A tanítvány IV.

A jövő útjai / Novellák (736 katt) Ebenezer
  2016.01.02.

A kolónia parancsnoki tárgyalójára komor csend nehezedett, ahogy a Swetelsky ezredes által vezetett bizottság tagjai jegyzeteikbe mélyedve olvasást imitáltak, miközben az idős főtiszt az előtte álló Iyengar hadnagyot nézte szúrós szemekkel. Nem volt ritka az ilyen pillanat, hisz nem minden akadémiai végzős tiszt teljesítette szakaszvezetői kötelességeit az elvárt színvonalon, ami azzal járt, hogy újabb egy évre a kolónián kellett maradniuk ahelyett, hogy előléptetéssel a Főparancsnokságra kerülhettek volna. De az is előfordult, hogy nem is került sor ilyen értékelő bizottsági meghallgatásra, mert az ifjú tiszt szolgálatteljesítés közben hősi halált halt, mint ebben az évben José Cortez hadnagy. Senki nem számított erre, sokkal nagyobb összegekkel fogadtak Kinley elvesztésére, ám a kecskeszakállas ifjonc helyt állt, és idővel a kevlár-ruhája sem lötyögött már rajta annyira esetlenül, mint kezdetben.

- Iyengar hadnagy – törte meg végül az egyre kínosabb csendet Swetelsky, mire a többiek fellélegezve felnéztek a táblagépeik képernyőiről.
- Nyilván Ön előtt is ismeretes a meghallgatás célja, vagyis, hogy döntsünk a továbbmeneteléről. Kezdem a jó hírekkel.

Keiko mozdulatlanul állt a parancsnokok előtt, sejtette, mi fog következni, ám fogalma sem volt arról, hogy milyen döntés fog éppen emiatt születni. A főhadnagyi csillagoknak búcsút mondhatott, de valahol azt is érezte, hogy szakaszvezetőként sem szívesen látják a kolónián.

- Egyéves szolgálata alatt rekordszámú xenorg egységet számolt fel a vezetése alatt álló szakaszokkal, illetve két földönkívüli állomást is elpusztított, értékes felszerelést és információkat szolgáltatva ezzel az Akadémiának és a kolóniának. Mindezekért rendkívül hálásak vagyunk, és itt tolmácsolhatom az Akadémia köszönetét is.

Nos, valóban, a geotermikus transzformátorállomásról például három sértetlen xenorg szállítójárművet, továbbá igencsak kulcsfontosságú adattárolókat sikerült elhozniuk, míg egy véletlenül leleplezett kommunikációs antennaállomásról olyan információkat szereztek, amelyek talán egy lépéssel közelebb juttatták a földi hadsereget az anyaűrhajók lokalizálásához.

- Ugyanakkor – dőlt hátra az ezredes -, szintén kimagasló veszteségeket is produkált ez idő alatt. Harminckét könnyebb, tizenegy súlyos sérülés, valamint kilenc emberélet szerepel a feljegyzésekben, köztük két veterán is.

Keiko arcizma sem rendült, de mélyen belül keserű szomorúság öntötte el a lelkét. Nem volt olyan éjjel, hogy ne látta volna maga előtt valamelyik Elitet, akinek az élete egy közös bevetés során veszett oda. Ditte, Grunx, Tokanov, Tasya, Akmed, Pixel, Bonu, Zappa és a honfitárs Aido – elfelejteni sem tudta volna ezeket a neveket.

- Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy kemény és minden tekintetben egyedülálló háború dúl egy ellenséges földönkívüli faj ellen, amely sajnos nyilván bizonyos veszteségekkel jár, és ez ésszerű korlátok között elfogadható is. Ön azonban több küldetése során tanúsított szabályellenes magatartást, amely a jelentések szerint igencsak komoly részben hozzájárult ahhoz, hogy ilyen magas veszteségi adatokat eredményezzen.

A hadnagy tisztában volt vele, hogy egyes taktikai manőverei nem egyeztek az Akadémia stratégái által megírt tankönyvekével, de már a tanulóévei során sem értette, hogy miért kell elvetni az intuíció és az improvizáció képességét, ha az sikerre vezet. Töprengés nélkül fel tudott idézni parázs vitákat akadémiai oktatókkal, és olyanokat is, amikor kadét létére megszégyenítő vereséget mért egy-egy kiképzőre, éppen megérzéseire hallgatva, vagy rendhagyó taktika alkalmazása révén. Ez utóbbiak közül a páncélkibúvós trükköt szerette a legjobban, ez annyira merész és esztelen volt, hogy mindig bejött, ám mindezek a rendbontások kitörölhetetlenül ott szerepeltek személyi anyagában, amelyet a kolónia parancsnokai is megkaptak egy évvel ezelőtt.

- Mindezeket mérlegelve a kolónia parancsnoksága - és itt a mellette ülő tisztekre pillantott - úgy határozott, hogy nem támogatja főhadnagyi előléptetését.

Swetelsky szünetet tartott, talán arra várt, hogy Keiko védekezni próbál. Mivel a hadnagy szó nélkül állt, folytatta:

- Ezt figyelembe véve, Ön továbbra is a kolónia tisztje marad. Új szakaszát kizárólag önkéntesekből fogjuk összeállítani. Ha nincs megfelelő létszámú szakasza, akkor Önt rangjától függetlenül egy másik szakaszvezető parancsnoksága alá osztjuk be, és a függelemsértéseket hadbíróság eljárás keretében kezeljük a továbbiakban. Végeztünk hadnagy, leléphet!


A kolónia földalatti, egyébként mindenféle ünnepségre és sporteseményre fenntartott, hatalmas méretű csarnokának ajtajait most egyetlen civil sem léphette át, odabent közel kétszáz Elit Páncélos katona sorakozott fel szakaszvezetőik vezetésével a parancsnokság maroknyi tisztjével szemben. Egymagában, farkasszemet nézve az ezúttal sisak nélkül, de kifényezett vértben virító páncélosokkal, Keiko is ott állt kicsit távolabb Swetelsky vezérkarától.

Sokkal kevesebb szem tapadt rá, mint egy évvel korábbi belépőjekor, valószínűleg verekedés sem törne most már ki a szakaszvezetők között az utolsó táncért, mint annak idején a beavató partin. Nem mintha a nő szemernyit is vesztett volna varázslatos vonzerejéből, ám hírneve már nem a bűbájos szépségéből eredt, hanem az őt körüllengő mágikus átokból, amely fekete kaszásként lebegett minden hozzá besorolt katona feje felett. A kantinban és a folyosókon alábbhagyott a tréfálkozás, ha közeledett, a szálláshelyeken hosszan tárgyalták vakmerő manővereit, és csak kevesek bólogattak elismerően mindezeket hallva. Mivel a szakaszparancsnokok válogatták össze a csapataikat, bizonyos megkötésekkel persze, az állomány javarésze esténként azért imádkozott, hogy ne Iyengar alá legyen beosztva a másnap reggeli eligazításon.

Emiatt Keikónak nem sok esélye lehetett arra, hogy válogatnia kell majd az önként jelentkező páncélosok között, de remélte, hogy egy-két katona azért akad majd a becsületét megmentve. Mint ambiciózus tiszt, és mint született japán, elképzelhetetlen szégyen lett volna a számára, ha a felhívásra egyetlen Elit sem válaszolna, és lépne ki mellé támogatólag. Bele sem mert gondolni, mi következne akkor, ha egy szakaszba osztanák be, nem ismert olyan szakaszparancsnokot, akinek a vezetése alatt szívesen szolgálna. Korábban egy-két Elit Páncélost többször is próbált a saját csoportjába megszerezni, ám mindhiába, mivel a hétpróbás gazfickókat egyik szakaszvezető sem adta ki a kezéből.

- Parancsnokok, katonák, hölgyek és urak! – kezdte Swetelsky, és tapinthatóvá vált a feszültség. - A mai állománygyűlés egyetlen napirendi pontja, ahogy azt tegnap kihirdettük, a Keiko Iyengar hadnagy parancsnoksága alá tartozó, önkéntes szakasz összeállítása. Mindenki kapott időt arra, hogy átgondolja a javaslatot, ezért most minden formaság elkerülésével arra kérem az önként jelentkezőket, hogy lépjenek a hadnagy mellé.

A sportcsarnokban akkor sem lehetett volna nagyobb csend, ha egy labdarúgó bajnokság fináléjának mindent eldöntő büntetőrúgása következett volna. Senki nem mozdult, egy pisszenés sem hallatszott, talán még a légkondicionáló ventillátorai is leálltak erre a pillanatra. Sokan nem tartották jó ötletnek, hogy már előző este kihirdették a gyűlés célját, mivel több szakaszparancsnok egyenesen utasításba adta, hogy nehogy valaki a csapatából jelentkezni merjen. Nem azért, mert amúgy attól tartottak, hogy tömegesen lépnének ki a szakaszokból, hanem mert számukra is presztízskérdés volt, hogy bárki is otthagyja őket egy őrült nőért. Természetesen ezek a távolról sem hivatalos beszélgetések nem nyíltan hangzottak el, minden parancsnok megtalálta a módját, hogy négyszemközt találkozzon azokkal, akik esetleg nem tudnának helyes döntést hozni egy ilyen súlyú ügyben, és szükségük van a vezetőjük jóindulatú, önzetlen tanácsára.

Hosszú másodpercek teltek el anélkül, hogy bármi is történt volna. Keiko rezzenéstelen arccal állt, inkább az ezredes kezdte kissé zavarban érezni magát. Már épp azon volt, hogy véget vet a kínos szituációnak, amikor mozgás támadt a sorok között. Határozott léptekkel egy katona indult el a szakaszok sorfala között, és egyenesen a meglepetését minden erővel leplező nő mellé állt. De nem csak Keiko döbbent meg, hanem valószínűleg az egész csarnok – a hadnagy mellett ugyanis egy mélykék, majdnem fekete páncélt viselő alak állt, a Főnök.

Ha eddig dermesztő csönd volt a teremben, akkor most az űr hidegére fagyott a levegő. Swetelsky szája enyhén kinyílt, és úgy maradt. Tylont az ájulás kerülgette, de mások is úgy megzavarodtak, mintha egy tüzelésre kész xenorg romboló jelent volna meg a csarnokban, hogy szétlője az egész hadsereget. Ám a meglepetések sorának ezzel nem volt vége, a Főnököt ugyanis, talán felbátorodva a példáján, többen is követték. Hamarosan egy kicsiny szakasz állt Keiko mellett: a Főnökön kívül ott volt Ankh, Ruben, Tamara és Nilo.

Előző oldal Ebenezer