Passió
Több mint egy hónapja láttam ezt a Mel Gibson által rendezett filmet a moziban. Nem fogom még egyszer megnézni. Naturalisztikus és kegyetlen képeivel oly mértékben próbára tette állóképességemet, hogy folytak a könnyeim, és szédülve jöttem ki a moziból. Hosszú időbe telt, mire sikerült magamhoz térni. Valószínűleg hasonló hatást igyekeztek elérni maguk az alkotók is.
A történet mindenki előtt ismert, bár csak egyetlen motívumot emeltek ki az egészből, az értünk hozott áldozatot. Ennek kifejezésére viszont egy rendkívül szélsőséges eszközt választottak és a nézők szeme előtt trancsíroztak fel egy ártatlan embert olyan kegyetlenséggel, amire egyszerűen nem lehetett érzelmileg nem reagálni. Ennek érdekében némiképp túlzásokba torkollott az események megjelenítése, és elgondolkoztunk rajta, hogy vajon van-e annyi vér bárkiben, mint amennyi szétfolyt az egyes jelenetek során. Utólag átgondolva egy idő után hitelét veszthette volna az ábrázolás, hiszen ennyi sérüléssel Jézus Pilátusig sem juthatott volna el élve, nemhogy a Golgotáig, viszont a film akkora érzelmi nyomást gyakorolt (legalábbis rám), hogy ez a gondolat csak jóval később merült fel. A filmben szerepelt néhány jelenet, ami korábbi eseményeket jelenített meg. Ezek látszólag oldották a brutalitás által kialakított hangulatot, de kontrasztot képezve csak még inkább felerősítették azt.
A filmet nagyon igényesen készítették el. Nekem tetszett, hogy mellőzték az angol nyelvet. Jó érzés volt elcsípni néhány latin szót. Ami viszont ennél fontosabb, hogy a szavak értelmét magának a beszédnek a kifejezőerejével pótolták. Számíthattak rá, hogy csak néhányan fognak valamit érteni a szövegből, és így jóval nagyobb hangsúlyt kaptak az egyéb non-verbális kifejezőeszközök, és ez határozottan a film javára vált. (Egyes színházi irányzatok szerint a szavak úgyis csak arra jók, hogy hazudjunk velük.)
Egyetlen problémám volt a filmmel, hogy egy kicsit szájbarágósnak tűnt. Már a legelején leszögezték a tanulságot: ezt a hatalmas áldozatot érted hozta Krisztus. Ezután ezt próbálják szemléletessé tenni iszonyatos mértékben sokkoló képekkel. Mellesleg számomra csonkának látszott a film Jézus tanításai nélkül (bár halálának módja is egyfajta tanítás), viszont a történet általános ismertségére való tekintettel megtehették, hogy ezekre csak halvány utalásokat tegyenek.
Szeretnék megemlíteni egy másik filmet, ami szintén Jézus életét dolgozta fel. (Sajnos, már nem emlékszem a pontos címére.) Távolról sem ennyire brutális eszközöket alkalmazott, mégis elért hosszútávon a Passióhoz hasonló hatást. Jézust olyan emberként ábrázolta, aki imádta az életet és boldogan táncolt a kánai menyegzőn. A megkísértésnél is benne volt az elbukás lehetősége. Ennek fényében vált világossá az általa nehezen meghozott áldozat jelentősége. A film szembesítette a nézőt saját életének szeretetével, és azzal, hogy milyen nehéz róla lemondani. Jézus mégis képes volt erre értünk. Hozzám pedig közelebb állt ez az ábrázolás, mint a Passió kőkemény brutalitása.
Összességében sikerült életre kelteniük a történetet. A képi világa csodálatos volt, de nem csak erre építették fel az egész filmet. A szereplők életszerűek voltak, és nem a megszokott sablonok. Ábrázolásukkor igyekeztek megjeleníteni a legapróbb árnyalatokat is, így az ő szemszögükből is láthattuk a történetet, és megérthettük cselekedeteik mozgatórugóit, amik összefonódva vezették a cselekményt.
A Passió sokat támadott pontja volt, hogy a film a zsidókat teszi felelőssé Jézus keresztrefeszítéséért. Ezzel szemben számomra úgy tűnt, hogy ez a motívum nem kapott nagyobb hangsúlyt, mint az evangéliumokban. Az viszont kétségtelen, hogy erőteljesebben jelen volt, mint más Krisztus életét bemutató filmekben.
Ajánlom a figyelmetekbe ezt a filmet. Érdemes megnézni.
