Művészi tudósítás

Külvilág / Művészet (1083 katt) F.Attila
  2015.05.22.

Az újságírás egyik fő követelménye a történések, események objektív bemutatása, mely mentes az író szubjektív egyéni látószögétől, személyes hozzáállásától. Tehát tudósítása igaz és valós, az 'igaz' és 'valós' hétköznapi értelmében, amit ugyebár Einstein lecsapott, miszerint relatív és nézőpont függő. Az újságírás esetében ez érthető törekvés, és az is, hogy nem mindig sikerül. Ám a művészi alkotó munka esetében is ugyanez a követelmény áll fenn. Csakhogy az nem a külvilág natúr történéseit közvetíti, hanem az abszolút mindent magában foglaló világot hivatott kutatni, megérteni, megmutatni, még akkor is, ha annak csak parányi morzsáit veszi is kezébe! Vagy épp az egész határtalanság felé kapálózik. Méghozzá úgy, hogy saját szubjektivitását létező tényként kezelve, másoknak átadva, így voltaképp objektívvá téve azt.

Tehát bár az alkotó önnön egyénisége által befogadott, megemésztett, feldolgozott valóságot közvetíti, a mindannyiunk közös valóságának olyan értékeire és csodáira hívja fel a figyelmet, mely a hétköznapi kommunikációval s nyelvezettel nem lehetséges. És az általában zárkózott, öncélúságba ragadt emberi tudattal sem. A művészet egy olyan közlésforma, mely a létezés túl finom és túl magas szintű csodáit mondja el, mutatja meg, adja át, vagyis tudósítója. Vagy épp ezen fontosságok hiányára mutat.

Jelen korunk egyik fő kihívása, mi a szellemi szabadság különleges ajándékából ered, amit sürgősen meg is kell becsülni, amíg van, hogy a magasztos témák s abszolút igazságok ne váljanak közhelyekké, megunt, elszáradt szóvirágokká! Pár száz éve például, ha a lélekvándorlás témáját feszegetted volna, hamar egy szalonnasütés kellemetlenül kellős közepén találhattad volna magad. (Bár könnyű most viccelni vele.) Ma kissé átesett: „ja, azt tudom, hiszek benne, meg minden... mikor kezdődik a Jóban rosszban?"

A művészetnek és művészeknek fel kell építeni a jövő generáció számára az emelkedett, komoly gondolkodást, és az ebből nyíló jellem és élet finom, magasztos ízeit s értékeit! Ez a művészi tudósítás!

A megértés alapja; a mi és a világmindenség közt létező korlátlan differencia felismerése, és a vele való korlátlan kapcsolat lehetősége, mely e differenciát igyekszik áthidalni egy örökkévalóságon keresztül!

Előző oldal F.Attila
Vélemények a műről (eddig 1 db)