Fekete főnix I.

A jövő útjai / Novellák (1027 katt) werewolf27
  2016.01.30.

A nyár, 37 celsiussal, okkersárgás, mindent beterítő, un. kaliforniai porral és szélcsenddel, mozdulatlan, homokszínű, krémszerű, felcsavarodott felhőkkel terítette az elhagyatottnak tűnő, romos panelek között állomásozó léghajókat. Némelyik eltűnt az épületek között, vagy a magasban egy-egy förgeteg rejtekén keresett menedéket a bámészkodó szemek elől, de a hajók orra, hosszú árbocszerű töviseik és a vitorlázáshoz használt lapátok rendre kilógtak, fel-feltűntek a 22. kerület látványhorizontjában.

A felperzselt és töredezett betonon, a magasból hangyányinak látszó, egyenruhás katonák és pár rejtőzködő volt kivehető, amint a hatalmas kőtáblák között masírozik. A régi, ósdi, rozsda rágta járgányok és a lakósátrak megkülönböztethetetlenül és elhagyatottan szegélyezték az utcákat. A falakat rendre a különböző klánok felfestett szimbólumai fedték, ez esetben egy vérrel mázolt madár, egy főnix, alig használt női tamponokkal generált valaki még az előző hónapban. Az eredetileg női alkalmatosság, amit főleg a fiúk orrvérzésének csillapítására használtak, most is ott hevertek a kép alatt. Persze voltak másmilyen falak is, amire nem mert senki festeni… Azok voltak többen.

Nem kell ezen meglepődni, ez a világ nem az enyém, ilyen volt és ilyen is volt – és akármi is legyen a téglákon, akkor is elugrálok előlük. Gyorsabb vagyok náluk, és olykor úgy érzem, mintha sípolnának, miközben zuhannak. Ők ott fenn, szóval tudják, milyen gyerekes a háború a maga összes szabályával együtt.

Állított egy kicsit a szerkezeten, ami ott lapult a zsebében. Eszméletlen régi darab volt, a fiataloknak néha mégis jutott ilyen, olyasféle alkalmatosság, mint a konzerv, ami megkíméli az emberi életet, és segít, hogy eljöjjön az új nap. Persze nem volt teljesen fiatal, mert ami nekik volt szánva, az lassan ért el hozzájuk, sokáig kallódott az időben, és mindent az idősek készítettek. A kujonok. A saját szórakozásukra. Szóval ezeknek mind volt valami baja, a többségük még csak nem is fehér, mint a vászon, a hajó, vagy a vitorla, s az egész nem is olyan fennkölt, mint ahogy azt hirdetik azzal a fenemód sok hajóval az égen. Az élet – tehát az elme is, mocskos és rohadtul undorító, hasonló és örökletes, olyan, mint valami nemi baj. Persze aztán jött a régi módszer, a parázs… és az óta nem olyan komfortos minden.

Aszondják, régen a nőkkel is csináltak olyat, mint ezzel a világgal, persze csak célozgatnak, a hülye dörrenőbottal, meg a téglákkal. Ugrok – hasadék – újabb kőbeton – törmelék, hasadék, végül fedezékbe érek.

Azt kérded, hogy lehet, hogy ilyen fürge vagyok? Nos, az egésznek a gaz az oka. Az égígérő gaz. Zöld és akkora, mint azok a házak, de ha itt azt mondod, gaz, és van a környéken valaki, olyasféle nép, mint, mondjuk, a mutáció gyermekei, akkor ad belébe egy keveset, de valami eszméletlen lassú leszel tőle, aztán meg csonti. Por meg kukac. Ez ilyen vallásos cucc, darálják rá az embert, felülről hajókból, és ők hallhatatlanok, oly magasan járnak, hogy nem hallani, ahogy asszonyaik nyögnek. Ott tényleg szeretik őket, mármint a növényeket, de itt olyanok, mint mézédes, méregdrága, betiltott, elrejtett benzin, itt már lehet, úgyhogy muszáj beletenni, int a golyót az emberbe.

Persze van egy másik oldal, nos, ők a kő népe. Nekik a beton kell, meg hogy nézzék a betont, mert van benne valami, olyasféle nyúlánk féreg, mint a soványabbakban, ami ki kell hajtani.

Nekem is ide kell születnem, pont ezekhez, de van a gaz népe, és nekik szirmok a jelük, amiben nincs is semmi, amíg fel nem melegszik a beton, ugye, mert akkor a kasztrálásra utal, amit a nőkkel csinálnak keleten. Olyankor durran szét sok állatnak a feje, mert még lassabbak, meg hát, tudod, a benzin.

Persze ott egy bolt, vehetnék valamit, csak a szögesdrót meg a kerítés nem kéne, mint éjszaka, mikor támadtak a zombik, csak most világos van, és sok a hajó. Nem sokkal felettem beindul egy propeller. Érzem a huzatot. Kicsit feljebb emelem a két karomat, tettre készebb és olyan, mintha úsznék, persze akinél van gaz, az ilyenkor repül. Mélyen meghajlok magamban az előtt, ami éltet és a felkelésre késztet, mert nekem sosem lesz ilyenem, és nem szállhatok fel egyre sem: más a rasszom. Bennünk meghajlás van… Mármint bennem és a tükörképemben, és fontos, hogy ott legyen.


Így megy ez már ötödik éve, olyan ez, mint a csurgatás, csak vérrel. Szépen lassan, ahogy a disznó nyüszített. – A tanoncok élénkek, figyelmesek, és képesek a szőttes piszkosfehér vászonkosárból szennyest ereszteni a termésre. Van a mentor karján egy ilyen fényes vacak, az mit jelent? A tanonc gondolatai világosak voltak, mint a gaz, és persze tanultak, tudta, hogy a világ és a valóság valójában sulykolták sötét, és nagyobbnak tetti magát, mint amekkora, mert tele van félelemmel, és az agy az, ami elégeti a dolgokat, és apró lángokból állnak a képek. A Gaz válaszolt neki: Az a kis, fényes dolog, jelzés, azt jelenti, van belőle még egy, máshol, messze, lemásolták.

- És az a valaki valószínűleg bajban van? – folytatta a mentális eszmecsevejt a gyermek, mert e gyermeki elme ilyen, valakinek mindig bajban kell lennie, mert hát félő, hogy ez a hely, mármint a baj betöltetlen, és ez gondokat okoz az ő gondolkodásában.
- Hasonlítanak. Jött a válasz.

A vörös, vékony zuhatag elindult lefelé, olyan volt, mint egy régi filmen a Niagara-vízesés, mely vörösre volt színezve, ez volt a freudi kép, a megfejtetlen álom, Hitler pokoli, visszatérő víziója. Persze a fiatalok máig farkas félők, és kamrákba tömörülnek, az ő álmuk más, rózsaszín flamingó- és hattyúnyakak, hosszúak, ágaskodok, akár az agysejtjeik.

És mire való a másolás, ha nem isten büntetése? De hát ő halott, legalábbis az egyetlen rend, a bőrruhások rendje szerint, kiknek neve Zara. Bizonyára igazuk van, hisz senki mást nem érdekel az isten és nem is beszélnek róla. Persze van magasztosabb dolguk is nekik, mint a csurgatás, de erre nem mertek gondolni a gaz közelében, mert sejtették, hogy van valami közük a gazhoz. Folytatták a szentelést.

- A telep egész nagy, a növények majd az égig érnek, és odalent burjánzik minden, sarjad az új, szikes és szárad a talaj. Repedezik. Néha eltűnnek a dolgok, mint a bányászok dolgai, mert a vizet mélyről kell hozni. – A férfi az ajkához érintette kulacsát, azt a régi vizes tömlőt, és meghúzta, jó mélyet kortyolt belőle. – S ami a legesleginkább jó hír, hogy nincsen benne gazember. A lőfegyvereknek hála egy darab sem. – Mintha a távolban egy felhő besötétedett volna, mintha vékony cső vezetne fel beléje, és ontaná a gázt belé. (A gyerekek a fogaikat csattogtatták, rabszolgataps, kattogtatás, hiszen félnek a gazemberektől, és a gyerekek valahol szeretnek félni, ezért nem bújnak bele a darálóba, mint a gaz meg a háziállatok, meg a malacok.)

- Ők gyorsabbak és erősebbek, mint mi, de az ólom lefekteti őket, és nincsenek hajóik. Szégyellik, hogy hasonlítanak ránk, és önként hordanak mindenféle primitív törzsi dolgot, mint a nagyobb rovarok kitines páncéljai, fejdíszeik. Jó kapcsolatot ápolnak a gazzal.

Valami megszólalt benne, a saját hangja: hogy elehetnének jobban vele? Hiszen mi ápoljuk. Az új termés már sza’rodott, a palánták, a tövek olyan törékenyek.

Betett egy száraz a szájába úgy, hogy kificegjen, és eltörte. Büszke főnixként állt zeppelin pallón, a második világ horizontjában, és nem akart metszet lenni, ezért kellett az a szájába. Rágni kezdte, majd rá is gyújtott: Az alant elterülő őserdő megremegett, gaz félte a tűzet. Aztán egy pillanatra megrázkódott, és apró darabok hulltak alá. A révülés, a sámán, a saját neoprimitívje eddig tartott, aztán ott hagyta azt az ötöt, visszament a kabinjába, a lebegő hajó egy elszigetelt különálló részébe.

Fürge nem állt meg. Ugratott egy hatalmasat, és gyorsan szedte a lábait a benzinbringán, megigazította az arcát védő maszkot, és sebesen száguldott a kietlen betondzsungel szíve felé. Egy furcsa, szokatlanul emberi álma járt a fejében, amiben a falak és téglák ugyanolyanok voltak, és azokat kerülgette.

Előző oldal werewolf27
Vélemények a műről (eddig 3 db)