Gyilkosok kora II/6.

Fantasy / Novellák (495 katt) anonim88
  2016.01.20.

- Hé! Az ott nem az egyik vérdíjunk? – bökte oldalba Prosper Castilliont.
- Hol? – kapta fel a fejét Lánglovag.
- Ott, az ajtóban!
Castillion szemügyre vette a betérő vendégeket. Elővett egy rakás összetekercselt papírt.
- Lássuk csak… igen… ez és ez hasonlít – bökött rá kettőre.
- Castiel Reid, ötezer arany, Daniel, mágus, kétezer – olvasta fel Prosper.
- Vajon elkerülték volna Trinkert? – húzta fel a szemöldökét Meurtier. – Vagy az az ostoba törpe inkább lerészegedett az első kocsmában, amit talált?
Prosper felnevetett.
- Nem szívesen mondok ellent neked, édesem, de szerintem nincs az a szeszkészlet, ami Trinkeren kifogna. Olyan, mintha a gyomra maga lenne az Enyészet. Ködös és végtelen, megannyi kétes eredetű létformával.

Kisvártatva a törpe is megérkezett, az ablakon keresztül – természetesen.
- Felvágós! – horkantott Halb.
- Keh-keh-keh! – nevetett Lánglovag. – A gyilkoláshoz stílus kell. Ő ezt tudja!
Castillion az arcába csapott. Ennyit a feltűnésmentességről.

Alig néhány pillanatnak tűnt az egész, de egy ellenfél máris a földön, egy másik pedig a kocsmán kívül találta magát.

- Ennek hamar vége lesz – Prosper nem leplezte csalódottságát.
- Ez csak pár hülye kölyök egy harcedzett berserker ellen. Nem túl kiegyenlített összecsapás – jegyezte meg Meurtier.
- Ez a kölyök felszámolt egy mágusrejteket – emlékeztette Castillion. – Nem írnám le a helyetekben.
- Jah, mer’ a templárisok fogták a kezét – egészítette ki Lánglovag.

Halb nem szólt semmit, csak figyelte a küzdelmet.

- Keh-keh-keh! Nézd azt a hülyét, azt hiszi, csak mer’ leszúrta, vége is!

- Te… te rohadék… - súgta erőtlenül Trinker. – Most… most… megtudod, HOGY HARCOL EGY BERZERKER! – hangja üvöltésbe csapott át.

- Most kezdődik az izgalmas rész! Mit szólnátok egy kis fogadáshoz? Ötszáz aranyat teszek a törpére!
Meurtier felhorkantott.
- Ki lenne olyan ostoba, hogy ellene fogadjon?
- Bizony – bólogatott Prosper. – Ilyen ostobaságot legfeljebb tőled várnánk, Lánglovag.
Mielőtt felelhetett volna, Halb egy erszényt dobott az asztalra.
- Tartom – jelentette ki, azonban tekintetét egy pillanatra sem vette le a küzdő felekről.
- Keh-keh-keh! Ez a beszéd!

Mikor a szakállas, kopasz fickó berepült a pult mögé, Lánglovag Halb felé fordult.
- Hirtelen nagyon sok pénzhez jutottam. Nem tudod, mire költhetném? Keh-keh-keh!
Kárörvendő megjegyzésére nem érkezett válasz, legalábbis egyelőre.

Trinker megindult Castiel felé, ügyet sem vetve az oldalából csorgó vérre, ami már egészen a csizmájáig vörösre festette oldalát. Egy függőleges sújtással indított, a fiatal lovag éppen hogy hátra tudott szökkenni.

Ha ellentámadáson is törte volna a fejét, a lehetőség nem adatott meg számára. A törpe fáradtságot nem ismerve rohamozott, hol hárításra, hol kitérésre kényszerítve ellenfelét. Castiel egyre hátrált, az ütközetet szemlélő emberek igyekeztek kitérni útjukból, de még így is néhány Trinker pörölye áldozatává vált. Látva, mire képes a fegyver, Castiel csak még eltökéltebben védekezett.

- A törpe halott – Castillion vette észre először.
- Keh-keh-keh! Ostobaságokat beszélsz! Hőgutát kaptál, vagy mi?
- Igaza van. Túl sok vért veszít – erősítette meg Meurtier.
- Ha előbb megöli azt a kölyköt, akkor is én nyerek - jelentette ki magabiztosan, majd tanácstalanul Castillion felé fordult –, ugye? – De az csak vállat vont.

Végül, ahogyan Castillion megjósolta, a próféta valóban veszített.

- Nem hiszem el! – csattant fel Lánglovag, mikor Trinker feje a földre hullott. - Az a szerencsétlen törpe veszített! Remélem, tényleg megdöglött, a kurva anyját, mer’ ha nem, én magam égetem hamuvá!
- Levágták a fejét. Szerintem eléggé halott – mutatott rá Prosper.

Halb elmosolyodott, ami inkább tűnt félelmetes vicsorgásnak, mint valaminek, amit akkor teszünk, mikor öröm ér bennünket. Tenyerét társa felé nyújtotta, Lánglovag durcásan belenyomott egy arannyal teli erszényt.

- Nesze, hogy fulladnál bele!
- Mi legyen, Castillion? Begyűjtsük mi a vérdíjat? – érdeklődött Prosper.
- Nem, csak feleslegesen hívnánk fel magunkra a figyelmet. Valamelyikünknek úgyis az útjába kerülnek még - alaposan szemügyre vette újdonsült ellenségeit.
- Remélem, hogy én leszek az a szerencsés! – szorította ökölbe kezét Lánglovag. – Azok a rohadékok tartoznak nekem ötszáz arannyal!
- Mindenesetre, használjuk ki a felfordulást, és szívódjunk fel! Ügyeljetek rá, egyikőjük se figyeljen fel rátok! – határozott Castillion.
- Heh! Még jó, hogy K’roan hamarabb távozott. Ezzel a tetovált állattal se lesz egyszerű kisurranni – jegyzete meg Prosper Halb felé bökve –, de egy batár kunárival teljesen kivitelezhetetlen lenne.
- Miért kéne kisurranunk? – nézett rá csodálkozva Lánglovag.
- Miért? Mert elvileg orgyilkosok vagyunk, akiknek kerülnie kéne a feltűnést.

Prosper alaposan végignézett társain. Egy két méter magas izomkolosszus, akinek bőrére tetoválták a csontvázát, még a fogait is, egyesével megrajzolták, továbbá itt van még egy őrült múmiának öltözve, egy vékony, gyönyörű elf leány, a legszebb, akit valaha látott, egy férfi, egy hosszú bottal a hátán, valamint ő, a vágással a nyakán, ami annyira szembetűnő és visszataszító, hogy ha egyszer látta valaki, egy életre megjegyzi. Felnevetett.

- Ne aggódj, Castillion, ha végignéznek rajtunk, inkább hisznek egy cirkuszi társulatnak, mint egy orgyilkos kompániának!

Előző oldal anonim88