Szavakon túl és innen

A jövő útjai / Novellák (482 katt) F.Attila
  2015.06.04.

Ahogy FankaDeli nagy mondása közli: „Az igazság szavakban mindig hazugság!” Na, igen, mondom ezt. A valódi tudás, megvalósított tökéletesedést kéne, hogy jelentsen!

Papolni mindig könnyű! Én már csak tudom. Bizonyára hallottuk már az egyre népszerűbb bölcseletet: „Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás!” Valami ilyesmi lenne a megvalósítás iránya. Finom belső valódi, és főleg tartós értékek, melyek egyre magasabban nyitják meg a külvilágot. Miközben érezzük és tapasztaljuk, hogy változunk. Néha erőltetni kell a jóságot, amire jellemző, hogy először nehezen akaródzik, de aztán nektárrá változik.

Így erőltettem frusztrált elmével egy kis erdei sétát. Ahogy az ember beér, tudata azonnal szinte, vagy nem is szinte, varázsütésre lenyugszik. És egy sokkal tisztább állapotba kerülve oly dolgokat értünk meg, amit aztán úgy is elfelejtünk, de ekkor nagyon jók.

Ez is egy fajta pozitív kábítószer, mely magasabb józanodással kábít. Az oxigénnek is igen sokszintű tudatmódosítása van. Még inkább az azt mozgató finom energiáknak, s még inkább a finom energiák mögötti létezéseknek.

De ha már szóba jött a tudatmódosítás, az, hogy valami negatív vagy pozitív, erősen függ attól, hogyan és mire használjuk! Egy ismeretlen úton segíthet valami jobban körülnézni, de jelen gyenge látási viszonyok közt, tövig nyomkodott gázokkal még a kormányt is elengedni, őrültség! Tehát csak óvatosan adagoljuk a mértéktelenséget! •

Régen a bölcsek és önmegvalósítást kereső emberek, mindig az erdőbe mentek meditálni. Nem véletlenül! Naná, hisz abban véletlenül sem hittek. Na, de azok erdők voltak! Ezek itt csak fűcsomók azokhoz képest. Gondolom. Meg ma már minden más. Még a minden is. Ma már az örök is modern.
De milyen szellemi, lelki játszószoba az erdő a tudat számára! Néha mintha számtalan ajtó, átjáró, rejtett ösvény nyílna világok és dimenziók között. Ahogy a távoli fák kavalkádja közé téved a tekintet. Az atmoszféra már önmagában egy finom dimenzióváltás.

Cseng-cseng és visz-visszhangozva hozva lázba a sok-sok madárcsengettyűt! Mintha titokzatos nyelven egy másik világ suttogna!
Igen. Talán ily pillanatokban lehet sejteni a fejlődés irányát. Az biztos, hogy változni kell, hisz az idő úgy is előre a taszigál minket. És amerre érdemes lavírozni, az a valódi tökéletesség! Mondanánk, hogy lehetetlen, és hogy relatív, nekem ez, neked az. De felesleges korlátokat szabni, és van néhány egyszerű paramétere: örök, tökéletes értelem, végtelen, valódi boldogság. Veszteni valónk mi lehet az elmúlás világában, és miért lenne baj, ha mégis elérnénk valahogy. Meg kell próbálni, aztán majd csak történik valami. Lassan, lassan csak jobbak leszünk, türelmesebbek, őszintébbek, szerényebbek, bölcsebbek, szeretőbbek. Vagy csak leszünk, akik vagyunk valójában, a megérkezés valójában.

Előző oldal F.Attila