Trux Béla interjú - 2014. december

Külvilág / Interjúk (1393 katt) Craz
  2015.03.22.

– Mesélj valamit magadról!

– Informatikus diplomát szereztem, és csupán a vakszerencsén és a feleségem ötletén múlott, hogy írni kezdtem. Sok évvel ezelőtt egy ismeretlen eredetű láz miatt lebetegedtem, és a megváltozott helyzet miatt nem találtam a helyem a világban. Csak vergődtem odahaza, és miközben nem történt semmi előrelépés, mindenféle haszontalan dologgal igyekeztem elütni az időt. Elég nehéz időszak volt ez, de a feleségem megpróbált kihúzni a letargiából. A díjnyertes kérdés így szólt: „Miért nem írod meg most a regényedet?” Ugyanis már korábban is sokat beszéltem arról, hogy milyen jó lenne megírni azt a regényt, amit szívesen olvasnék, de sajna nem létezik. És mivel úgy tűnt, tengernyi az időm – legalábbis reméltem, hogy az orvosok nem állapítanak meg valami igazán rosszat –, nekiláttam megírni álmaim történetét. Időközben megszületett a fiam, majd néhány évvel később a lányom is világra jött.


– Mi történt veled mostanság?

– Az év legnagyobb újdonsága, hogy elkezdtük az iskolát és az ovit. Gergő elsős, Mira kiscsoportos. És úgy néz ki, lassan az egészségemben is bekövetkezik a várva várt változás. De ezt lekopogom. Sikerült találni egy olyan orvost, akinek a tudása messze megelőzi a magyarországi állapotokat.

Szakmai szempontból a TRT, azaz a Történelmiregény-írók Társaságának megalakulása a legfontosabb változás. Olyan elismert írókkal fogtunk össze, mint Benkő László, Fábián Janka, Cselenyák Imre és Nemere István, hogy csak néhányukat említsem. A célunk a műfaj népszerűsítése.


– Miért éppen a történelem?

– Na igen. Elég érdekes választás ez egy informatikustól, főleg annak fényében, és hogy korábban elsősorban sci-fi és fantasy irodalmat olvastam. De amikor arra került a sor, hogy én is írjak, egy pillanatig sem gondolkoztam. Más téma szóba sem jöhetett, csak a történelem. Úgy voltam vele, hogy könnyen előfordulhat: ez lesz életem egyetlen regénye. Ha meggyógyulok, talán a nyugdíjas éveimig nem lesz lehetőségem az írásra − és ki tudja, hogy akkor is akarok-e még? Ha pedig nem élem túl a betegséget, maradjon utánam valami nyom, hogy itt jártam ebben a világban. A történelmi regényt elég komoly műfajnak tartottam, a történetet pedig már évekkel korábban kiötlöttem. Mit is beszélek? Ki akart íródni belőlem. Ő választott engem, nem pedig fordítva! És az is lehet, hogy a műfaj is csupán a témából következett.


– Eddig két regényed jelent meg. Hogy állsz a novellákkal?

– A közelmúltban jelent meg a Történelmiregény-írók Társaságának karácsonyi meglepetés e-kötete, egy ingyenesen letölthető antológia, ami a kortárs történelmiregény-írók novelláiból tartalmaz egy csokorra valót. „Gyere velem, babám, Istennek kebelére” című írásommal a keresztes háborúk egy kevésbé ismert szakaszát, a gyerekek keresztes hadjáratát szeretném bemutatni az olvasóknak. És ha minden jól megy, jövőre nyomtatásba kerül egy sci-fi novellám is.


– Történelmi regényíró vagy? Elkövettél írásokat más témában is?

– Nem tudom, hogy az vagyok-e. Egyelőre igen, de biztosan lesznek más témáim is. Egy már most is van, egy alternatív valóságban játszódó bosszútörténet. Nem sci-fi. Csupán arról van szó, hogy a sztorinak politikai vonzata is van, és nem akarom, hogy rám süssék a bármilyenoldaliságot. Alternatív pártok, nem létező politikusokkal – egyébként is a történet a lényeg. De nem ez lesz a következő regényem, és valószínűleg nem is az azt követő. Majd pihenésképpen két történelmi regény között.

De hogy válaszoljak a kérdés második felére is, a kétkötetes Akkonon kívül csak a már említett két novellám létezik, bár valamikor a középiskolás években írtam még néhányat. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném, ha előkerülnének. Kisiskolásként képregényeket rajzoltunk a haverokkal, meg a Kaland, Játék, Kockázat lapozgatós könyvek mintájára írtunk néhány rövidebb történetet. De publikált novellám korábban még nem jelent meg. Egy nagyregény mellett nem jutott rá időm, mert nem akartam megosztani a figyelmemet.


– A templomos lovag (2012.) Mesélj róla!

– Valamikor a ’90-es években nagyon megfogott egy Loreena McKennitt dal, a Mystic’s Dream. A számhoz képeket álmodtam magamnak: egy templomos lovag poroszkál a csillagfényes sivatagban. Ez hízta ki magát egy kétkötetes regénnyé. Ennek ellenére évekig a számítógép merevlemezén csücsült a történet, egészen addig, amíg a feleségem fel nem tette nekem azt a mindent eldöntő kérdést. Egyébként a templomos lovagot tulajdonképpen nem is mondanám első kötetnek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy túl nagy volt a könyv terjedelme, és ketté kellett vágni.

A történet egy kisnemesi származású fiú szemszögéből mutatja be egy letűnőben lévő korszak végnapjait. Ebben az időben Európa már nem akarta ezt a háborút, sőt, egyenesen nyűgnek tartották, mind politikai, mind anyagi értelemben. A sors úgy hozza, hogy a főhősből templomos lovag lesz, és a Szentföldre kerül, pedig eredetileg esze ágában sincs odamenni. A regénnyel nem csak egy történetet, hanem az egész korszakot akartam ábrázolni. Ezért minden társadalmi rétegből útjára indítottam egy cselekményszálat, amik aztán a második kötetben találkoznak. Ráadásul a muszlimok szemszögéből is bemutatom az eseményeket. Szerettem volna, ha az olvasó is érzi, hogy itt nincs jó és rossz oldal. Csak egy háború, aminek az égvilágon semmi értelme. Persze a karakterek ezt nem így élik meg, mindenkinek megvan a maga motivációja.


– Miért éppen ezt a korszakot választottad első regényednek?

– Gyerekkorom óta szeretem a történelmet. Először a Mozaik képregényekben és a Ben Hurhoz hasonló szandálos filmekben, és a képes Bibliát nézegetve szembesültem a régmúlt korokkal. Azután az Alfa magazint bújtam. Itt olvastam először a vikingekről és egyéb érdekességekről. Azóta sem lankadt bennem az érdeklődés. És hogy miért ez a korszak? Ahogy már említettem, egy olyan regényre vágytam, ami nem létezett, csak az álmaimban. Rengeteg könyvet olvastam és szerettem, és ami megvolt az egyikben, az hiányzott a másikból, és fordítva. Márpedig jó ostromos regényt, ami még a lőfegyver felfedezésének kora előtt játszódik, nem olvastam. Kézenfekvő volt, hogy írjak egyet.


– Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig?

– Olyan hosszú, hogy mire megjelent az Akkon, csaknem elfelejtettem örülni neki. Vagy harminc kiadónak küldtem el a kéziratot. Három elutasítást kaptam, a többiek még csak nem is válaszoltak. Fogtam magam, és egy író barátom útmutatása alapján megtanultam szinopszist írni. Így már lényegesen többen vették a fáradságot arra, hogy foglalkozzanak velem. Nagy kiadóktól kaptam ígéretet, de végül ezekből nem lett semmi. Végül rájöttem, hogy túl hatalmas a regény, és óriási kockázatot jelent egy ismeretlen író első mega-regényét piacra vinni. De a kitartás meghozta a gyümölcsét, végül kiadóra találtam. Minden kezdő írónak ezt tudom tanácsolni: ne adják fel!


– Akkon ostroma. Ezzel lezártad a történetet, vagy még folytatni fogod?

– Nem árulok el titkot, ha elmondom − hiszen történelmi tény −, hogy Akkon elesett. Ezzel vége is a történetnek. Én erről az 1291-es ostromról akartam regényt írni. A főszereplő maga a város, így ezt a történetet folytatni nem lehet. Ugyanakkor maradtak elvarratlan szálak. A legtöbbjét annak ellenére hagytam így, hogy nem akarom folytatni őket. Hadd tegye meg az olvasó! Hadd gondolkozzon szabadon, rágja meg a történetet, keressen benne tanulságokat, érzéseket, bármit, amit szeretne! Ugyanakkor vannak olyan szálak is, amiket már írás közben azért szőttem a cselekménybe, hogy valamikor ismét felvehessem őket. De itt már egy másik történetről beszélünk, ami nem az Akkon cím része.


– Mik a terveid mostanság?

– Jelenleg az Eretnek című regényemen dolgozom. Általa szeretném bemutatni a magyar olvasóközönségnek azt a kevéssé ismert korszakot, amikor az országban végérvényesen megszilárdul a római típusú kereszténység. Felszámolásra került a rovás, azaz a pogánynak mondott betűk, és a jobbról balra történő írásmód. Üldözték a regösöket és a táltosokat, és szigorú büntetést kaptak a könyvrejtegetők. És minő balszerencse, hogy a tatárjárást követően meggyengült ország éppen ebben az időben fogadta be a rokonnép kunokat, akiket Róma ugyancsak meg akart zabolázni.

Ez a regény egyébként egy teljesen másik történetnek indult, és a magyarországi cselekmények csupán a könyv 5%-át tették volna ki. De ismét úgy jártam, akár az Akkonnal: nem én találtam meg a témát, hanem az talált meg engem. Így az 5%-ból egy teljes kötet lesz, és csak utána folytatom az eredetileg kitalált történetet, aminek a vázlata időközben két kötetre terebélyesedett. Úgyhogy azt hiszem, egy trilógiáról beszélünk.

Előző oldal Craz