Reszkessetek a betörőktől!

Szépirodalom / Abszurd (808 katt) Kozma Norbert
  2015.04.25.

Odakint ködpermet szitált a szürkületben. Az apró, hideg cseppek jéggé fagyva borultak a kopasz fenyőfák ágaira. Még az ablakon keresztül is láttam, hogy csak úgy fénylenek a tompa fényben. Bent kellemes meleg volt, időnként mégis keresztülfutott valami megmagyarázhatatlan hűvösség a csontjaimon. Rossz előérzetem volt, amit nem nagyon értettem, hiszen a télapó ott ült mellettem.

Tekintetem ismét az ölemben pihentetett dobozra siklott. Ezernyi gondolat kapott szárnyra bennem, ahogy izgatottan végigsimítottam ujjaimmal a díszes csomagot. Egy piros szatén masni díszítette. Bár anyáék hihetetlen módon itthon felejtettek, legalább az ajándékomat is itt hagyták. Szóval a télapó ott ült velem szemben a fotelban, és furcsamód csak úgy áradt belőle az az irritáló szag, amitől öklendeznem kellett. Meglepődtem, hogy kopogás nélkül jött be, de azon még jobban, amikor megmondta, ki is ő. Kinézetre egyáltalán nem hasonlított a fejemben lévő télapó képére. Arcát csupán erős borosta fedte, szakadt cipőt viselt, ráadásul nemhogy puttony, de még egy reklámszatyor sem volt nála.

Odakint ködpermet szitált a szürkületben. Az apró, hideg cseppek jéggé fagyva borultak a kopasz fenyőfák ágaira. Még az ablakon keresztül is láttam, hogy csak úgy fénylenek a tompa fényben. Bent kellemes meleg volt, időnként mégis keresztülfutott valami megmagyarázhatatlan hűvösség a csontjaimon. Rossz előérzetem volt, amit nem nagyon értettem, hiszen a télapó ott ült mellettem.

Tekintetem ismét az ölemben pihentetett dobozra siklott. Ezernyi gondolat kapott szárnyra bennem, ahogy izgatottan végigsimítottam ujjaimmal a díszes csomagot. Egy piros szatén masni díszítette. Bár anyáék hihetetlen módon itthon felejtettek, legalább az ajándékomat is itt hagyták. Szóval a télapó ott ült velem szemben a fotelban, és furcsamód csak úgy áradt belőle az az irritáló szag, amitől öklendeznem kellett. Meglepődtem, hogy kopogás nélkül jött be, de azon még jobban, amikor megmondta, ki is ő. Kinézetre egyáltalán nem hasonlított a fejemben lévő télapó képére. Arcát csupán erős borosta fedte, szakadt cipőt viselt, ráadásul nemhogy puttony, de még egy reklámszatyor sem volt nála.

– Télapó! – szólítottam meg. – Ha kipihented magad, elmondanád, miért nincs hosszú, fehér szakállad?
– Na, nézd már! – csattant fel, szavait nehezen lehetett érteni. – Mert megborotválkoztam.
– És mi ez a fekete ruha rajtad?
– Elég a kérdésekből, kisfiú! Vagy nem akarsz tán ajándékot kapni?

A fenyegetés elérte a célját, összehúztam magam, és inkább elhallgattam.

– A ruhámat ki kellett mosni, még szárad. Elégedett vagy a válasszal? – kérdezte, én bólintottam. – De egyébként sem dolgozom ma. Most csupán felmérem az igényeket, és holnap osztom ki az ajándékokat. Érted? És mivel a szüleid elfelejtették közölni velem, hogy te mit szeretnél karácsonyra, így eljöttem hozzád. – Szavai néha összefolytak, de azért ki tudtam venni belőlük a lényeget. – Mondd csak, mi a neved?
– Ákos.
– Ákos… hm. Szokott-e inni a te apád, Ákos?
– Igen, asszem.
– Tudod-e, hogy hol tartja az alkoholt?
– A konyhában, a legfelső polcon.
– Na, szaladj, fiam, hozd hát ide nekem azt az üveget!

Nem értettem, mire kell neki, de nagyobb lázban égtem annál, hogy ezen fennakadjak, így kiszaladtam az üveg pálinkáért és odaadtam a télapónak. Valószínűleg beteg lehetett, mert egy szuszra a felét lehúzta. Még nagyi mondta régebben, hogy a pálinkának gyógyító hatása is van, gondolom, apa is azért issza állandóan.

– Na, idefigyelj, Ádám!
– Ákos.
– Mi?
– A nevem Ákos.
– Ja, oké. És mit szeretnél karácsonyra a szüleidtől kapott csomagon kívül, Ákos?
– Szeretnék egy gitárt, egy videójátékot, egy biciklit, egy labdát…
– Hohohó! – szakított félbe, de most végre arra emlékeztetett, amilyennek elképzeltem őt. – Csak ne olyan hevesen! Nem lesz ez egy kicsit sok?
– Én…
– Na, jó, idefigyelj! Meglátom, mit tehetek. Talán el tudom intézni, hogy ezt mind megkapd.
– Tényleg? Hú, de kafa!
– Igen, de csak egy feltétellel.
– Mi lenne az?
– Látod odakint azt a teherautót?... És mellette a bará… ööö… krampuszaimat?
– Igen – mondtam, miután kinéztem, és megpillantottam két, szintén fekete ruhában lévő borostás, dohányzó férfit.
– Szóval, mint említettem neked, a szüleid elfelejtették közölni velem a te kívánságaidat, de az övéket nem. Azt mondták, szeretnék lecserélni a ház összes bútorát újakra. Tudtál te erről?
– Nem tudtam.
– Na már most! Ha azt akarjuk, hogy legyen hová tenni holnap az új bútorokat, akkor helyet kell csinálnunk nekik. Egyetértesz?
– Igen – feleltem kis gondolkodás után.
– Helyes. Na, ezért hoztuk a teherautót, és ezért jöttek a krampuszok is.
– Miért cigiznek a krampuszaid?
– Hát, tudod, elég stresszes munka a miénk. Időben kell befejezni, hogy le ne buk.. vagyis, hogy mindenki sorra kerüljön.
– Értem.
– Akkor hát, mi elkezdünk pakolni, rendben? Te pedig nyugodtan hencegj el anyukádéknak, amikor hazaérnek, hogy milyen ügyes voltál és segítettél nekünk. Biztos örülni fognak.
– Rendben – vágtam rá azonnal.
– Akkor az emeleten kezdünk, aztán haladunk szép sorjában. Te várj csak itt a nappaliban!

Büszkén néztem végig, ahogy behívja a krampuszait, és alig két óra alatt teljesen kiürítik az egész házat. Jó érzés fogott el. Olyan volt, mintha életemben először csináltam volna valami hasznosat.

– Na, meg is vagyunk – mondta, és megtörölte izzadt homlokát. – Még nem bontottad fel az ajándékodat? – biccentett a piros masnis csomag felé, amit szekrény híján a kandallóra tettem át.
– Hát, izé… megvártam volna vele anyát.
– Még ilyet! Hisz a te ajándékod, nem? Bontsd fel nyugodtan! – érvelése meggyőzött, így kibontottam.
– Vau! Ez az új fifa! – kiáltottam fel, amikor megláttam.

A télapó kiábrándulva rázta a fejét.

– Fifa? Ez komoly? Megmondom őszintén, én jobb ajándékra számítottam.
– De én szeretem a fifát.
– Azt elhiszem, jó játék. Viszont a Pro Evolution Soccer sokkal jobb.
– Tényleg?
– Igen, tényleg… Figyi! Szeretnéd megkapni a fifa helyett? Ki tudom cserélni neked holnapra, ha ezt most ideadod nekem.

Elgondolkodtam, és végül arra a következtetésre jutottam, ha a télapó mondja, hogy jobb, akkor az biztosan úgy is van, ezért belementem. Eltette a játékot, barátságosan megkocogtatta a buksimat, majd fülig érő mosollyal az arcán boldog karácsonyt kívánt, és távozott.

Olyan izgatott voltam, hogy reggelig nem tudtam aludni. Törökülésben bámultam a díszekkel tökéletes harmóniát alkotó csillagszórókat a karácsonyfán. Ültem a hideg parkettán, és majd kiugorva a bőrömből vártam, hogy anyáék hazaérjenek.



Hát ennyi! Ezért nem fogjátok még egyszer megnézni, azt az idióta filmet, és nem érdekel, hányszor vinnyogjátok a fülembe, hogy nagypapa így, meg nagypapa úgy. Világos voltam?!

Előző oldal Kozma Norbert