A tehénszemű

Szépirodalom / Novellák (624 katt) angyalka146
  2015.05.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/11 számában.

Ugyanazzal az érzelmi töltéssel lépett be a tanári szoba ajtaján, mint máskor. Nyugodt volt, kiegyensúlyozott. A kollégák vidáman beszélgettek a piros karosszékekben, a fény ugyanúgy áradt be az ablakokon, mint ahogyan általában tavasszal szokott. A piszkosfehér falakon meg-megcsillant egy-egy halványsárga sugár, a helyiség fakón derengett. Tehát minden, de minden ugyanolyan volt, mint máskor. Kivéve a sarokban ülő férfit. Ő új volt. Még sohasem látta. Legalábbis akkor úgy gondolta. Leült vele szemben és megkérdezte tőle, mi bántja. Tisztán látta az arcán, hogy mély bánata van. A feltett kérdésre a megkérdezett azonnal válaszolt, ömlött belőle a panasz. A felesége el akarja hagyni, mert már nem szereti, megöregedett, csúnyának tartja.

Sehogy sem értette a dolgot. Tény, már hatvan is elmúlhatott, de nem volt csúnya. A feleségét azonban nem tudta elítélni, hasonló cipőben jártak. Egy ideje már ő is úgy érezte, nem szereti a párját. Valójában nem voltak sem pozitív, sem negatív érzelmei irányába, semleges volt. Langyos. Tudta, hogy újra szerelembe kell esnie a szerelemmel, különben elveszíti a férfit. A lényét, lelkét szerette. Efelől nem voltak kétségei. De a szerelmet elveszítette. Vagy a szerelem hagyta el őt? Már maga sem tudta. Megcsalta régen, az pedig duzzogva elvonult a szívével együtt. De eldöntötte, előcsalogatja és kéri tőle a megbocsájtást, mert újra érezni akarta. A szíve nélküle halott volt, épphogy ellátta gépies funkcióját. Vele élt, szárnyalt.

Miután egy pillanatra így elkalandoztak a gondolatai, figyelme újra a férfi felé fordult. Vigasztalni próbálta. Elmondta neki, nem tartja csúnyának, nem is érti, miért mondja ezt neki a felesége.

- Hát… - kezdte szorongva -, tetszik tudni, én nem vagyok olyan, mint a többiek.
Magázta, annak ellenére, hogy jóval idősebb volt.
- De hát nincs Önön semmi rendkívüli – válaszolt vissza.
- De igen – és ezzel elsimította a haját a jobb füle mellett. Onnan egy harmadik szem nézett vissza rá.
- Tudja, én tehénszemű vagyok.
- Tudom – válaszolta a lány -, nincs ezzel semmi gond.

Tényleg így gondolta. Az, hogy a vele szemben ülő férfinak három szeme van, egyáltalán nem rémítette meg. Ugyanolyan nyugodt és higgadt maradt, mint annak előtte. Ezen elgondolkodott, majd furcsállni kezdte a dolgot. Nem hétköznapi, hogy valakinek három szeme van és nem értette, miért nem rémült meg tőle.

- Mert már találkoztunk – súgta neki a tudatalattija, s ettől a választól megnyugodva, boldogan felébredt.

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 4 db)