Mínusz harminchét

Szépirodalom / Novellák (494 katt) kisjankó
  2016.02.11.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/3 számában.

Fehéren csillogott a jeges hó. Ropogott a lábak alatt. Hajnali fény világította meg az utcákat. Olyankor még alig-alig volt mozgás a városban. Csak néha tűnt fel egy-egy emberi alak. Nagyon fontos dolga lehetett annak, aki ilyen időben kimozdult a lakásából. De akadtak olyanok is.

Miska sofőr a központ felé igyekezett. Az este ott hagyta a teherkocsiját. Jól sejtette, hogy nehezen indul majd a motor. Befagy ebben az időben, s biztatni kell, hogy melegedjen és induljon. Miska már mindezeken túl volt, mikor Bálint odaért. Már csak Józsira kellett várjanak. A sofőr neki ígérte meg, hogy elviszi Bánbatakra. Üzleti ügyeket kellett intézni, s őt bízták meg, mert jól ismerte a várost. Ő pedig Bálint öccsének akart segíteni azzal, hogy őt is elviszik a Fellegvár alatti egyetemi városba. Engedett közben valamit a hideg, de a végtagjaik még mindig gémberedettek voltak. Csak egy kis mozgás segített rajtuk. Józsi aztán beült a sofőr mellé, Bálintot meg felpakolták hátra, az árutérbe. Ott is igencsak kevés hely maradt neki, mert tele volt áruval. Bútort szállítottak a nagyváros egyik üzletébe. A kis vidéki város, Dálnok, bútorgyárának szerződése volt velük.

Bálint csak éppen felkapaszkodhatott. Úgy érte a huzatos szél, mint a szabadban. Az elöl ülők jól felmelegedtek a motor közelében, s a hátul meghúzódó öcsikére rá se néztek. Ő szegény mozdulni se tudott. Nem csak azért, mert a hely nem engedett meg neki olyan luxust, hanem azért is – és főleg azért -, mert már csonttá volt fagyva. És még sok-sok kilométer volt előttük.

Olyan félút körül lehettek, mikor a sofőr félrehúzott, és megállt. Bálint mozdulni se tudott. Hátrament a bátyja, és leemelte a kocsiról. S mikor látta, hogy az öccse rakni se tudja a lábát, mosollyal nézett rá. „Sajnállak, öcskös, de nem tudok többet tenni érted. Légy erős és kitartó! Már nem sok van hátra. A városban majd melegebb lesz a levegő, addig még bírd ki valahogy!” Bálint egy kukkot sem tudott szólni. Csak állt egy helyben, és hallgatott. Talán arra gondolt, hogy a bátyja miért nem fordítva rendezte a dolgot? Ő azt tartotta volna természetesnek, ha Józsi átadja neki az elülső, meleg helyet. Ők aztán elfordultak, és kiürítették a hólyagot. Bálintnak azt nem kellett.

„Nem ismertelek mostanáig, fiú. Sose mondta bátyád, hogy a lányokon kívül van ilyen kisöccse is – mondta neki Miska.

„Azzal nemigen dicsekednek, ha a családban szaporán követik egymást a gyerekek. Márpedig nálunk úgy volt. Nem is árulom el, hányan vagyunk testvérek. Csak annyit, hogy én vagyok a legkisebb” – bölcselkedett Bálint.

A bátyja is beleszólt.

„Mikor megszületett, szégyelltük, hogy milyen sokan vagyunk. De olyan szép és kedves gyermek volt, hogy mindenki nagyon szerette, házban és házon kívül. S azóta már azt is bebizonyította, hogy értelmes és okos is. Most egyetemista, s néhány napra hazalátogatott. S hogy adódott ez az alkalom, úgy gondoltam, hogy rajta is segíthetünk. Azért ajánlottam neked, hogy velem együtt őt is elviheted” – bizonygatva ezzel, hogy mennyire szereti most is az öccsét.

Bálint meg azt mondta magában:

„Minden nagyon jó volna, csak a mínusz harminchét mindent más színben mutat fel” – sajnálkozott Bálint.

A pihenőt befejezték, elfoglalták helyüket, és továbbmentek. Miska Józsihoz fordult, és azt mondta neki.

„Megérdemli ez a fiú, hogy szeressétek és támogassátok. Látod, én egyke vagyok, és nagyon hiányzik egy testvér. Örvendek, hogy megismertem az öcsédet. Jó, hogy így a vége felé róla is beszéltünk.”

„Elég jól utaztunk – ismerte el Józsi. És még jobb lett volna, ha az öcsémnek valamivel könnyebb lett volna az útja. De most már itt vagyunk, s lássuk, ki merre megy” – javasolta Józsi.

A sofőr erre azt mondta.

„Mátyás szülőházánál megállok. A központban van, s közel mindenkinek. Én ott rakodok le, az öcséd bentlakása csupán párszáz méterre, te pedig autóbuszra ülsz, és lemész a Herbákba”- intézte el gyorsan Miska sofőr. „Délután veled ugyanitt találkozok, az öcsédtől elköszönök, és jó tanulást kívánok neki!”

És kezet nyújtott Bálintnak, aki mindkettőjüknek megköszönte, hogy az útjáért nem kellett fizetnie. Vette a kis cókmókot, és bement az otthonba. Társai látták, hogy meg van fagyva, kérdezték hát:

„Hol van az az igazi otthoni pálinka?” - és Bálint elővette a literes üveget. A többiek megkóstolták, és elmentek. Bálint egyedül maradt, és nem hagyott békét az üvegnek, míg ki nem ürült. Mikor a kollégái hazaérkeztek, ő aludt: nem tudott semmit a világról. Felmelegedett, s mikor felébredt, hangosan azt mondta:

„Ez volt az utolsó alkalom, hogy mínusz harminchét fokon teherkocsival utazom.”

Magára húzta a takarót, és megint elaludt. Álmában vonatfüttyöt hallott…

Előző oldal kisjankó