Gyilkosok kora III/1.

Fantasy / Novellák (433 katt) anonim88
  2016.04.23.

Hosszú, fárasztó menetelés után végre megérkeztek a Tiran városa által körülölelt MacTir kastélyhoz. A kastélyt még Andraste korában építette Svlatoplik törzsfőnök, aki Andraste prófétanő mellett küzdött a Tevintem Impérium ellen. A győzelem után honoráriumként kapott birtokán erődöt emelt, s felvette a MacTir családnevet, ezzel elindítva egy dinasztia történetét. Legalábbis Daniel így mesélte a többieknek. Adam és Castiel érdeklődve hallgatták, Victor egy unott ásítással fejezte ki érdektelenségét.

- Azt hittem, Devera egy két lábon járó lexikon, de ezek szerint valamennyi mágus ilyen – súgta oda Adam Castielnek, aki határozott bólintással jelezte egyetértését.
- Castiel Reid? – szólította meg egy bizonytalan hang.
- Én vagyok – egy fiatal szolgálót látott maga előtt.
- A nevem Rian, engem küldtek, hogy az grófhoz vezessem önöket. Kövessenek, kérem!

A szolgáló bevezette őket a kastélyba, széles folyosók következtek, a padlón szegélyezett, vörös szőnyeg mutatta útjukat, a rideg kőfalakat páncélos lovagszobrok közé helyezett festmények díszítették.

A trónteremhez érve az inas megtorpant.

- Sir Castiel, a gróf bent vár önre. Addig a többieket a szálláshelyükre kísérem. Engedelmével, persze – tette hozzá idegesen játszva ujjaival.
- Ott találkozunk – bólintott Castiel.
- Mi lesz, ha nem jutnak közös nevezőre az öreggel? – fordult Daniel az inas felé. – Kiraktok minket a kastélyajtó elé, azt mehetünk Isten hírével?
- Daniel! Tisztelettel beszélj Alfons grófról! Elvégre ő egy főnemes! – feddte meg Adam, mire az megvonta vállát. Ezzel elintézettnek titulálta a beszélgetést.
- Alfons MacTir meghívta önöket vacsorára. Ez is egy gesztus, amivel kifejezi, önök itt most nagyra becsült vendégeink. Sőt, felajánlotta, az éjszakát is itt tölthetik – felelte bizonytalan hangon az inas. Jól láthatóan ideges volt, amiért idegenekkel kellett beszélnie. Olyan tizenöt éves lehetett, jól fésült, illemtudó fiatalember. Legalábbis a látottak alapján Adam erre következtetett.
- A beszéded, és a modorod is túl kifinomult a korodhoz képest – jegyezte meg Adam. – Hogy kerültél ide, Rian?
- A-az édesanyám révén, sir, aki évtizedek óta szolgál a MacTir családnál. Ő tanított ki engem, és az ikertestvéremet, Ritát is. Úgy tizenkét évesek lehettünk, mikor a gróf alkalmazott minket.
- Három éve nemeseket kell körbeugrálnod, a szennyesüket mosnod, meg megtörölni a seggüket szarás után? – fintorgott Daniel. – És én még azt hittem, a Toronyban rossz az élet.
- Kérem, ne beszéljen így az uramról! – véletlen élesebb hangsúlyt ütött meg, mint szeretett volna, amitől azonnal megrettent. – A gróf úr mindig nagyon kedves, néha a lánya kicsit problémásabb, de ő se bánt senkit, „aki tudja, hol a helye.” Meg aztán, itt legalább biztonságos.
- A lánya?
- Elise MacTir, tizenhárom éves, gyönyörű és elegáns. Hosszú, fekete a haja, zöld szemeiből csak úgy sugárzik a nemesség. Minden mozdulata kifinomult, megjelenése mindig hibátlan, és az illata… - zavartan köhintett. Nem szabadna ennyit fecsegnie. - Bocsássák meg arcátlanságom. Úgy értem, az a lány tökéletes, akár egy hercegnő.
- Nagyon elkanyarodtatok a lényegtől – vágott közbe Victor. – Mesélj inkább a vacsoráról!
- A vacsoráról? – vonta fel a szemöldökét Daniel.
- Ezek itt gazdagok! Tudod te, azok mit esznek?
- Mégis honnan tudnám? – megvonta a vállát. – Egy nemest se láttam, se odahaza a faluba, lakomára még ritkábban hívtak.
- Ez az, hogy én se tudom, de biztosan valami olyan finomság, amit mi el sem tudunk képzelni! – ha csak rágondolt, összefutott a nyál a szájában. Hátba verte Riant. – Remélem, kiadós mennyiségű étellel vártok, nem csak holmi falatkákkal, kóstoló gyanánt.
- T-természetesen, sir. Lesz sült vadkan, bárány, szarvas, héjában sült krumpli, párolt zöldségek. A király főszakácsa felügyeli az elkészítésüket személyesen. Garantálom, ízleni fog.
Daniel vállat vont.
- Ha két hónapig patkányt eszel, meg gyökereket, bármit ennél, életed legjobb étkének tekintenéd.
- P-patkányt? – Riant elfogta a hányinger. – Fúúúj! Azokat a nagy, gusztustalan izéket hogy lehet megenni!?
- Először én is így reagáltam – így a mágus –, leszámítva a nyávogást. De ez a „nagy vadász” egy igazi patkány specialista – Victorra mutatott. – Nem számít, ha hemzseg az erdő a vadaktól, ő akkor is csak patkányt tud fogni! Így választhattam, vagy éhen halok, vagy ezt eszem.
- Valóban így reagáltál, beleértve a nyávogást – bólintott összefont karokkal Victor. – Azt elfelejted, én legalább fogtam valamit! Ha rajtad múlik, egy évig gyökereket rágcsáltunk volna! – védekezett az egykori templáris.
- Ettünk azt is, mikor az a kicsinyke kis vadásztudományod is csődöt mondott – mutatott rá Daniel.
Adam egyre csak pislogott, s mindössze egy mondatot tudott hozzátenni a beszélgetéshez.
- Ti mégis hogyan éltétek túl egy évig a vadonban?

Talán egy órát tölthettek a szálláshelyükön, mire megérkezett Castiel. Fáradtan, gondterhelt arccal.

- Mi történt, Cass? Nem hitt neked? – érdeklődött Adam.
- Nem arról van szó – rázta meg a fejét. – Túlságosan aggódik az egyetlen gyermekéért, hogy ilyesfajta fenyegetést figyelmen kívül hagyjon.
- Akkor?
- Nemrég két testőrt meggyilkoltak, egy pedig visszavonult. Helyettük három új ember lépett szolgálatba.
- Ők a lehetséges gyanúsítottak, igaz? – vágta rá Adam.
- Először én is így gondoltam, de lehet, a prófétáknak nem is kell beszivárogniuk a kastélyba.
- Miért?
- Egy hét múlva kerül megrendezésre az „Ezer lángok éjszakája” elnevezésű bál Ostagarban. Tudod, az Impériummal vívott ostagari csata évfordulója alkalmából, és Elise menni akar.
- Miért nem tiltja meg neki az apja?
- Hogy is fogalmazzak? – Castiel gondterhelten dörzsölte homlokát. – Mikor a lánya szóba került, a gróf valahogy egész más embernek tűnt. Attól tartok, Elise MacTir mindenképpen elindul a bálba, és csakis rajtunk múlik, meg is érkezik-e – félig morgó, félig sóhajtó hangot hallatott. – Kell egy terv!
- Először együnk! – vágta rá Victor, tekintete az ablak mögött elterülő sötétséget vizsgálta. – Akárhogy nézem, ez nekem vacsoraidőnek tűnik.

Előző oldal anonim88