Kígyóvonal V.

Szépirodalom / Novellák (866 katt) kisjankó
  2015.09.01.

Az esti tennivalók után bementek. Már elkészült a vacsora, asztalhoz ültek, és elfogyasztották a gőzölgő csirkepaprikást. A hosszú csendet Apa törte meg.

- Kálmán, holnap a jószágokat hajtod ki legelni.

Nem szólt semmit erre, de jól látszott rajta, hogy elszorult a torka, és nem tudott szóhoz jutni. Tudta, hogy egy igen nehéz, szomorú nap vár rá. Az erekfői szőlődombok alatt, ami ugyan nem volt az övék, sötét, gyümölcsfákkal tele terület húzódott: lazának nevezték. Apa azt használta bérben, oda szokták kihajtani az állatokat, ha éppen szabadok voltak.

Reggel szomorúan ébredt. Tudta, hogy az előtte álló nap nagyon keserves lesz. Fogta a tarisznyát, vállára vetette. Benne volt az egész napra való elemózsiája. Kiterelte az állatokat, és elindult, hogy meghódítsa a lazát.

- Nagyon jó lenne, ha a laza hódítana meg engem – gondolta. Talán akkor nem lenne olyan nehéz túlélni ezeket a szörnyű napokat. Nem tudta, hány óra lehetett, mikor elindult, s azt sem sejtette, hogy most mennyi lehet. Számára megállt az idő, nem mozdult. Teremtett lélek sem járt arra, csak a hangja visszhangzott ijesztően. Szenvedett, sírt, reszketett, mintha áram ütötte volna meg.

- Istenem-atyám, kérlek, tedd elviselhetővé nekem ezt a mai napot! – könyörgött.
De csak a varjak feleltek a kérésére.
– Kár, kár!
– Bizony nagy kár – mondta magának Kálmán.

Hogyne lenne kár, hogy ez a gyermek annyira szenved, és még a messze távolban sem dereng fel senki és semmi, hogy segítsen rajta. Annyira megviselte az a nap, hogy azt sem tudta, mikor és hogyan került haza. De megnyugodott, jó vacsorát kapott, ágyába bújt és mélyen-mélyen elaludt.

Másnap a Ziére mentek Apával. Ott is egy napi szántani való volt. Egyedül nem boldogultak, az ökrök előtt járni kellett, hogy ne hagyják el a barázdát. Délben kis pihenőt tartottak, megették kevéske ebédjüket, s a délutánt úgy szervezték meg, hogy estére befejezzék a szántást, s másnapra csak a vetés maradjon.

A tavaszt különösen szerette. A holnapot, a jövőt alapozták meg munkájukkal az emberek. De azért is, mert a jelenüket tette széppé a rügyfakadás, a virágnyílás. A nyárelő beérlelte a korai gyümölcsöt, a cseresznyét. Hatalmas, öreg cseresznyefa örvendeztette meg őket a hegyen. Apa volt a legszorgalmasabb cseresznyeszedő. Nagyon vigyázott, hogy össze ne törje, mert piacra vitte. Maga egy-egy szemet kóstolt meg, a termés nagy részét az erekfői piacon értékesítette.

Olyankor vendégeik érkeztek, az unokák egy Magurand melletti faluból. Oda ment férjhez Zsófi, a harmadik szülöttje Anyának. Nehezen éltek. Náluk is gyors egymásutánban sorakoztak a gyerekek, segítségre volt szükség a nevelésükhöz, gondozásukhoz. Violát küldték el hozzájuk, aki Kálmánt előzte meg hét esztendővel. Viola soha nem tudta megbocsátani Anyának, hogy őt kiárusította. Nehéz évek után fogadta magához Etelka. Erekfőn valamivel könnyebb évek következtek, de a munkából ott is volt elég.

Előző oldal kisjankó