Vérrel írt krónikák... I.

Fantasy / Novellák (776 katt) bel corma
  2014.12.27.

A kocsma ismerős zajai összefolytak, majd halk zsongássá szelídültek a fejemben. Olyan érzésem támadt, mintha lelassult volna az idő, a külvilág pedig megszűnt létezni számomra. Nem hallottam a vendégek sáros csizmáinak koppanását a gyalulatlan, szálkás padlón, sem a garatra felöntött emberek harsány röhögését, vagy a boroskancsók fémes csendülését. Egy röpke pillanatra eltűnt minden, és csak ketten voltunk a helyiség legsötétebb sarkában megbúvó asztalnál. Én és a velem szemben ülő Ariel. Láttam, hogy pupillái hatalmasra tágulnak, és ha csak egy lélegzetvételnyi időre is, de sikerült foglyul ejtenie a tekintetemet. Megremegtem és a pillanat gyorsan tovatűnt. A külvilág hangjai visszatértek, és minden újra mozgásba lendült.

Fejét most oldalra billentette és érdeklődve méregetett engem. Amikor megszólalt, hangja mélyebb tónussal telítődött:

- Tudod te, milyen érzés kiválasztottnak lenni?

Egy pillanat törtrésze volt csupán, ahogy kivillantotta pengeéles szemfogait, majd keményen az ajkába harapott. Néztem a szája sarkában lassan legördülő vércseppet. Kézfejének önkéntelen mozdulatával mázolta szét az ajkán anélkül, hogy levette volna rólam a tekintetét. Sötét, érzéki vágy irányította minden rezdülését, ahogy nyelvével megízlelte a seb emlékét, majd két tenyerét a gyalulatlan deszkákra csúsztatva mélyen előre hajolt. Halk kattanással élesítettem a köpenyem alatt rejtegetett, apró nyílpuska elsütő szerkezetét, és a fából faragott, hegyes nyílvesszővel célba vettem őt az asztal alatt.

- Maradj, ahol vagy, különben…

Felnevetett. Olyan hang volt ez, melyben véres éjszakák bujasággal vegyes emléke kísértett, én pedig önkéntelenül megborzongtam. Élveteg arckifejezését felváltotta egyfajta könnyed nemtörődömség és lassan hátradőlt a székén. Hosszú, formás, bőrcsizmába bújtatott lábait tettetett lassúsággal csúsztatta az asztal lapjára, ujjait pedig összefonta a tarkóján. Ragadozó módjára, érdeklődve fürkészte a fogadó vendégeit, mintha csak most látná őket először. Megmagyarázhatatlan, rossz érzés kerített hatalmába, ahogy követtem a tekintetét.

- Mondd, mit tettél?!
- Emlékszel arra az ártatlan, szőke kislányra, aki a szüleivel együtt érkezett a fogadóba tegnap este? Olyan volt, akár egy apró angyal, a festők és a szobrászok legalábbis ilyennek szokták ábrázolni őket.
- Hol van Gregor? – éreztem, hogy hűvös ujjak markolnak a szívembe, ahogy a lelkemben lappangó kétség lassan fájó bizonyossággá érett bennem.
- Hány éves is lehetett? Tizenegy, talán tizenkettő? Ártatlan volt, olyan… romlatlan! – érzéki kacajába hátborzongató, sötét zöngék vegyültek.
- Mi csináltál vele, te…
- Ne aggódj, a kis kedvencednek egy haja szála sem görbült meg, egyelőre legalábbis… Gregor gondjaira bíztam, és bár szívesen eljátszadozott volna vele, a lelkére kötöttem, hogy nem bánthatja őt, viszont… Ha nem térek vissza hozzá egy fertályórán belül, akkor kezelésbe veszi a kis tündért.
- Megölnél egy kislányt? Hová tűnt a stílusod, Ariel? – ezúttal rajtam volt a gúnyos mosolygás sora.

Borostyánszín tekintete hirtelen sötétbe fordult. Vékony, fekete vénák kontúrjai lüktettek fel a szeme körül egy pillanatra, és dühös sziszegéssel engedte ki a lelkében feltámadó, haraggal vegyes gyűlöletet. Egy másodpercig tartott csupán a kitörése, és gyorsan sikerült magára öltenie a nemtörődömség álarcát.

- Marcussal együtt halt meg, a te jó voltodból persze, egyébként… eszem ágában sincs megölni a kislányt. Egészen más meglepetést tartogatok neki!
- Ne merészeld…
- Tudom, mennyire gyűlölöd a fajtámat, ezért hát… úgy döntöttem, hogy átváltoztatom őt!
- Ha megteszed, halott vagy…
- Későbbre tartogasd az erődet… Hajnalban ejtjük meg a cserét. A kislányt cserébe a térképért és mindenki jól jár.
- Hol és mikor?
- A város melletti öreg temető hátsó kerítésénél, pontban éjfélkor. Remélem, egyedül jössz majd!
- Sosem válnék meg a testőrömtől.

Könnyedén legyintett és fürgén felállt az asztal mellől. Egy ragadozó kifinomult mozdulataival nyújtóztatta ki végtagjait és figyelmen kívül hagyva a reá szegeződő, sóvár tekinteteket felém villantotta baljós mosolyát.

- Igazán nem mondhatod, hogy nem vagyok veled nagyvonalú… vadász!
- Hálám a sírig üldözni fog…

Bájos arcvonásai most grimaszba torzultak. Vállat vont és a vágytól fátyolos szemek kereszttüzében puha léptekkel kisétált a kocsmából. Tekintetem addig kísérte őt a mocskos ablaküvegen át, amíg végleg bele nem veszett az alkonyi félhomályba…

***

A fogadó felső emeletének legtávolabbi szobájában vertem tanyát. A padlót vastag hajódeszkákból ácsolták, a falakat pedig erős bazalttömbökből rótták össze. A mennyezet vaskos gerendái is biztonságosnak tűntek számomra. Ágy, asztal és két szék… Ezek alkották csupán a szoba berendezését, ám a célnak így is tökéletesen megfelelt. Amúgy sem szándékoztam itt sokáig időzni…

A leghasznosabbnak tűnő mágikus amuletteket a nyakamba akasztottam. Némi töprengés után egy fekete patinával borított ezüstgyűrűt is felkötöttem az egyik, csuklómra hurkolt bőrszíjra, majd ellenőriztem a fegyvereimet. Tárat cseréltem a nyílpuskámban, és a szenteltvízzel töltött fiolákat is ruhám zsebébe rejtettem. Úgy tűnt, hogy készen állok, vagyis… majdnem készen! A sarokban megbújó homály irányába intettem.

- Veszélyes küldetés vár rám, szóval… örülnék annak, ha velem tartanál! Mi a véleményed? Ja, persze… Majdnem elfelejtettem, hogy neked nincs beleszólásod a dologba…

A homály mélyén megmozdult valami. A padlódeszka megreccsent a súlyos léptek alatt, és egy öles termetű férfi lépett ki a halolaj lámpások sápadt fénykörébe. Hat lábnál is magasabb volt, és izmos testalkata egyértelműen elárulta azt, hogy valamiféle harcos lehet. Fekete ruhája alól nyaktájon és a csuklóinál láncing szemei villantak elő. A hátára szíjazva két, hajlított pengéjű kardot viselt, legalábbis erre utaltak a vállai fölött felfelé nyúló, díszes markolatok. Karakteres arcát törött orr és a jobb szemétől a szája sarkáig húzódó vastag forradás csúfította el. Fekete, írisz nélküli szemei még a szokásosnál is sötétebben ragyogtak.

- Várom a parancsodat… - hangja olyan volt, akár a köszörűkövön súrlódó acél zaja.

Elégedetten elmosolyodtam…

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 5 db)