Esti puszta

Szépirodalom / Versek (418 katt) Namlezu Sonáj
  2015.05.25.

A puszta fölött a nap már lemenőben,
pásztortüzek gyúlnak vacsorafőzéshez,
a szolgafára százéves vasbogrács kerül,
lassan pöfögő slambuc illata szétterül.

A napi munka után pásztorok pihennek,
tűz körül csöndesen subájukon hevernek,
nem mintha fáznának, így szokták már meg,
közben csendesen maguk elé néznek.

Jószágokra vigyáznak hű pásztorkutyák,
kik évezredek óta az embert szolgálják,
lovak is pihennek, néha horkantanak,
barmok fekszenek, csöndben kérődznek.

Mire étel kész, a fakanál is előkerül,
éhesen ülnek le a teli bogrács körül,
közös vacsoráknak megszokott a rendje,
egymás után körbe, egy kanállal merve,

Míg a bogrács kiürül, megy körbe-körbe,
így mindenkinek egyenlően jut belőle,
utána a csordakútnál hűs vizet isznak,
csöndesen beszélgetve aludni indulnak.

Közben felkelt az öreg hold a csillagokkal,
olyan ő is, mint a jó pásztor a legelő nyájjal.
Vigyáz a csillagokra féltő gondossággal,
el ne kóboroljanak az égi pusztaságban.

Kemény ez a munka, esik vagy tűz a nap,
mindig helyt kell állni, bele is fáradnak,
subájuk a fűre terítve, arra lefekszenek,
álmos szemmel nézik a csillagos eget.

Szó nem hallik, mindenki csendesen pihen,
van, ki már alszik, van, ki a gondoktól nem,
családjára gondol, lesz-e mit enni télre,
egy fiatal pásztor a szép szerelmére.

Pásztortűz kialszik, már csak parázslik,
az emberek szeme lassan lecsukódik,
alszik már a puszta, csak a hold ragyog,
de ő is fáradt már, várja a holnapot.

Előző oldal Namlezu Sonáj