KÍGYÓVONAL X.

Szépirodalom / Novellák (514 katt) kisjankó
  2015.11.18.

Anya, miközben az elveszített fiát siratta, legidősebb gyerekére, Boldizsárra gondolt, aki szintén elhagyta a családot. Magyarországon keresett maga számára elfogadóbb emberi életet. Rendőrként dolgozott a háború kitöréséig. Rövid időre hazalátogatott, s miután visszatért, megházasodott, és véglegesen az anyaországban telepedett le. Öt gyereket neveltek fel, s mikor már nagyobbak lettek, együtt látogattak haza. Anya és Apa akkor ismerte meg menyét és az unokáit.

A hatodik osztályos tanévet már az iskola bentlakásában kezdhette. Önfenntartással működött, ezért mindenféle termékkel, ággyal, ágyneművel kellett támogatni az intézményt. Megvásárolta Apa azt a vaságyat, amelyen aztán később Elek bátyja aludta álmait.

Az új tanév könnyebbnek ígérkezett az előzőnél. A tanulással nem voltak gondjai, lelkesen végezte a munkáját. A bentlakás, a régi kollégium hagyományait, a szokásokat volt nehéz követni, s egy-egy részét elviselni. Különösen az volt újdonság számára, hogy minden reggel már hat órakor megszólalt az ébresztő csengő hangja: kelni, mosakodni kellett, rendet teremteni a hálószobában, mert félóra múlva a felügyelő meg az aparitor ellenőrizte, hogyan teljesítették a reggeli programot. A cipőknek fényleniük kellett, mert ha nem, az büntetéssel járt. Ezután szépen, rendben felvonultak a főépületbe az egyórás, csendes osztályterembe, és nyolc órakor elkezdődött a tanítás.

Az órákon, odafigyelt, mert tudta, hogy még sok behozni valója van. Szeretett volna az élen felsorakozó jó tanulók közé tartozni. Nem is kellett sokáig várnia, mert rövidesen osztálytársai is fölnéztek rá. A délelőtti órák befejezése után lementek az étkezdébe. Jól esett az ebéd. A délelőtt folyamán semmivel nem tudta enyhíteni az éhségét. Az ebédnél be kellett tartani a régi szokásokat. Volt egy asztalfőnök, természetesen a vén diákok közül. A fikáknak – kisdiákoknak - az asztal végén volt a helyük. A menü nem volt túl változatos és étvágycsináló: híg levessel és prézlis makarónival szolgálták ki őket leggyakrabban. A finoman cukrozott fánkot nagyon szerette: az otthoni ízekre emlékeztette.

Kozma néni volt a főszakácsnő. Kedvesen mosolygó arca jó ízt kölcsönzött az ételeknek is. Kálmánnak azért ment jobban, mint másnak, mert a befejező évben Viola nővére a konyha alkalmazottja volt. Gondoskodott arról, hogy a jó falatokból annyi jusson Kálmánnak, amennyit kívánt.

Azon a héten, mikor ő volt az aparitor, úgy ellátták, mint egy kiskirályt. A délutánok négy óráig szabadok voltak. Ki lehetett menni a városba, de csak felügyelői engedéllyel. Az már büntetés volt, ha a felügyelő valamilyen oknál fogva nem írta alá az engedélyt. Azt jelentette, hogy szobafogságra ítélte a hibázót. Négy órakor rendszeresen kezdetét vette a szilencium. Társaival együtt azonos terembe kerültek a végzősökkel. Ők ellenőrizték, hogyan végezték el kisebb társaik a feladatukat. Ha valamelyiküknél mulasztást tapasztaltak, annak tovább kellett maradnia, s ha úgy találták, hogy nem tudta megoldani a feladatot, annak segítettek. Katonásan kezelték őket. A szilencium végeztével sorba állították őket, és nótaszóval meneteltek idősebb társaik hálószobájába. A takarítás, rendcsinálás, téli időben a tűzrakás is, az ő feladatuk volt. Ha végeztek, énekszóval búcsúztak, és mehettek a saját szobájukba. Elvégezték maguknál is az esti programot, és lefeküdtek. Az éjszakájuk nem volt igazán csendes és nyugalmas. Az volt a szokás, hogy aki esetleg hamar elaludt, azt meghúzták, ami abból állt, hogy égő gyufaszálat tartottak a lábujjaira, és csillagot rúgattak vele. Hozzászoktak a rendhez, a bentlakás előírásaihoz, örökölt szokásaihoz. A múlt hagyományait később beépítették saját életükbe. Abból sok minden a jövőjüket formálta. Gyakran gondolt és gondol vissza arra, amit ettől az iskolától kapott.

Előző oldal kisjankó