Fekete főnix II. - közjáték

A jövő útjai / Novellák (628 katt) werewolf27
  2016.02.13.

Miután a nap lement, a hőmérők higanyszálai és a skorpiók ágaskodó végtagjai is ereszkedni kezdtek, az emberek meg behúzódtak földalatti vackaikba. A páradús levegő még itt-ott megremegett, mintha gyógyszerelvonás vagy valami masinéria kísérné a látót. Igen, volt egy konfliktus, a gép és ember konfliktusa, olyasféle, mint anno az ember és a vad őstermészet között, melyben gyökerezett az akaratlan.

Volt egy higanytöltet a pengében is, a lendülettel szökött benne, előre-hátra, és a préselt fémlemezek oldalán rozsdafoltok árulkodtak róla, hogy tulajdonosa gazzal dolgozott, és valami a kézmozdulatok gyors hibátlan egymásutánjában, hogy most is azzal fog, mégpedig kegyetlenül veszélyes fajjal.

A növény a kamrában élettelen volt és hideg, átfagyott, dermedt hibernált. Valami sápadt, fáradt fény áradt keresztül valamin, amit akár csukott szemhéjnak is vélhetnénk, de lehetett az bármilyen szűrő, áteresztő, hártya vagy fal.

A két kéz felemelte a kockát és elhajította: a csontból készült alkalmatosság forogni kezdett, szimbólumok és figurák váltak kivehetővé rajta, ahogy fogyott a lendület. A játék figurái, a jelek jól ismertek voltak, és kockáról kockára változtak, legalábbis szomszédságukat tekintve. Az első, amelyik jól kivehetővé vált, egy négyzet volt, benne egy cseppel, ez attól függően, hogy az őt eldobó játékos felé, vagy ellenfele felé nézett, lehetett akasztás, vagy zeppelin (új hajó érkezésére utalt). Két kockás játéknál meg másolást jelentett (hiszen a dobások eredményei többnyire a rakományokra utaltak). Ez már, mármint a kétkockás kicsit bonyolultabb is volt, hiszen ott például az üres oldalfalat jelentet vagy területet, a másik kocka eredménye pedig a birtokosokra utalt. De most csak egy kocka volt, ami másodszor gurult el, utoljára a koponya tűnt fel rajta, de volt benne még egy kis lendület, talán átbillen…

Befejezte a metódust, letette a kést, majd ismét kézbe vette, elindult a kamra felé. Egy mozdulatlan, látszólag élettelen, friss test látványa fogadta, olyan, mint az övé, csak nem fedte ruha, és arcát nem takarta sisak, széttárt tenyerei ernyedten lógtak a mozdulatlan test mellett. Szája félig nyitva, mint aki éppen átél valamit. Olyan volt, mint az álomban, csak itt a fejet követte valami, egy gyönyörű női test, erős, izmos, szinte hímnős, parányi apró keblekkel. Megtehette volna, de valami mintha visszafogta volna a kezét, mintha valami megmentette volna a nőt, védelmezte volna, mintha a por és sivatag alatt rejtőző, vérre szomjazó istenek visszautasították volna az áldozatot, rácáfoltak volna a realitásra, az univerzumát irányító törvényekre, ami mintha menten darabokra hullott volna... A vetület, mert ennyi volt csupán, a gyilkos vetülete egy kamrában felejtett nő testében, megszűnt és szertefoszlott, mint egy káprázat, valami, amit látni vélünk a sivatagban, felszálló porban egy pillanatra, mielőtt a vihar végleg elnyelné azt.

A két láb közül, ahol a szőrtelen ágyék rejtezett, mely harcosok milliárdjait ihlette egykoron, lassan vért spriccelt alá magából, mint egy feszes tömlő.

Előző oldal werewolf27
Vélemények a műről (eddig 1 db)