Szélmalom

Szépirodalom / Novellák (891 katt) Szombatfalvi László
  2014.12.23.

Szeptember végén, amikor kiosztották az űrlapokat, Andris szomorúan tartotta a kezében. Egy darabig nézegette, majd összegyűrte és a szemetesbe hajította. Olyasmit nem lehetett azon beikszelni, hogy elvált vagy nem elvált. A szülők fizetésigazolását kellett volna csatolni, de édesanyjának a fizetése egymagában elegendő volt ahhoz, hogy a számítógép vásárlást támogató programból Andris kimaradjon.

Majd karácsonyra – ígérte édesapja, mert az iskolakezdéssel járó költségeket az édesanyja állta. Andris mire a tizenharmadik évét betöltötte, szabályosan megnyúlt, egyetlen év leforgása alatt majdnem egy fejjel lett magasabb. Akár egy madárijesztő, úgy festett a tavalyi egyenruhában, miután nagy nehezen magára ráncigálta.

Édesanyja nem fukarkodott a vásárlásnál. Alsóneműk, cipő, sportcipő, tréning alsó-fölső, dzseki meg mi egy más, mind új és divatos. Könyveket is vásárolt, olyanokat is, ami másnak eszébe sem jutott volna, és a sok könyv mellé atlasz is kellett meg két szótár. Csak az utóbbiakkal számolva is, így együtt felértek egy számítógép árának a felével.

– Küldjön apád pénzt számítógépre, őt euróban fizetik – mondta, miután vonalat húzott a kiadások alá.

De nem küld, mert tegnap telefonált, hogy amióta elbocsájtották az asztalosműhelytől, azóta nincs állandó állása, csak valami napszám, az is ritkán. Három héttel korábban, amikor Andris tatája meghalt, csak sírt a telefonba, hogy nincs pénze hazajönni. Most sincs, mert ha hazajönne, nem lenne, amivel visszamenjen, otthon pedig fél évbe telne, míg kigürcölné az útravalót, feltételezve, ha egyáltalán találna munkát. Most már jól beszéli a nyelvet, és reménykedik, hogy januárban majd lesz állandó keresete.
A téli vakáció előtti utolsó tanítási nap végén Andrist Benkő tanár úr hívatta a tanáriba.

– Foglalj helyet! – mutatott egy székre a tanár. – Nem az én osztályomban vagy, de azért végignéztem a katalógust. Januárban félév zárás, és újra te leszel az első az osztályodból.
Andris megszeppenten csak bólintott, nem mondott semmit.
– Otthon minden rendben?
– I-igen.
– Édesanyád érdeklődött telefonon. Azt mondta, nincs ideje bejönni az iskolába. Elutazik az ünnepen.
– Igen.
– Apád hazajön?
– Nem.
– Hm… igazán sajnálom. Közeleg a matekolimpia megyei szakasza, készülsz?
– Készülök.
– Leírom a telefonszámom. Karácsony után, ha kedved tartja, eljöhetsz hozzám. Matekeznénk egy kicsit.
– Jó.
– Akkor itt van, tedd el, és kellemes ünnepet, neked is meg a mamádnak.
– Köszönöm, kellemes ünnepet, tanár úr!

Andris a vállára vette táskáját, elköszönt a többi tanártól és gyors léptekkel elhagyta a tanárit. Sportcipője szerencsére még jól bírta a strapát, mert a szeptember eleji kánikulákban a bakancs kimaradt a listáról, pedig a frissen hullott hóban jól fogott volna. Sietnie kellett a távolsági buszhoz, mert ha lekési, akkor egy óra hosszat kell várnia a következőre.

Autóbusszal félórába telt az út. A központban szállt le, mintha haza menne, de nem tért le a főútról, amikor az utcájuk elé ért. A lábai egyenesen előre vitték, egész a falu végéhez. Onnan meg tovább, a temető irányába. A szekérúton semmi nyom nem vezetett, nehézkes volt a járás, néha bokáig süppedt a hóba. Az előtte kiemelkedő domboldalra rásütött a nap. A temető sírjait betakarta a hó. Fehér volt az egész táj, csak a fenyves sűrűjénél szakadt meg a vidék egyhangúsága.

Andris felbaktatott a domboldal derekáig, és megállt egy elszáradt, roskadozó koszorúktól tornyosuló sír előtt. Sokáig állt úgy némán. Könnyek sem jöttek a szemére, pedig tegnap, amikor kezébe vette a szélmalmot, csak úgy potyogtak, sehogy sem tudta visszatartani.

A szélmalmot Józsi-tatája készítette neki a nyári vakációban. Azt mondta, a szél nem csak búzát őröl. Egy régi játék műanyag fogaskerék szerkezetét bontotta szét, fából egy hosszú tengelyt eszkábált, majd kartonból egy nagy korongot vágott, amit egy másik fogaskerékre úgy rögzített, hogy az körbe forgott vízszintesen, mikor fújt a szél. Papírdarabkákra két kovácsot rajzolt, ahogyan azok kalapácsaikkal az ülőre vernek. A rajzokat felváltva ragasztotta rá kereken körbe, hol a baloldali kovács csapot az ülőre, hol a jobboldali. Elől egy kis ablakot illesztett hozzá és kész volt a mozi.

– Tata, apa rossz fiú volt?
– Apád nem volt rossz fiú, Bandikám.
– Miért nem akar hazajönni?
– Haza akar jönni.
– És akkor miért nem jön?
– Mert fél.
– Mitől fél?
– A világtól, mert megromlott a világ ma.
– Én is kell, féljek a világtól, tata?
– Tanulj csak sokat, és akkor nem kell félned a világtól.
– Miért mentél el, azt ígérted, ketten fogjuk kiválasztani a fenyőt.
– Én kiválasztottam neked, menj csak a fenyves Maros felőli oldalára!
– Akkor megyek is, tata.

Andris a lába elé nézett, míg a dombot megkerülte. Így is volt, amikor térdig süppedt a hóba. Sietett, mert cipőjébe befordult a hó, zoknija átázott, és fázott a lába. Csak mikor úgy érezte, hogy közel van, csak akkor emelte tekintetét a fenyvesre.

Az ágai büszkén törtek fölfelé, könnyedén viselte a ránehezedő havat. Egyedül állt az erdőszélen, karhosszal lehetett magasabb Andrisnál. Tetejében a hó megjegesedett, és az alacsonyan járó nap sugarai megtörtek benne. A szivárvány színeire bomlott és úgy fénylett, mintha egy csillag telepedett volna rá.

Előző oldal Szombatfalvi László