A lélek-látók I.

Fantasy / Novellák (578 katt) lylly
  2015.11.16.

„Cccc… Már megint egy! Mért van ennyire sok belőlük?” – gondolta Erhard.

Elővette tőrét, és csónakjából a vízbe ugrott. Nem volt nagy csónakja, őse csak egy kicsit hagyott rá. Feladata az volt, hogy amint meglát egyet azok közül a bizonyos cápák közül, akkor azokat a tőrével ölje meg. Most is, mivel látott egyet, megtörte a sima víztükör gyönyörűségét. A víz hideg volt és világos. Nem volt sós, mint általában a tengerek szoktak lenni.

A cápa egy nagyobb példány volt. Ahogy elsuhant Erhard mellett, hozzáért. A fiú már felemelte a tőrt. A sötét állat nem hagyta magát csak úgy megölni. Egy kis fénytől csillogni kezdett a penge, és az óriás hal szemébe világított. A csillogást és a villogást, azok a bizonyos cápák ki nem állhatták. Nem a legjobb, ha egy feldühödött cápa tart feléd, főleg nem, ha csak egy kis tőr a fegyvered ellene.

Erhard nem félt, már megszokta. Már három éve dolgozott teljes állásban. Akkor halt meg a mestere, az őse, akitől örökölt mindent, így a munkáját is. Amikor lát egy gyűlölködő, gondolat-, vagy álom-cápát, meg kell ölnie azt. Nem volt ember. Azon a hat évvel ezelőtti napon, amikor a mestere leereszkedett hozzá… akkor hozta fel magával a tengerhez… Az a nap volt a kedvence. Meg kellett válnia a családjától. Ő még mindig emlékezett rájuk, de volt egy furcsa átok, vagy inkább varázslat. Amint egy emberből őrző lesz, a családja, rokonai, ismerősei mind elfeledkeznek róla. Azokból az emberekből lesz őrző, akinek az agyába nem születik egy olyan lény, ami minden más ember agyába születik. Ez a lény kitörli emlékeit és gondolatait az új őrző-segítőről…

A cápa már kinyitotta a száját. De Erhard gyors volt. Kiugrott a támadás elől, és tőrét ellenfele oldalába mélyesztette be. A nagy hal még így sem adta fel. Tudta, hogy mindjárt itt a vég, de azért az utolsó erejével még Erhard felé kapott. A fiú sikeresen odébb-úszott, mielőtt még bármi baja esett volna. Erhard a farkánál fogva kihúzta a halott cápát, és bedobta a csónakjába. Abba azon a napon már három is került.

- Mindjárt lemegy a nap! Sietnem kell! – mondta Erhard a cápáknak, vagy inkább magának.

Volt egy nagyon hosszú botja, és azzal lökte magát. A tenger nem volt mély, sőt! Nagyon sekély volt. Mire a táborhelyére ért, már szinte teljesen besötétedett. A cápákat kivonszolta a partra, és finom keraut (egy bizonyos keruo növény levelébe csavart cápahús paprikával és uborkával) csinált belőlük, és nyárson megsütötte azokat. Egy adagot el is fogyasztott belőlük.

Előző oldal lylly