, csak egy "ház".
Megbecsülést adj nekik, "Tisztelt Országház"!
Orvosok, nővérek, mentősök, ápolók
nélkül beteg, gyógyíthatatlan a nemzet.
Vegyétek már tudomásul, ti ezt ott fent!
Tisztelt uraim! - kik osztjátok a kegyet -,
ne kelljen már harcolni az angyaloknak
itt lent! Tudjanak biztos háttérrel tenni
minden betegért, élni hivatásuknak,
hozzátok már rendbe itt lent a sorsukat!
Ágyam mellett ma aratott a rút halál,
a kórház angyala az elhunyt mellett áll,
gyengéden elrendezi a halott testet,
látom szemén, valahol ma Ő is vesztett.
Hiába volt mindenki becses munkája,
egy teherrel többet visel már a válla.
Alig láthatón arcán megül a bánat,
mintha beszélne, talán csak úgy magának...
Alig hallhatóan talán annyit mondott:
"Nem-nem!... soha nem szokom meg a kudarcot,
pedig már harminc éve, hogy nővér vagyok."
- valahol nyomják újra a hívógombot. -
Valahol a kórtermek mélyén valaki
élni akar, újra siet már az angyal.
Megy tovább, teszi, hajtja a nemes dolgát,
- óriásnak látom az apró asszonykát. -
Kovycs59
2016.Oroszlány
