Művészek a jövő szolgálatában
Mindőjük sejti, hogy merre kéne, és hogy sokkal jobban kéne sejtenie. Csak hogy azt is jól sejtik, hogy a valódi fejlődés önnön negatív, még nem igazi arcunkkal, más néven az elmével vívott szakadatlan és kemény harc! És ez nincs ínyünkre. Vagy neki nincs? Hm…
De nincs mese, nekik a valóságról kell mesélniük! Élenjárva, messze szökellve vakmerőn a tudomány és a politika útmaró gépezete előtt, a fent említett igen rögös úton! De a szellemi harcosoknak s kalandoroknak ez nem okozhat zavart, sőt, na jó, mégis. Ám a művészi szív, ha tényleg elindul elmét félresöprő erővel, bátran ébredő tudattal, valót látó értelemmel, oly korlátlan és kimeríthetetlen csodákról számol be a lenti szenvedőknek, hogy az mindent megér! És nem kell aggódni. Nem kell félni. Biztos, hogy belehalunk. Már úton van felénk, és tuti, hogy elkap e mindennél rettenetesebb. De nem a művészt! Csak poros gönceit találja már, s hiába cibálja, őt utol nem érheti! Ő már száguld bele a valódi létbe! Mert rászolgált! Mert ajtókat mutatott meg, hallatott, láttatott, ismertetett fel, min haza szaladhattak, kiket már annyira vártak, több mint öröktől fogva!
