Élet a Nagyvárad téren - Avagy helyzetjelentés a Hatodik perc szentjeiről

A jövő útjai / Novellák (518 katt) Koi
  2015.10.03.

Hogy is volt a figyelmeztetés?

„Sose menj délre!”

Én megmondtam. Csesztek rám hallgatni. Azt most nézzék meg magukat.

Hogy mi történt? Kérem szépen, a hungaristák megetették a dél-pesti dögöket. A tény, hogy saját maguk volt a táp, teszi kínossá a dolgokat. Mintha nem lenne elég ciki az is, hogy a vörösök közül is csak egy jött vissza, az is eléggé lerongyolódva.

S hogy én ki vagyok, hogy így ítélkezek felettük? Egy senki.

Azaz nem is lenne jogom beleszólni a két északi (hozzánk képest mi nem az?) nagyhatalom éretlen tinédzseréhez hasonló döntéseiben döntsek. Mégis megteszem, mégpedig azért, mert mégse vagyok annyira senki, hogy ne legyek a legértelmesebb itt, a Hatodik perc szentjei között.

Elnézést kell tehát kérnem az általam teremtett ellentmondásért. Más senkinek lenni és más annak érezni magunkat. Nálam az utóbbi áll fent. Mondjuk, teljesen ok nélkül. De nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy a hungaristák már megint Dél-Pest miatt szívják a fogukat. Hat éve hasonlóan megszívták, akkor négy halott és egy súlyosan sebesült lett a mérleg állása. Az az egy szál ősmagyar is csak azért úszta meg, mert rám jött a kényszer és ő éppen arrafelé botorkált, amerre én meglóbáltam kisebbik önmagam.

De amúgy valaki magyarázza már el nekem, mi a tyúkért kell oda lemenni? Mi van ott, kormánybunker? Végtelen mennyiségű lőszer? Élelem, kötszer? Friss kürtőskalács?

Én személyesen ez utóbbinak örülnék a leginkább. Eredeti szakmám is kürtőskalács-készítő, hát miért ne. Legalább megtudnám, másnál milyen.

S hogy miért vagyok én a legértelmesebb? Nem tudom, de nagyon úgy tűnik. Mert ide kétféle ember jött le annak idején. És velük kapcsolatban van egy tézisem, ami alapján kiderítettem, hogy ténylegesen én vagyok a legértelmesebb. Az egyik véglet az eredetileg nagyon intelligens. Ugyanis itt, a Nagyvárad téren kórház volt, s az orvosok, ápolók egyből idemenekültek. Na, mármost tudvalévő, hogy az egymással összezárt emberek csakhamar veszekedni kezdenek egymással. S ahogy ez alatt a húsz év alatt megfigyeltem, ez az egymással eltöltött időnek az intelligencia növekedésével mind nagyobb és nagyobb részét adja ki. Mármint a veszekedések összesített ideje. Ebből pedig az következik, hogy az adott illetők frusztráltsága egyre nő, az ellentétek kiéleződnek, és végül egymásnak mennek.

Nos, a másik véglet is itt jutott le a remélt biztonságba… ez pedig az alulképzett, bunkó (már bocsánat) pesti lakosság. Ezek a… hogy is fogalmazzak, hogy ne tűnjek fölényesnek… nem túl okos emberek, a veszekedésbe és a kilátástalanságba lassanként beleőrült, hajdanában az értelmiség krémjét alkotó orvosokkal ellentétben nem szükségszerűen butultak el. Alapból azok voltak.

És ami a mutánsokat illeti… Hát igen. A harmadik réteg. Akik kinnrekedtek az atomcsapás idejére és utána még lejutottak. Ők normálisak lennének, ha egyrészt nem lennének ilyen kevesen (amit amúgy a sugárzás generálta rák okozott) és másrészt az alacsony létszámuk miatt nem lenne kisebbségi komplexusuk és ezt nem a közeghez való lealacsonyodás által érnék el, így nem bekerülve a második kategóriába.

De van még valami, ami az őrületet fokozza: a tudatmódosítás. Mindenféle kábító hatású gyomok nőnek ugyanis a felszínen, ezeket lehozzák és teleégetik velük a három állomást. Aztán meg olyanokat látnak, hogy mozgatják a tárgyakat. Szó se róla, egyszer én is kipróbáltam, de soha többet. Láttam valami irgalmatlan nagy ruhamolyt tőle az alagútban, nagy vörös szemekkel és emberi végtagokkal.

Mothman, is that you?

Előző oldal Koi