A fekete bárány

Szépirodalom / Versek (467 katt) Norton
  2015.12.29.

A vén hegyek se láthattak még ennyi szelíd barmot,
A birkanyáj a lenyugvó nap irányába tartott.
Ahogyan a percek, órák egymás után teltek,
Az oktalan növényevők mindent lelegeltek.

Az elől járók éhségének eredménye ennyi:
A hátul kullogóknak sajnos nem jutott már semmi.
Vezetőik kemény szíve bizony elég kérges,
Alajos, a kis fekete ezért nagyon mérges.

Állandóan hoppon maradt zsenge fűre vágyva,
Odafordult nagyapjához bölcs tanácsra várva:
- Éhes vagyok, Jozsó bácsi, s másnak jut a jóból,
Járjuk hát a magunk útját, álljunk ki a sorból!

- Nem jó ötlet - szólt az öreg. - Hiába is remélsz,
Kicsi vagy még, Alajoska, butaságot beszélsz!
Ha egyedül mész, lecsapnak rád; ne legyél hát csélcsap,
Egy arra járó farkas falka igen hamar elkap.

A tömeg minket biztosan véd, ezért több az esély,
Ha távol megyünk a csordától, egyre nő a veszély.
Ám Alajoska nem nyugodhat, míg a gyomra üres,
Fiatal, de kérdésekben máris nagyon ügyes:

- Arra próbálsz rávenni, hogy kevesebbet együnk,
Annyit árulj el legalább, vajon hová megyünk?
- Hová mennénk, kis unokám, jószerencse elé,
Pont ahová mások húznak: dús legelők felé.

- Messze van a dús legelő, hol finom falat érik,
A vezetők a kitartásunk túl rég óta kérik!
Bár a birkák nagy türelme közismerten derék,
A többiek várhatnak, én annyit mondok: elég!




A kis bárány nagyot szökkent, hírtelen és orvul,
Megvadulva ugrabugrált kifelé a sorból.
Bosszankodott a sok társa, szidta a jó dolgát,
Néhány felnőtt beleöklelt, de elhagyta a csordát.

Nagy merészen előretört, büszkeséget érzett,
Egy jól megtermett, tekintélyes, öreg hímre nézett.
- Ne siessünk olyan nagyon, csak egy percre, ácsi,
Testem sajog, gyomrom üres, figyeljen rám, bácsi!

- Nem vagy te más, csak egy heves, butácska kis állat,
Mit akarsz, te bolond gyermek? Bosszantod a nyájat!
- Tudnom kell, hogy messze, hátul mit lehetne kapni,
Szombaton, de még a héten jól akarok lakni!

- Nem mondhatok én tenéked egyebet, csak ennyit:
Menj szépen a helyedre, és ne akarjál semmit!
A kis fekete nem ezt várta, fanyalogva ámult,
Megtorpant és csodálkozva, szomorúan bámult.

Észrevette, hogy ott hátul sok bárány mily gethes,
Ám legelöl a szerencsésebb kevés milyen testes.
Ennek a cudar helyzetnek nem lehet szép vége,
- Emberek, ez nem lesz így jó, változtatni kéne!

A csordatagok továbbra is előremeredtek,
De Alajoska javaslatán többen felnevettek.
- Veled bizony ez világ, sajnos nagyon mostoha,
Mindannyian birkák vagyunk… Nem látod, te ostoba?

Egy idős ürü víg mosolya a kedvesség jele,
Alajoska úgy döntött, hogy beszélni fog vele.
- Nagyon gyorsan haladunk, és igen ritkán alszunk,
Meg tudná nekem mondani, vajon hova tartunk?




- Sokat kell még tanulnod, hogy elérd ezt a szintet:
Arra megyünk, amerre a hátsók tolnak minket.
- Leghátul az éhségtől már szinte hason csúsznak,
Ők arra mennek, amerre az elől lévők húznak.

- Úgy látom, a szavaidat átjárja az ármány,
Botor vagy te, édes fiam - szólt az idős bárány.
- Lázítani jöttél ide, ez már tisztán látszik,
- Mit keresel te itt köztünk?! - förmedt rá egy másik.

- Összetartó közösségünk hitét sosem rontjuk,
Húzz vissza a társaidhoz, amíg szépen mondjuk!
- Balgaságod hegyen-völgyön mindenkit lefáraszt,
Egyedül a főkolompos tud mindenre választ!

Végre már egy tudós bárány, feléledt az ösztön,
Alajoska megörült, s az élre szaladt rögtön.
A nyáj előtt meglátta, hogy a másik nem tréfált,
Legelöl a legelőn egy jó nagy marha sétált.

Boldog volt, hogy odaállhat ilyen nagy úr elé,
Méltóságod, kérdezhetek? - fordult rögvest felé.
A marhának meglepetés tündökölt a képén,
- Nocsak, gyermek, mit keresel itt, a csorda élén?

- A hosszadalmas gyaloglástól sajog már a talpunk,
Azt szeretném tudni én, hogy ugyan merre tartunk.
- Ezért jöttél nagy sietve szerény színem elé?
Megtudd, amit mindenki, hogy dús legelők felé?

- A dús legelőt, ha meglátjuk, az lesz ám a csoda,
Mondja nekem, nagyságos úr, mikor érünk oda?
Józsó bácsi csak azt hajtja, türelmesebb legyek,
De szerintem sokkal jobb, ha csak egyedül megyek.




- Tudom, gyermek, hogy szeretnél finomakat enni,
De hogyha elmész, talán más is azt fogja majd tenni.
Ki egyedül van, olyan, mint a törött lábú szarvas,
Ha messze kerül a csordától, elkapja a farkas.

- Lehet ott egy egész falka, vagy akár az ördög,
Annyi rosszat hallottam, de nem félek már tőlük.
- Mit képzelsz, te bolond gyermek? Uszítod a birkát?
Az ilyen galád lázítót a juhok sose bírták.

Hiába is próbálkozol, mindenki azt zengi:
Csodálatos egységünket nem töri meg senki.
Ki farkasokkal cimborál, az könnyedén ráfázik,
- A színe is túl feltűnő - szólalt meg egy másik.

Kövér birkák dühös raja odanyargalt zordan,
- Ki viszályt akar szítani, az tűnjön innen gyorsan!
S mert a bárány oly egyszerű, összetartó jellem,
Egyre többen gyűltek össze Alajoska ellen.

Ez a helyzet túlságosan veszélyesen festett,
A kíváncsi kicsi birka menekülni kezdett.
Éhség szülte mondatait most már nagyon bánta,
A távolban megtorpant, csak onnan lesett hátra.

A nagy marha erőteljes szavait hallatta,
Odaát az egész nyáj a vezérét hallgatta:
- Semmiféle ragadozó nem lopódzik mögénk,
A lázítók és anarchisták nem tartoznak közénk!

Kirekesztünk magunk közül minden galád zsiványt,
Nem hagyjuk, hogy feltartsanak, tudjuk mi az irányt!
Ezek a bősz, gaz csibészek csinálhatnak bármit,
Ha együtt megyünk, nagy iramban, senki meg nem állít!




Az okos marha nagy fejében bizony sok a velő,
Éljenzett is a sok bárány: egységben az erő!
A kolomp hangja csalta őket, ez volt ám a csoda,
Ám előttük volt egy szakadék, s lezuhantak oda.

Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 2 db)