Az okik és az omuk háborúja I.

Fantasy / Novellák (623 katt) lylly
  2015.08.05.

Yvonne nem félt. Tudta, hogy másnap lesz a kezdés, és előtte el kell foglalniuk a pihenésre szánt kalyibákat. Vagyis ma kiosztják az alvóhelyeket. Nem akart pontosan este ötre odaérni, késni szeretett volna. Meg is tette, és fél hat körül benyitott a kapun. Már mindenki be volt osztva az összes faházba, kivéve ő, mivel utoljára érkezett.

- Megjöttem – mondta a kapu mellett álló férfinek.
- Te vagy az utolsó, Yvonne. A legszélsőben van a helyed.

Yvonne szó nélkül aláírta a bejelentkezési papírt, biccentett az embernek, és az említett építmény felé sétált. Kopogott.

- Szabad! – hallotta bentről egy mély hangú pasas válaszát.

Kitárta az ajtót, és belépett. Hét húsz év körüli fiú ült az ágyakon, illetve állt az ablak mellett. Ahogy meglátták őt, röhögésben törtek ki.

- Te lennél Noke, a nyolcadik lakótársunk? Egy lány?

Mint ahogy sejteni lehet, Yvonne lány volt. Hosszú, halvány vörös haja volt, és zöld szeme. Karcsú volt, vékony és magas. Elindult az egyetlen emeletes ágy felé, amelyiknek a fenti ágya még nem volt széttúrva.

Egy oki van a táborban – gondolta. – Nem, egyik fiú sem az. Az az oki egy másik házban lakik.

- Nem babázni jöttünk ide, kislány! Bár azt igazából én sem tudom, hogy miért, de biztosan nem babázni! – mondta neki a legmagasabb fiú.
Yvonne nem zavartatta magát, felmászott az ágyra, és lerakta a cókmókját.
- Hogyhogy csak ilyen kevés cuccot hoztál? – kérdezte egy másik pasi.
- Negyed hétkor vacsora – váltott témát a lány. – Szeretnék addig lezuhanyozni, elkérni a felszerelésemet, és beszélni Cliffel.

Miközben ezt mondta, Yvonne lemászott az ágyról, és elindult. Egy alacsonyabb, fekete hajú, kék szemű fiú kardot rántott, és Yvonne nyakának szegezve megállásra kényszerítette őt.

- Hogy mered a keresztnevén szólítani Scorpe-ot? Ezért megöllek! – mondta.
Semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni Yvonne arcáról. A lány becsukta a szemét, és úgy válaszolt:
- Semmi közöd hozzá, hogy én miért tegezem Cliff Scorpe-ot. Panaszkodj neki erről nyugodtan, de ne lepődj meg, ha olyasmi választ kapsz, hogy megdöglesz, ha egy ujjal is hozzám mersz nyúlni… Olin Cobb… - mondta Yvonne, kiejtve a pasi nevét.
- Honnan tudod a nevemet?
- Én sok mindent tudok, amit egyesek nem – válaszolta Yvonne.

Olin arrébb lépett, a lány pedig újra elindult.

- Hohó! Ácsi-bácsi! – mondta egy barna hajú és barna szemű alak. – Még sosem láttalak errefelé. Hány éves vagy? Mi mind huszonhárom-huszonnégy, és már hat éve vagyunk szolgálatban.

Yvonne megállt.

- Tizenhat éves vagyok, és ez az első évem. Tizenhat éves kortól lehet ide jelentkezni, nem?
- Tizenhat éves? Akkor meg mit keresel nálunk, az utolsó kabinban, ahol a hatodik évesek alszanak? Méghozzá azok közül is a legjobbak!

Yvonne erre már nem felelt, csak átlépte a küszöböt, és elment.

***
A lány letusolt, elkérte a felszerelését, majd bekopogott Cliffhez.

- Szabad!
Yvonne odament Cliff asztalához.
- Á, Yvonne!
- Szia – köszönt a lány.
- Ha azt akarod tudni, holnap menj a hatosok gyakorlópályájára! – mondta a kék szemű, kissé őszülő, barna hajú férfi. – Büszke vagyok rád, hogy már az első évedben az hatosoknál köthetsz ki! A szüleid is biztosan büszkék lennének…
Megcirógatta gyámoltja fejét, és szomorú mosollyal nézett a szemébe.
- Ugye beszéltem már neked a beültetésről? – kérdezte a lánytól, és mikor az bólintott, folytatta. - És arról is, hogy te már négy éves korod óta túl vagy a beültetésen? Muszáj volt azt akkor megcsinálni, mert különben meghaltál volna…
- Igen, tudom – válaszolta Yvonne lehajtott fejjel, és kis szünet után folytatta. – El kell mondanom valamit…
- Ha arról van szó, hogy az elmúlt pár évben éjjelente kijöttél ide, és elvégezted azokat a feladatokat, amiket nappal a többiek, akkor azt már régóta tudom.
Yvonne ijedten nézett fel nevelőapjára.
- Honnan?
- Az egyik segítő mondta nekem, hogy látott téged, amikor kiment, hogy elpakoljon. Azóta mindig figyelt téged, amikor kijöttél. Aztán egyszer nekem is elmondta.
- Haragszol?
- Nem. Végül is mi bajod lett belőle? Semmi, sőt most itt vagy, és holnap csatlakozol a hatosokhoz! Ez hihetetlen! Attól még, hogy egy ember átesik a beültetésen, nem kell csatlakoznia hozzánk. Megjegyzem, te vagy az első, akivel ez történt…

***
Aznap Yvonne nem használta a felszerelést, hanem csak lerakta az ágya szélére, és elment a többiekkel vacsorázni. Ahogy látta, rajta kívül ebben a táborban még körülbelül húsz lány volt. Az emberek az étkezőben ahhoz az asztalhoz ülhettek, amelyikhez akartak, így a lány egyedül ült le egy távolabbihoz. Nem evett sokat, és hamarabb ment vissza a hálóhelyhez, mint a többiek. Megkerülte az épületet, és felült annak kerítésére. Felnézett az égre.

- Anya! Apa! – miközben ezt mondta, a nyakában lógó medálhoz nyúlt, majd a markába fogta. – Biztos vagyok benne, hogy hallotok. Tudom, hogy tizenkét éve egyszer már megtettem, de most megfogadom még egyszer… Bosszút állok!

Yvonne ezt a furcsa, kissé hiányosnak tűnő fogadalmat tette halott szüleinek, majd bement a házba, és felmászott az ágyára. Miután lakótársai is bejöttek, Yvonne elaludt.

- No, nézd már! A kis angyal! Máris alszik! Hát nem édes? – gúnyolódtak suttogva a fiúk.
- Mindent hallok – mondta Yvonne, aki bármikor képes volt felébredni, még a legmélyebb álmából is, ha csak a legkisebb zajt is hallotta.

A többiek csalódottan kászálódtak be az ágyukba, és erre az estére elment a kedvük a csúfolódástól.

Előző oldal lylly
Vélemények a műről (eddig 2 db)