Kígyóvonal IV.

Szépirodalom / Novellák (565 katt) kisjankó
  2015.08.18.

Apa az első világháború idején a fronton szolgált. Anya ez idő alatt elhagyta református hitét, s ahogy a baptisták magukat nevezik: hívő lett. Így a hit kérdésében elváltak egymástól a szülei. Anya a baptisták imaházát látogatta, Apa pedig hűséges maradt ősi vallásához, a református hithez. A gyereket mindketten szerették volna megnyerni a maguk vallásának. Sokáig Anyával látogatta az imaházat, s úgy is tűnt, hogy jól érzi ott magát, de aztán lassan elmaradozott, amivel Anyának nagy-nagy keserűséget okozott, mert különben is bántotta, hogy számos gyermeke közül egyet sem tudott megnyerni a maga vallásának.

A vasárnapokat - Anya a szerda estéket is - a templomi szertartások gyakorlására szánták; a délelőttöket és a délutánokat egyaránt. Anya elképzelni sem tudta, hogy egyetlen alkalmat is elmulasszon. Apának néha-néha más elfoglaltsága is akadt. A szomszédos román faluban hűséges barátja volt - Vasile -, akivel úgy élt, mint a testvérével. Felváltva minden vasárnap ellátogattak egymáshoz. A délutáni közös összejövetelek, szórakozások, mulatozások is gyakoriak voltak, s ezekre Apa mindig magával vitte kis büszkeségét is, akinek nagyon jó zenei hallása volt, szépen énekelt. Ő szórakoztatta a társaságot. Többször is meg kellett ismételnie a Megérett a meggy, feleségem is volt nékem egy kezdetű nótát, amely így folytatódott:

- Látod-e, pajtás, ez az egy is sok/, Nemsokára sírba tenni fog!
Ezen aztán önfeledten nevetett a társaság. Kórusban ismételgették:
- Mégegyszer! Mégegyszer! Mégegyszer!

Anya készülődött, hogy a hét folyamán bemegy Erekfőn élő leányához, Bertához, aki odament férjhez, és megszülte első gyermekét, egy szép, dundi, szőke fiút. Nagyon erős, hideg téli idő volt, de nekivágtak a többméteres magasságot elérő hótömegnek. Az országútról félre hányták a havat, s úgy tűnt, mintha alagúton mennének keresztül. De szerencsésen megérkeztek. Kálmán szívesen látogatott a nénjéhez, mert mindig olyan finomságokkal kényeztették, amilyeneket ő addig soha nem evett: cukros tejet itatott vele Sógor, s közben kedvesen viccelődött vele.

– Nem féltél hozzánk jönni? Tudod, hogy a sapkádat (a magyar katonáktól örököltet) itt kell hagynod, mert ha fiú az újszülött, akkor ez kötelező.

Hozzátartozott az akkori szokásrendhez. Így élt a hagyományokban. Két nap múlva Kálmán természetesen a sapkájával mehetett haza. Olyan nagyfiú volt már akkor, hogy nemcsak a szórakozásokon, összejöveteleken vett részt, hanem a gazdálkodásban is. Dolgozni kellett. És nem csak Apával, hanem - mind gyakrabban - teljesen egyedül is. Megállta a helyét. Szántani szeretett, pedig az eke igen nehéz volt, éppen csakhogy ki tudta fordítani, s önfeledten örvendezett, mikor beállhatott az új barázdába. Annak éppen a végére ért, mikor észrevette, hogy közeledik Apa, aki látni akarta, hogy boldogul a fia.

- Na hát, hogy megy a munka, Kálmán fiam?
- Úgy mondanám, elég jól.
- Rögtön utánanézek. Nem szeretném, ha hibáznál.
- Tudom, a munka csak úgy ér valamit, ha pontos.
- Most nagyon szépet és okosat mondtál. Ha így gondolkozol, tartalmas, egyenes lesz az életed.
- Én csak úgy akarok csinálni mindent, ahogy Apától látom.
Apa végignézte a felszántott területet, s mikor visszaért, annyit mondott a fiának.
- Jól van. Csak azt jegyezd meg, az ember annyit fogjon fel a barázdából, amennyit maradéktalanul felvágva tud kifordítani, hogy hibás sáv ne maradjon alatta! Estefelé majd utánad jövök, és együtt megyünk haza…

Előző oldal kisjankó