Tenger-víz
Fejem víz alá nyomva -
kapálózhatok, míg belefúlva
elterülök némán a tetején;
a felszín alatt tüdőmbe szívott víz
keserű, sós, életadó-mentő íz.
Érzem összecsapnak a hullámok...
Sorsom, szerencsém még nincs;
jövőm, lelkem patinás kincs -
nem látom, mert nem akartam.
Vesszőfutás, kínzó fájdalom -
nem így akartam, de felvállalom.
Kavargó habok: maguk alá rántanak...
Ez, mi részem? szeletem a tortából?
mit egy elátkozott hatalom kínál saját markából -
édes, de mérgezett darab...
mit adhatok cserébe, ha békét akarok?
lázongó szívem, kavargó elmém - csak darabok.
Tüdőmbe vizet pumpál a gonosz tenger.
Ha majd a partra sodorja a hullám,
s felette dögevők lakmároznak, durván
lecsap a vihar: tombol, s már nem ereszt.
Rothadó, bűzös testem szétcibálja -
hamut a hamuhoz, fellobban a máglya;
s csendben, közönség nélkül eltüntet végre(?) innen.
