LFZO (08/21) (2006-7)

A jövő útjai / Novellák (811 katt) Rohadék
  2010.11.21.

Egy országút kellős közepén, ahol mindkét irányban olyan egyenes az út, és olyan üres a puszta, amennyire csak lehet, félrehúzódott egy autó, és kiszállt belőle egy férfi. Rágyújtott ecivarra, és kényelmesen, nyújtott, játékos léptekkel indult a jármű fara felé. Szájába rakta a szivart, és enyhe grimasszal keresgélni kezdett összes létező zsebében egy kulcsot. Nem találta. Ekkor csípőre tette a kezét, és úgy pöfékelt. Kecskeszakállát simogatva rájött, hogy nem is kell kulcs, gombnyomásra nyílik a csomagtartó.

Mikor felvágódott nagy zajjal a tető, egy napfénytől hunyorgó, koszos ruhájú lány kászálódott ki.

- Maga... Maga perverz mocskos állat! Disznó, fel fogom jelenteni - lihegte kiszáradt torokkal. - Mégis, mit képzel?... Huhh... Ráadásul egy terhes nővel...
- Kér egy slukkot esetleg? - kínálta a férfi.
- Francba a szivarjával!! Arra feleljen, hol a fenében vagyok! Köhh-köhh-hörrrgg...

A férfi az eget bámulta válasz helyett.

- Maga ROHADÉK... Tudta, hogy Maga egy ROHADÉK?
- Tudtam hát. Én találtam ki. Jó név, mi?
- Na jó, ebből most lett elegem. Elegem van a hülye meséiből, amiből alig lehet érteni valamit, elegem van, ahogy az emberekkel bánik, és tudja mit? Szórakozzon mással, Maga szerintem nem is tud semmit, majd kiderítek mindent egyedül.
- Mihez akar kezdeni?
- Keresek egy fülkét, és telefonálok a rendőrségnek, hogy elrabolt, és ezért tartóztassák le.

Mikor Eszter látta, hogy LFZO még csak nem is mozdul, sarkon fordult, és nekivágott az országútnak a nappal szemben. Gyalogolt, gyalogolt, aztán feltűnt, hogy egyetlen egy kocsi sem jár arra, és sehol egy város a távolban. Mikor már jó ideje baktatott, hátrafordult, mennyit haladt. LFZO a kocsijával együtt egy apró pontnak lácódott. Újra előrenézett, hátha már feltűnt valami. Észre is vett egy homályos, fekete foltot, egy autóra hasonlított a hőtől hullámzó távolban. Néhány perccel később ez a fekete folt kezdett jól láthatóan körvonalazódni. Tényleg egy autó volt, aminek az oldalához támaszkodott valaki. Egyre közelebb ért. Hátrafordult. Már alig látta LFZO-t. Újabb néhány perc alatt odaért az idegen közelébe. Ő is parkolt, az ő csomagtartója is nyitva volt. A szomjúságtól és éhségtől kimerülve, a napfénytől alig látva nagy megnyugvás volcámára, mikor végre-valahára rátámaszkodhatott a kocsira.

- Elnézést kérek... - kezdte.
- Vagy inkább inna valami üdítőt? A szivarfüst biztos nem tesz jót a kicsinek - válaszolt LFZO.

Előző oldal Rohadék