Dickens: Karácsonyi ének

Szépirodalom / Könyvajánló (924 katt) Ida
  2010.08.13.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/12 számában.

Mivel közelednek az ünnepek, most Charles Dickens Karácsonyi ének című kísértethistóriáját szeretném a figyelmetekbe ajánlani. A történet valószínűleg mindenki számára ismerős, hiszen szinte minden Walt Disney által kiadott karácsonyi mesekönyvben szerepel valamilyen formában sziruppal vastagon leöntve és gyönyörűséges rajzokkal illusztrálva. Most viszont vonatkoztassunk el Dagobert bácsitól és Mickey egértől, és vizsgáljuk meg az eredeti művet!

A könyv alaphangulatát már az első mondatban megteremti az író, hiszen mesélőként ő maga is szerepel a történetben. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy hideg, téli estén ül a tűz mellett, és önfeledten meséli kedvenc történetét a jelenlévőknek. Az elbeszélés során többször megszólítja közönségét, és ezekből a kiszólásokból nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak egyetlen olvasóval kommunikál, hanem egy egész társasággal, melynek mi a részesei vagyunk.

A könyv olvasása közben tehát egy percig sem vagyunk egyedül, és ez az érzés még inkább kiemeli a főszereplő, Ebenezer Scrooge magányát. Ő ugyanis egy rendkívül fösvény üzletember, akit a profiton kívül nem érdekel semmi. Tipikus kizsákmányoló, aki keresztülgázol mindenkin, és felhalmozott vagyonából még a saját kényelmére sem hajlandó pazarolni, így kizárólag a pénz birtoklásának tudata jelent számára örömöt. A mesélő hosszasan elidőzik Scrooge jellemének leírásánál, de itt nem a jelzőket halmozza, hanem sok apró történetet tár elénk, melyekben igen látványosan megnyilvánult Scrooge zsugorisága és egyéb negatív jellemvonásai.

Karácsony előtt őt látogatja meg egykori üzlettársának szelleme, és beszámol róla, hogy milyen szörnyű büntetésben van része, mióta meghalt, de Scrooge kapni fog még egy esélyt, hogy ne jusson az ő sorsára. Ezután jönnek el hozzá sorban a múlt, a jelen és a jövő karácsonyának szellemei, akik végül elérik, hogy Scrooge magába szálljon és jó útra térjen.

A mesélő rendkívül optimista. Őszintén hisz abban, hogy bárkiből lehet jó ember, csak akarnia kell, és ha megváltozik, elnyeri környezetétől a megbocsátást. Talán naivnak és mesterkéltnek is tűnhetne ez a történet, de a mesélő figurája hitelessé teszi, és elhisszük neki, hogy karácsonykor, akárcsak a Mikulás, a szellemek is közöttünk járnak és történhetnek csodák.

A történeten kívül azért is érdemes elolvasni a könyvet, mert ha idealizált formában is, de képet kapunk a 19. század karácsonyairól, melyek sok szempontból különböznek napjaink kiüresedett decemberi ünnepétől. A történet során szó sincs bevásárlási lázról, csodás és drága ajándékokról, pompás karácsonyi díszkivilágításról. A díszítésről csupán a fehér hótakaró és a jégvirágok gondoskodnak, az emberek pedig a hidegtől kipirosodott arccal sietnek haza, hogy a családjukkal tölthessék az estét. Még a legszegényebb családok is igyekeznek az átlagosnál jobban befűteni a szobát és finom vacsorát készíteni. Egy boltos táncmulatságot rendez a barátaival az üzlethelységben, mások látogatóba mennek, beszélgetnek, tréfálkoznak, vagy közös játékkal töltik az idejüket. Akik pedig távol vannak az otthonuktól, biztosak lehetnek benne, hogy valaki gondol rájuk és iszik az egészségükre ezen az estén.

Úgy vélem, ezt a hangulatot sohasem lesznek képesek pótolni a nagyáruházak és a tévéműsorok. Úgyhogy javaslom, szánjatok egy órát erre a történetre, és kereskedelmi csatornák nézettségének növelése helyett próbáljunk meg valóban ünnepelni azokkal, "akik igazán útitársaink a sír felé".

Előző oldal Ida
Vélemények a műről (eddig 1 db)