A felejtés

Szépirodalom / Megtörve (836 katt) SiPI
  2010.11.04.

Szikrázó napsütés, szél visít fülemben,
Gondolataim, s a múlt suttog itt mellettem.
Szemem üveges, üres tekintettel bámul
Téged, s mindent, ami visszatart a haláltól.
Hullámzik előttem a táj, délibábokat fest
A képzelet: bizonygatja, ha minden megáll, sem marad rest.
Képekből, szavakból - amiket elfeledtem -
Új emlékeket, régi fájdalmakat önfeledten
Illeszt, láncol össze újra és újra:
Mögötte ott a valóság két tenyered közé bújva.

Szakadékok, földrengések után
Távolodás a másik parttól.
Ellökni mindent és mindenkit bután;
Amnéziám múltból a jelenen át a jövőbe hatol.

Ócska szavak, mint vala a szeretet;
Hogy jót ígér, mégis úgy érzem mindent elvetett
Válasz nélkül, pörölyként, letaglózott élőt:
Minden ateistát úgy, mint istenfélőt.
Légváraiban agysejtjeim bénán hányódnak szerte -
A valóság mellette félszegen bólint: "úgy van, jól van, persze."
Majd egyszer talán végre Te is megbocsátasz -
Mihez nem kell kérdést feltégy... tudjuk mi a válasz.

Előző oldal SiPI