Légcsavar

Szépirodalom / Abszurd (690 katt) maggoth1
  2015.01.01.

Rőt szokás szerint megint ki van bukva a nap végére, amit mélyen megértek, mert valószínűleg én is ennyire frusztrált lennék, ha pilótaként kellene tevékenykednem a Léghajózási és Utazási Főigazgatóságnál.

– Már megint mi van? – kérdem jó portáshoz illőn, amikor rezzenéstelen arccal kipakolja a kedvenc kisüstijét néhány mandulás sör kíséretében fogadópultom párkányára. – Mi a berúgás apropója?
– Az ócska bergengóc léghajók – sóhajtja elkeseredetten, majd elszántan letekeri a kisüstisüveg kupakját, és egy húzásra felhajtja a tartalmát. – Egy nap biztosan szétesik alattam az egyik, és csak azért imádkozom, nehogy túléljem, mert utána úgyis rám vernék a felelősséget az egészért, és annyit ülnék a tömlöcben, hogy rám rozsdásodna a vasajtó.

Megcsóválom a fejem.

– De hogy lehetnek ennyire vacakok? Most rendeltük őket Bergengóciából, óperenciás támogatásból, nem?

Rőt epésen felkacag.

– Ha akarod, rávilágíthatok – közli hisztérikusan, miközben kibontja az egyik dobozos sört. – A cégnél mindenki tudja, hogy zajlott ez az egész. Valamelyik főmufti felment a varázshálóra, és amikor kiszúrt a bergengócoknál ötven darab kiselejtezett WTF léghajót, kilobbizta, hogy azokat vegyük meg. Miután meggyőzte a többi főgórét, hogy ez nagy okosság, és sok millió tallért be lehet vele zsebelni, áldásukat adták rá. A figura kiment a kíséretével Bergengóciába, a léghajóraktárba, ami ott terült el a külvárosi szeméthegyen is túl, ahol még a kurta farkú tengerimalac is csak fenntartásokkal túr.

Megnedvesíti a torkát némi mandulás lélekerősítővel, aztán folytatja.

– A bergengócokról tudni kell, hogy ők három-négy év után kiszedik a járműveiket a légi forgalomból, és simán leselejtezik őket. Ez a lerakat is pont úgy festett, mint ahol egy rosszkedvű hétfejű sárkány már mindent letarolt, és a WTF léghajók embermagas tarackban hevertek, félredobva az örökkévalóságnak. A főmufti szörcsögött, szipogott, aztán úgy döntött, megvesz negyvenet darabonként kétmillió tallérért, a maradék tízet meg elkéri a vételhez ajándékba pótalkatrészként. A bergengócok persze csak néztek, mint koboldok a málnalekvárban, amikor alkudozni kezdett, mert ez arrafelé nem igazán szokás, sőt tulajdonképpen nem is értették, mit akar a fazon. Valakinek a kíséretéből bizalmasan meg kellett súgnia az egyik középvezetőjüknek, hogy lényegében arról van szó, megvennénk negyven darab ócskavasat viszonylag elfogadható áron, ha tíz darab romhalmazt hozzápasszolnak grátiszban.

Felvonom a szemöldököm.

– És mi ebben a jó?
– Az benne a légcsavar, hogy papíron tizennyolc millió tallérért vásároltuk darabját óperenciás támogatásból, ami negyven léghajónál igen szép summa. Plusz ott a maradék tíz tök ingyen, amit szintén légi forgalomba állítottak ahelyett, hogy pótalkatrésznek használnák őket; már csak ez száznyolcvan millió, zsebbe. Persze át kellett építeni a gépeket, mert túl kicsik voltak az ablakok, meg egyéb problémák is akadtak velük, de ez sem jelentett gondot, hiszen valaha volt nekünk saját léghajógyárunk, ami évi nyolcvanezer Daidalosz léghajót szállított külhonba. Az előző királyság megdöntése után, amikor beindult a szabad rablás, a főurak szétloptak mindent, és szertehordták a zsákmányt birodalmunk különböző sarkaiba. Ki az ablakkészítő eszcájgot vitte, ki a légcsavar fröccsöntő gyártósort, és ezek a jó lelkek utóbb mind a LUFI alvállalkozói lettek. Ripsz-ropsz kipofozták a vadi újnak még enyhe túlzással sem nevezhető WTF-eket, és így ők is szépen degeszre keresték magukat.
– És ez senkinek sem szúrt szemet a Nagy Óperenciás Egyesülésben?

Rőt már a következő sörét bontja idegrángásos mozdulattal.

– Ó, dehogynem! Az óperenciás királynő fel is vette a kapcsolatot Huszárfi Salamonnal, a LUFI vezérével, hogy ez így nem igazán nyerő, mire az kiküldött egy csapatot, akik olyan szinten megkenték a vizsgálóbizottságot több millió tallérnyi lépes mézzel, hogy mindenki csak a száját nyalogatta, és az ügy szépen elcsendesedett. Egyedül mi és az utasaink vagyunk életveszélyben a szétesés határán álló WTF-ek fedélzetén, miközben a valóban remek műszaki állapotban lévő léghajók magánkézben vannak a LUFI-nak alvállalkozóként bedolgozó nemeseknél, akik persze mind valakiknek a valakijei. Tulajdonképpen odaszivárogtatják a zsíros összegeket, mindazt, amit fű alatt kimenekítenek tőlünk, a fővállalkozótól, mert mi ugye veszteségesek vagyunk. Épp ezért a jó útvonalakon mindig a leányvállalatok járművei röpködnek, mi meg megkapjuk a legpocsékabb, leglégörvényesebb repülési terveket, hogy még lehetetlenebb cégnek tűnjünk a jónép szemében. A LUFI szépen felfújt látszatra épül, és elvileg sohasem lesz kifizetődő, miközben a felső vezetés furcsamód mégis kacsalábon forgó palotákban él, és jókat derül rajtunk.
– Értem – bólogatok együttérzően. – Bárki azt gondolná, ez csak mese habbal, de én hiszek neked. Azért nem kell így elkeseredni!

Savanyú arccal legyint, és kibont még egy sört.

– Dehogynem – mondja fásultan. – Ezek a gazemberek mindent megtehetnek. Ahogy hallom, most kastélyok építéséért lobbiznak a királynál, a birodalom kiemelt területein. Tudod, mit fognak felhúzni azokra a telkekre ezek a minden hájjal megkent csirkefogók óperenciás kölcsönből, eleve veszteségesen?

Megrázom a fejem.

– Fogalmam sincs.

Ajka eszelős vigyorba torzul.

– Hát, mit gondolsz? Légvárakat!

Előző oldal maggoth1
Vélemények a műről (eddig 4 db)