Titkok / krimi

Szépirodalom / Novellák (766 katt) Maggoth
  2010.11.19.


Az idős hölgy a harrogate-i tavakat szegélyező erdőben sétált. A ködös táj régi emlékeket ébresztett benne. Ódivatúan öltözködött, lényéből viktoriánus báj sugárzott. A patkányképű emberke úgy lépett elő az egyik fatörzs mögül, mint az alvilág küldötte.

– Dame Agatha? – tudakolta.
A kérdezett tartózkodóan az öltönyös ismeretlenre tekintett.
– Én vagyok – válaszolta. – Önben kit tisztelhetek?
Az ellenszenves idegen meghajolt.
– A nevem Jenkins, és újságíró vagyok – közölte. – Azért csaltam ide, mert sikerült megfejtenem az ön 1926. december 3.-ai eltűnésének titkát.
Agatha összeráncolta a homlokát.
– Ezek szerint járt Isztambulban, és megtalálta a kulcsot – állapította meg.
Jenkins megcsóválta a fejét.
– Úgy van – árulta el –, de csupán lemásoltam. A Pera Palace hotel padlója alatt lapult a térképpel együtt, amely elárulta a napló rejtekhelyét. Ez után már csak az ön styles-i kúriájára kellett betörnöm, hogy megleljem a memorandumot.
– Úgy – mondta hűvösen a koros asszony. – Tehát maga volt!
– Mi tagadás – ismerte el a férfi. – A napló minden oldalát lefényképeztem, ám figyelem elterelésként elemeltem néhány csekélységet. Itt van nálam az egész anyag, a kulccsal együtt.
Az idős hölgy elgondolkodva nézett az újságíróra.
– Na, és milyen következtetésekre jutott?
– Arra, hogy megölt egy Mabel Mabtree nevű nőt, aki a megtévesztésig hasonlított önre – vágta rá Jenkins. – Az 1926-os év végére elege lett a férjéből, aki folyton megcsalta. Amikor Archibald kijelentette, hogy egy Nancy Neele nevű nőbe szerelmes, betelt a pohár. Véletlenül meglátta valahol Mabelt, és ráébredt, tökéletes alany lenne a bosszúhoz; amit a naplójában is rögzített. Hasonmásának nem csak a külseje másolta az önét, hanem a mentalitása is, mivel detektívregényeket írt. Úgy gondolta, savval eltünteti áldozata ujjlenyomatait, és még ha a hullát meg is találnák az ön okmányaival, Mabel Mabtree-ként gond nélkül elhagyhatja az országot, Archit pedig felkötik a maga megöléséért. A Swan Hydropatic Hotelba Mrs. Teresa Neele-ként jelentkezett be, mert a férje szeretőjét is Neele-nek hívták. Kicsalta ide Mabelt, megölte, majd az egyik tóba süllyesztette, de aztán mégis meggondolta a dolgot, amikor a hulla nem került elő. Tippet adott egy újságírónak a holléte felől, de mire megtalálták, az igazi nevére sem emlékezett. Megváltozott az írásképe, diszgráfiás problémái jelentkeztek, és amnéziája támadt. Bűne elől egyfajta pszichózisba menekült. Miközben feledni próbált, talán önmagával is elhitette, hogy az egész meg sem történt. Az 1926-os év nem csak világhírt hozott magának az Ackroyd-gyilkosság révén, hanem idegösszeomlást is.

Az írónő felvonta a szemöldökét.

– Tegyük fel, igaza van, mit szeretne?
– Bár tudom, kiadatlan regények lapulnak a széfjében, nem a pénze érdekel – vágta rá az újságíró. – A teljes nevem Jenkins Mabtree, Mabel nővérének unokája vagyok.
Az öregasszony a férfi kezében megjelenő revolverre meredt.
– Várjon! – mondta halkan. – Rosszul rakta össze a mozaikkockákat. Abból indult ki, Agatha itt csalta tőrbe a nagynénjét, és megölte, csakhogy nem ő győzött. Én, Mabel Mabtree vagyok. Miután annak a boszorkánynak nem sikerült megmérgeznie, kemény küzdelmet vívtunk, ám a végén ő hagyta itt a fogát. Akkor eszeltem ki, hogy a neve alatt folytatom az életem. Mindenki azt hitte, Agatha az eltűnése előtt írta az Ackroyd-gyilkosságot, ami valójában az én művem. Elértem a világhírt, ám nem tudtam hitelesen játszani, ezért kitaláltam az amnéziát, és a többi hazugságot. Később használtam a karaktereit, de az ötletek a sajátjaim voltak. Sokaktól hallottam Agatha titkos naplójának létezéséről, de fogalmam sem volt, hol van. Nem hittem volna, hogy egyszer majd a saját unokaöcsém fedi fel a titkát.
– A család nem kereste Mabelt – vallotta meg a férfi. – Habókos aggszűznek tartották, akit elvitt az ördög. Egyedül nekem ütött szöget a fejembe a nagy írónővel való hasonlósága, és hogy pontosan ugyanakkor veszett nyoma szegénynek, mint Dame Agathának. Bosszút akartam állni, eszembe sem jutott, hogy a kiszemelt áldozat is győzhetett. Az élet a detektívregényeket is túlszárnyalja.
Az idős hölgy az újságíró felé nyújtotta a kezét.
– Menjünk – javasolta –, és inkább a hotelben folytassuk a társalgást!

Jenkins belekarolt, és elindultak. A koros asszony hirtelen mozdulattal unokaöccse karjába döfte a fecskendőt, amely addig a kabátja zsebében lapult. Az idegméreg azonnal hatott. Mabel a megfelelő helyen sújtott le, a legmélyebb tó mellett, amelynek partján nehezéket, és néhány lábnyi láncot rejtett el. A fiatal férfit a mélység hamar elnyelte.

Az idős hölgy elmosolyodott. Regényei többségében közeli rokonok a legnagyobb hidegvérrel végeztek egymással, ez az apróság úgy látszik, elkerülte Jenkins figyelmét.

„A titkok jobb, ha titkok maradnak” – gondolta hűvösen, aztán öregesen lassú léptekkel visszaindult a szálloda felé.

Előző oldal Maggoth