Metro 2033 Univerzum - A Duna jegén

A jövő útjai / Novellák (764 katt) Petya
  2015.09.30.

Messziről titokzatos szépség lengi körül. A fagyott hóbuckák, mint hullámok a víz felszínén, a tömör jégsapka hátán sorakoznak. Messziről mindez csodálatos. Nem fenyeget a beszakadás veszélye, nem látni az élet ártó nyomait.

A sztalker megállt egy pillanatra. Várakozott és a nyomokat figyelte. Végül rámerészkedett a jégre. A súlya alatt felszisszent a talaj, de a kínos figyelmen túl, amit az egyensúly megtartására kellett fordítania, nem tapasztalt más nehézséget. A hó finoman süllyedt lépései nyomán. Felkapaszkodott az első buckára, hogy belássa a teret. Várakozásával ellentétben azonban nem látott mozgást, csak nyomokat.

Vér - gondolta. - Érdemes volt utána merészkedni.

Bátrabb tempóban indult a folyó közepe felé. Az áldozata lelassulhatott, megcsípheti még a szárazföld előtt. Szélvédett folyosón haladt, két bucka közötti árokban. Elsietett egészen a sarokig, ahol egy testet látott alábukni a lejtőn. Utolérte hát. A part széléhez érve letekintett a mélyedésbe. Az állat lábai nem engedelmeskedtek akaratának. Alig húzta maga alá, csúszott is szét, bénán vonszolta magát a túlsó emelkedőig.

Szerencsétlen - gondolta a sztalker és elindult, hogy megfékezze a további szenvedését. A vérnyomokat immár olyan sűrű foltokban hagyta maga mögött, ami arra késztette üldözőjét, hogy megkönyörüljön rajta. Alig ereszkedett le néhány lépést, amikor megtörtént, amitől mindvégig félt.

Az állat alatt beszakadt a jég. A túloldalra evickélve megpróbált kimászni, de minden erejét felemésztette. Nem bírta a saját súlyát, ezért megpihent. A kegyetlen hideg, ami nyílt sebébe mart, nem engedélyezett sok pihenőt. Még azelőtt kioltotta az életét, hogy a sztalker fontolóra vehette volna, mi tévő legyen.

Kár a golyóért - gondolta.

Nem akart a közelébe menni. Hallotta, miképp birkózott a jég az állat súlyával. Vízbe lógó lábait nemsokára követte teste többi része is.

A sztalker csak állt és nézte, miképp merül el a zsákmány. A koronázási ékszerek jutottak az eszébe, amik szintén odalenn vannak. Legalábbis a legenda szerint. A korona megoldaná minden problémáját. Egy életre hátradőlhetne. Túladna rajta pillanatok alatt. Ez a dög most megnézheti magának, ha akarja. A húsa ára nem vetekedhet a koronáéval, mégis hiányozni fog a napi betevőből. Elfogta egy érzés, aminek kárpótlásként csak azért is átadja magát. Itt és most.

A kezében van a korona és licitálnak rá. Mindenki őt állja körül és egyre mohóbban vágyakoznak. Szabályosan megrohamozzák ezek az idióták. Bigott balfaszok. Hová is süllyedt az emberiség mióta... mióta is? Jó régóta. És bármit megadnak érte, hogy a kezükben tarthassák. És aki elviszi nekik... piedesztálra emelik a nevét.

Leguggolt és belemarkolt a hóba. Kesztyűje biztonságos melegében hógolyót gyúrt és a vízbe hajította.

Pont, mint a kisgyerekek. Miket nem képzelnek... - gondolta és felállt.

Egy árnyék suhant keresztül a széles medencén. Vagy netán alatta? Az optikai csalódásra hamar fény derült, miután látta tovaszállni az apró gomolyfelhőt az égen.

„Már én is képzelődöm. Még megárt a friss levegő.”

A sztalker sarkon fordult és visszament azon az úton, amelyiken jött. Vissza a biztonságos partszakaszra, onnan pedig a még biztonságosabb menedékbe, a föld alá.

A tetem lassan leért a víz aljára. Lomhán megnyugodott, szemei egykedvűen bámultak előre. Mereven nézte egy különös tárgy körvonalát, mégse látszott rajta, hogy felkeltette volna az érdeklődését. A tárgy ellenben megelevenedve szemlélte a szokatlan jelenséget. Fenséges gőggel méregette, majd elunta a dolgot. Meg-megcsillant a mélyre szökő fényeknek köszönhetően, aztán sötétségbe borult. A furcsa társasághoz szegődött harmadik jövevény mindenféle tétlenséget nélkülözve körülfonta ormótlan tagjával a tetem környékét, végtelen nagyra tátotta száját és hordalékostul, koronástul mindent magába söpört.

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 3 db)