Kígyóvonal III.

Szépirodalom / Novellák (449 katt) kisjankó
  2015.08.08.

Így hamar megérkeztek. Az orvosnak elég volt csak ránéznie a betegre, rögtön tudta, mit kell tennie. Kikaparta, kitisztította a szenvedő beteg méhét, fertőtlenítette, és leült. Várta, hogy lássa a fejleményeket. A lányok sem mozdultak Anya mellől. Bíztak az orvos beavatkozásában, és remélték, hogy Anya túl van a veszélyen. S ebben megerősítette őket az orvos is. Indulni készült, s abban a pillanatban megmozdult Anya. Körülnézett, és megszólalt.

– Köszönöm, doktor úr! Azt köszönöm, hogy a gyermekem nem maradt árva.

Az orvos nyugodtan távozott. Anya elkezdett foglalkozni gyermekével. Felkínálta neki az emlőjét. A gyerek úgy érintette repdeső kezével, mintha megtisztítani akarná, de aztán megtalálta a bimbót, és teleszívta magát az édes anyatejjel. Etelka megmosta Anyát, tiszta ruhát adott rá, és könnyű, finom, friss levessel kínálta. Anyának az este óta semmi nem volt a szájában, jóízűen elfogyasztotta a meleg levest. Átölelte kisfiát, és ő is elszundított. Apa a szülés kezdete óta állt az ajtó előtt. Most ő is beléphetett. Nem zavarta kedveseinek álmát, őszülő szeretetével érintette a baba és Anya homlokát.

A gyerek jól fejlődött. Anya állapota javult. Erősödtek mind a ketten, és kitűzték a keresztelő napját.

Vasárnap délelőtt vitték el a református templomba, és sírás nélkül fogadta kis bunkóján a szenteltvizet. Azt is meghallotta: „Kálmán, én keresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében”. Beszédes nevet választottak neki: a Kálmán azt jelenti: maradék.

Lassan kitavaszodott.

– Gyerünk ki a mezőre! – söpört végig a falun a biztatás.

És benépesedtek a szántóföldek. Apa elkezdte a szántást kis birtokán. Jolán meg a fiúk napszámba mentek. Várták őket az erekfői szőlősgazdák. A pesztrálkodásra nem sok idő maradt. Kálmán szórakoztatta saját magát. Ha az idő olyan volt, hogy nem lehetett dolgozni a mezőn, a nagyobbak szívesen, meleg szeretettel foglalkoztak vele, a kistestvérrel. Annyira kapós lett, hogy egyik ölből huppant a másikba. Apa büszke volt a kisfiára: ölelgette, ölébe vette, és gyakran odaállt vele a fényképezőgép elé. Etelka fényképészt vitt a városból. Még most is megvan az a kép, amelyen Apa ölében ül, s egy szép, fehér cicát szorongat az ölében. A frizurája olyan, mint az énekes sztároké. Később egy másik is készült. Az az akkori történelmet is megidézi, ugyanis fején magyar katonasapka van, kezében trombitát tart. Azután meg a román katonák leveséből ette meg a legjobb húsfalatokat. Mindennel ellátták, annyira szerették. S ő ezt így köszönte meg:

- Tanatate (Szanatate). Egészséget!

Apa meg Anya arra számított, hogy – a szokásoknak megfelelően - ő, a későn érkezett gyermek lesz öregkorukban a biztos támaszuk. A kedves és szép gyermekért nemcsak ők rajongtak, az egész család s az idegenek is szerették.

Előző oldal kisjankó