Túlóra

Horror / Novellák (871 katt) DrSamson
  2015.09.28.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/12 számában.

Szombat kora reggel legtöbben még alszanak. Zoli nem ilyen szerencsés. Labor technikus egy autóelektronikai cégnél, és most túlóráznia kell. Rengeteg munka szakadt a nyakába. Egész héten semmi, aztán pénteken a minőségellenőrök megrohamozták mindenféle vizsgálatigénylő lappal.

Korai még munkához látni – gondolja Zoli. Különben is azt hallotta valahol, hogy nyolc előtt egészségtelen dolgozni. Ezért inkább a számítógépe előtt marad és hírportálokat olvasgat, amíg megérkezik a segítsége. Szerencsére nem kell egyedül dolgoznia a hétvégén. Bár egyik munkatársa sem tud bejönni, tartani a frontot Zolival, de egy diákmunkást igényeltek aznapra.

Csendben üldögél, amíg meg nem csörren a telefon.

– Zoli vagyok, tessék! – szól bele.
– Megérkezett a fiatalember. Kijönne érte, Zoltán? – kérdezi a vonal végén egy női hang.
– Persze, megyek már – sóhajt Zoli és elindul a recepcióra, hogy bekísérje a segítőtársát.

Amikor meglátja a diákmunkást, alig bírja palástolni lemondó arckifejezését. A nyurga srác esetlenül toporog a bejárati ajtó előtt. Arca alig látszik ki a bőrét elborító pattanások alól. Megjelenése semmi jóval nem kecsegtet.

– Szia, Palkovits Zoltán vagyok! – nyújtja a kezét a fiú felé, aki előrelép, hogy ő is bemutatkozzon, de megbotlik a lábtörlőben és majdnem orra bukik. Elpirul szégyenében és lehajtja a fejét.
Remek segítség lesz – gondolja epésen Zoli.
– Köszönöm, Erika, most már átveszem – mondja a recepciós hölgynek, aki mosolyogva bólint, és utat enged nekik a laborhoz vezető folyosón.
– Tóth Ákos – mondja színtelen hangon a fiú, miközben a munkaterülethez ballagnak.
– Üdv, Ákos! – tessékeli be a fiút a labor ajtaján, miután lecsippantja mágneskártyáját a falra szerelt érzékelőn.
– Hú, mennyi gép, mire valók? – tátja el a száját Ákos odabent, és elfelejti zavarát, amikor meglátja a labor felszerelését.
– Ez egy röntgengép, ezzel lehet anyag-összetételt mérni – magyarázza Zoli –, az meg ott egy csiszoló.

Ákos csillogó szemekkel figyel minden egyes gépezetet. Szinte folyik a nyála, amikor Zoli megmutatja neki, hogy működik a csiszoló.

– Látod, csak le kell cserélni a korongon a papírt, mondjuk, pé százhúszasra, ez a legdurvább, úgy viszi a gyantát, mint a huzat.
– Milyen gyantát? – kérdi Ákos.
– Van néhány alkatrész, aminek meg kell néznünk a keresztmetszetét. Nem mindet lehet csak úgy, simán csiszolni, mert kicsi, vagy nincs rajta fogás, ezért kiöntjük gyantával és könnyebb vele dolgozni.
– Ez nem semmi. Kipróbálhatom? – kérdezi álmélkodva Ákos.
– Talán majd később, most inkább másra kérnélek meg. Gyere!
Zoli a sarokban álló csigalépcsőhöz vezeti Ákost.
– Odafent is van még néhány cucc, meg egy-két gép, de azt majd később mutatom meg.

A lépcső alatt van egy ajtó, ahonnan halk zúgás és pittyegés hallatszik ki. Ákos várakozóan pislog Zolira, aki megragadja a kilincset és benyit. Egy kis terembe kerülnek, aminek nagy részét egy hatalmas sütőre emlékeztető szerkezet foglalja el. A tetején piros lámpa villog.

– Ez itt a kemencetér, ez meg egy Vötsch kemence. Hősokk tesztekhez használjuk – magyarázta Zoli –, be lehet állítani mínusz nyolcvan és plusz ötven fok közti hőmérsékletre. Ezzel vizsgáljuk, hogy az alkatrészek hogy bírják a különböző klímákat.
– Most mit csinál? – kérdi Ákos elkerekedett szemekkel, amikor a lámpa zöldre vált, és a kemencében lévő lift felemelkedik.
– Valahogy ki kell vennünk a cuccot a gépből, nem? De most nem ezzel van dolgunk, hanem azzal ott – mondja Zoli és a kemence melletti asztalon lévő szerkezetre mutat.
– Ez egy vágógép?
– Igen, pontosan.
– Olyan, mint egy mini cirkula.
– Hát tulajdonképpen az is – mondja Zoli, közben előszed néhány gyantaöntvényt a fiókból. – Ezeket kellene szétvágnod, hogy könnyebb legyen csiszolni őket.
– És ha elfogynak ezek, akkor mit csináljak?
– Akkor felmész az emeletre és hozol le még párat, annyi van, mint az állat. Egész nap elleszel vele.
– És csiszolhatok utána? – kérdi Ákos kissé bátrabban.
– Majd igen, csak előbb vágd szét ezeket! – utasítja Zoli. – Most kimegyek rágyújtani. Kijössz velem, vagy nem dohányzol?
– Dehogy is, asztmás vagyok – mondja Ákos –, inkább bent maradok.
– Jól van, de kérlek, figyelj oda, Ákos! – mondja Zoli a vágógép mellett álló diáknak. – Ma mindenért én vagyok a felelős, ha valami elromlik, azt az én nyakamba varrják.
– Nyugi, nem rontok el semmit! – ígéri Ákos, aztán beindítja a gépet, és kettészel egy gyantába öntött alkatrészt. – Látod, megy ez.
Zoli bólint és kilép a kemencetérből, de még egyszer visszafordul.
– Vigyázz a kezedre!
– A csontot is viszi? – pillant fel Ákos.
– Nem tudom, de nem is akarom megtudni – feleli Zoli, aztán csattanva záródik mögötte az ajtó.

A recepciós pult előtt elhalad, Erika utána szól:

– Sok a munka, Zoltán?
– A főnökeim meg vannak baculva. Ezek azt hiszik, én fingottam a passzát szelet. Egy nap alatt nem váltjuk meg a világot, még ketten sem.
Erika nevet a megjegyzésen, Zoltán pedig a fejét csóválva kiballag a dohányzóba.
– Nem kellett volna ott hagynom – dörmögi magában Zoli. – Mi van, ha levágja az ujjait?
– Nyugi, azt mondta, ismeri a gépet, nem lesz baj – válaszolja egy hang a fejében, de nem valami meggyőző.

Zoli korántsem képes lehiggadni, valami nem hagyja nyugodni. Gyorsan végigszívja a cigijét és elindul befelé.

– Zoltán, ugye nem hagyta a fiúnak, hogy egyedül használja a gépeket!? – kérdezi Erika.
– Nem, leültettem netezni, nincs gond – hazudja Zoli.
– Akkor jól van, olyan kis esetlen szegény, a végén még kárt tesz magában.

Zolinak egyre inkább lelkifurdalása támad. Mi van, ha Ákosnak tényleg baja esik? Na, de ilyen rövid idő alatt csak nem történhet semmi!

Végigrohan a folyosón. Feltépi a labor ajtaját. A látványtól, ami bent fogadja, hangosan felhördül. Ákos a csigalépcső tövében fekszik, kicsavarodott tagokkal. Körülötte alkatrészek szanaszét.

Odarohan.

– Ákos! – kiáltja és letérdel a fiú mellé. – Szólalj meg!
Ákos száját csupán nyöszörgés hagyja el. Zoli kissé megnyugszik. Még él a fiú!
– Mi történt? – kérdezi remegve.
– Megbotlottam…
– Meg tudsz mozdulni? – kérdezi Zoli, és választ sem várva próbálja felültetni Ákost.
Ekkor valami reccsen. Ákos már nem nyöszörög többet.
– Úristen, te barom, te ökör állat, hülye fasz! – suttogja Zoli. – Gerinc sérültet nem szabad megmozdítani!
A lépcsőre támasztja az ernyedt testet, és ujjait tördelve feláll.
– Az én felelősségem volt. Én feleltem ma mindenért… A nyakamba varrják!– suttogja elhaló hangon. – Én… én megöltem egy embert.
Ákos mozdulatlan, akár egy jégszobor.
– Miattam halt meg. Megöltem – mondja színtelen hangon Zoli, és ekkor elpattan agyában az idegekből font vékony fonál.
– El kell tűntetnem!
Körbenéz, hová rejthetné a fiút, de nem talál megfelelő helyet. Aztán fejbe kólintja az ihlet.
– A kemence! Ott jó helyen lesz, lefagyasztom. Aztán… – kiált fel egy hang a fejében.
– Aztán mi? – kérdi a Józanész.
– Leszarom, majd lesz valahogy! – üvölt túl az Elmebaj minden hangot.

Megragadja Ákos ernyedt testét és bevonszolja a kemencetérbe. A lámpa zölden világít. A lift most fent van.

– Micsoda marhaság, egy kemence, ami tud fagyasztani! – fut át Zoli agyán.

Nevetve nyitja ki a gépezet ajtaját. Kiszórja belőle az alkatrészeket, de ekkor rájön, hogy a test nem fér be. Legalábbis egyben nem.

– Na? – kérdi Józanész.
– Cirkula! – feleli Elmebaj.

Zoli feldobja a munkapadra a diákmunkást. Ákos teste olyan, akár egy rongybaba. Beindítja a vágógépet, ami nyüszítve felpörög. A fejjel akarja kezdeni. Odatartja a pörgő gyémánt bevonatú koronghoz a srác nyakát. A gép nyikorog, vagy a fiú nyög megint? De már nincs visszaút, a korong lemetszi a diákmunkás fejét. Bíborszínű vér spriccel az ütőerekből, beterítve mindent. Így Zoli arcába is jut bőven. Ezután a karok és a lábak következnek. A kis korong pillanatok alatt megküzd a csontokkal. Az asztal alatt tócsába gyűlik a vér. Zoli gyorsan behajigálja a végtagokat és a fejet a kemencébe, majd beteszi a törzset is, de nem fér be teljesen, így, amikor a lift elindul lefelé, félúton megakad. Nem jelent túl nagy megerőltetést a hidraulikának. Gerinc reccsen, borda roppan, és a lift már lent is van. A kijelző szerint mínusz nyolcvan fokra fog lehűlni.

Zoli villogó piros fényben dől a kemence oldalának, és lassan lecsúszik ülő helyzetbe. Fáradt. Minden tagja remeg. Az adrenalin elpárolgott belőle. Ekkor Józanész visszatér egy gondolat erejéig, utána örökre magára hagyja Zolit.

– Megnézted a pulzusát?
– Nem – hebegi Zoli. – Lehet, hogy…? – kérdi.

Senki nem felel. Nyílik a kemencetér ajtaja. Erika lép be rajta.

– Zoltán, hát itt van. Kósa Robi keresi magát, azt mondja sürg… Úrsiten!

Erika sikoltozva rohan ki a laborból. Néhány perccel később távoli szirénázás hallatszik. Egyenruhás alakok lépnek be a kis helyiségbe. Arcuk falfehér.

– Jó, hogy jönnek! – mondja Elmebaj. – Segítenének kinyitni ezt a szart? Azt hiszem, Ákos még életben van.

Előző oldal DrSamson
Vélemények a műről (eddig 3 db)