Játék
Sajnos, nincs ötletem. Írni szeretnék, de miről?
Annyi ihletem van, amit a mondat után látsz:
Na. Héj! Ide nézz!
Megpróbálok valamit. Mondjuk, egy verset? Mit szólsz?
Khm, tehát.
A nap ragyog az égen,
Mint szemed a… a…
A hol? A… na, jó, inkább mást találjunk ki. Mit szólnál, mondjuk, egy aprócska történethez?
Egyszer volt, hol nem volt… Hol volt már, mikor így kezdtek egy mesét?
Szedd össze magad, többre vagy képes! Szóval:
A nap se tudja már, hol jár az égen, de a fenyvesek eltakarják a szemeit, s hagyják előbújni a félénk holdat.
Nem is rossz bevezetés. Jöhetnek a kedvenc kérdéseim: hol, mikor, kik, mit csinálnak? Ó, kedves epika. Inkább iszok valamit, vagy megebédelek, talán több dolog az eszembe jut.
Hjaj. Ha egy fikarcnyi tehetséged is lenne, már rég megírtál volna egy oldalt is!
…Majd én megmutatom!
A főszereplő legyen egy fiú, aki bátor, aki merész, aki jó ember! Egy tipikus hős, ugye? Mindenki szereti a hősöket, mert megvan bennük minden jó, ami senki másban. A történet játszódjon valamikor a régi időkben, amikor még mindenféle varázslatos lények éltek. Ahol a jó és a rossz valós csatát vívtak.
A nap se tudja már, hol jár az égen, de a fenyvesek eltakarják szemeit, s hagyják előbújni a félénk holdat. Ezüstje lassan végigsimítja a tájat, mint szerető anya kisfia arcát. A táj, az erdők, a mezők, a rétek ekkor muzsikába kezdenek, madarak és bogarak egyszerre kezdenek bele csodás énekükbe, melyet az égen ragyogó csillagok díszvilágítással díjaznak. Az erdő mélyén szarvasok szerelmes bőgése csendül fel, amit milliónyi élet hangja próbál elnyomni, mintha versenyeznének, kinek is van a legélesebb hangja e vidéken.
Akkor most kell egy gonosz is, aki ellen majd a hősünk harcol!
Egy hatalmas árny azonban újra és újra, minden nap betakarta az erdőket, mezőket végtelen sötétségével. Egy olyan árnyék, mely sebesen szállt az égen, ami fekete volt, akár a pokol legmélyebb bugyra, lehelete máglyává alakította át az egyszerű parasztok házait, s maga után csak szenvedést és fájdalmat hagyott. A legveszedelmesebb sárkány, aki valaha élt, az erdő közepén élt egy óriási sziklabarlang mélyén, s mondani se kell, aki egyszer betévedt a barlang belsejébe, az soha többet nem látta meg a napfényt.
Na, ez lesz az!
