Búcsú a Végtelenbe

Szépirodalom / Élet-halál (590 katt) angyalka146
  2014.12.07.

Szerelmem!

Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem vagyok földi testemben. Eltávoztam – valószínűleg – a bardó végtelen szenvedéssel és nyomorúsággal teli, félelmetes tengerébe. Ne, ne sajnálj! Önként tettem, amit tettem.

Csodálatos életem volt. Kedves, gondoskodó szülőkhöz születtem, akik szeretetükkel úgy öleltek körbe, mint a gyermeket az anyaméh: óvón, védelmezőn, türelemmel. Sohasem akarták akaratuk rám kényszeríteni, mindig egyenrangú partnerként kezeltek. Álmom, hogy papnő lehessek, tiszteletben tartották és támogatták. Példás nevelőim voltak. Megtanítottak magam és mások tiszteletére, az Isteni Pár imádására és szentségére.

Mestereim a papnő iskolában szintén a legkiválóbbak közül kerültek ki. A legnehezebb időszakokban – például az első Szent Nász idején – mellettem álltak, lelki és testi támaszt nyújtottak.

Nagyon féltem az első rituálén. Minden kislány arról álmodik, hogy majd szerelmes lesz, és természetesen a királyfi, életük szerelme lesz az első férfi és az egyetlen is, akit ismernek. Nekem akkor és ott, tizenöt évesen egy nálam harminc évvel idősebb férfival kellett megosztanom a testem, és adnom a szüzességem. Ekkor megfordult a fejemben – de csak egy pillanatra -, hogy felhagyok az egész papnői léttel és visszamegyek a világi életbe. Örülök, hogy végül legyőztem a félelmem és nem tettem elhamarkodott, visszafordíthatatlan lépést. A második alkalom már könnyebb volt. Miután pedig felkentek a Szűz Istennő papnőjének, a szolgálat már boldogsággal töltött el.

Te is tudod, mi voltam. Az emberek közül sokan megvetettek és szajhának neveztek, de ők tudatlanságukban és saját elméjük zárkájában csak annak láthattak: egy örömlánynak. Fogalmuk sem volt, milyen fontos, szentséges és nélkülözhetetlen volt a mi feladatunk. Mi tanítottuk meg a férfiakat a szerelem művészetére, a nőknek pedig megmutattuk saját nőiességüket és erejüket. Minden alkalommal pedig, mikor a gyönyör elöntötte testem, eggyé váltam imádott Istennőmmel. Élveztem a szexualitást. Mindig, mindenkivel. Nem számított, hogy nő vagy férfi az illető, hiszen mindegyik az Istennő gyermeke volt, és hozzánk csak azok jöttek el, akik elvesztek vagy letértek a szeretet útjáról, s ezt képesek voltak maguknak beismerni. Mi segítettük őket vissza a helyes ösvényre. Az átlagemberek, ezek a korlátolt, butácska és gyenge lelkű lények, akik csak kicsinyes és egójuk által megszabott szűkös életüket élték, nem értettek meg minket. Miután a kereszténységnek nevezett vallás meghódította szívüket, kikergettek minket szent helyeinkről, és mi menekülni kényszerültünk. Így történt, hogy találkoztunk a Tor-hegyen.

Sohasem felejtem el azt a napot. Még mindig érzem a réti virágok illatát, a nap kellemes melegét, a szél sóhaját, amint végigsuhan testemen, és a te gyönyörű, extázisban égő lelked.

Nagyon szerettelek. És ez a szerelem tehetett arról, hogy letértem a helyes útról. Hibát követtünk el. Te is tudod. Túl mohóvá és gőgössé váltunk. Mi, akik oly nagyra voltunk saját szentségünkkel, szintén egónk áldozatai lettünk. Azt hittük, legyőzhetjük és kijátszhatjuk az Isteneket, de…

Ó, Daniel! Édes, drága, egyetlen és örök Szerelmem! Ragyogásod, mely sötét és démoni volt, a hatalmába kerített! Mit tettem?! Öltem, kínoztam és orgiákat rendeztem! Megszentségtelenítettem a vallásom! Az Istennőm! A testem! A lelkem! Hatalmam, melyet azért kaptam, hogy építsek, rombolásra használtam, és immáron ellenem fordult és pusztítani kezdett!

Miért nem követtük a Hagyományt? Miért fordultunk a fekete mágia felé? Miért gondoltuk azt, hogy emberek százainak megölésével felemelkedhetünk?! Ez ostobaság, te is tudod! A szeretet az egyetlen út! Csak így lehet, csak így szabad felemelkedni!

Most látom, amint gúnyos mosolyra húzódik a szád, s azt mondod: de hát felemelkedtünk! Emberi lelkek elrablása és fényük elnyelése által mi is megvilágosodott mesterek lettünk!

Igen, így történt. De az ár… Rettenetes! Nem bírom elviselni! Hallom a könyörgésüket, sírásukat, sikolyaikat és üvöltéseiket a bensőmben!

Azt gondolod, gyáva vagyok. Igen. És ezt vállalom visszaszületésemben.

Néhány napja újra testet öltöttem. Böjtöltem és szakadatlan imádkoztam az Istennőhöz, bocsásson meg! A bűntudat felemészti lelkem. Csak úgy tehetek jóvá mindent, ha visszatérek a kerékbe, és a körforgást folytatom. Hogyan ölöm meg a testem? Megsúgom: belladonna.

Az új életemben nem leszek szerencsés. Sokan gyűlölnek majd. Lesznek, akik lenéznek és megvetnek. Az erőm elzárják, és bár tudni fogom, hogy képes vagyok varázsolni és mágiát használni, valószínűleg a szabad áramlás útja zárva lesz. Szürkeségre leszek kárhoztatva, s én is csak egy leszek az emberi tömegek milliói között. Nevesből senkivé válok. Nem baj. Megérdemlem.

Ha olvasod levelem, akkor te is visszavetted emberi formád, hiszen csak így juthat el hozzád üzenetem: várni fogok rád! Ha tényleg szeretsz, otthagyod az üdvözült létet, és visszatérsz velem együtt a földre. Ha nem, kívánom, légy boldog a létben, s egy szép napon talán újra találkozunk. Ekkor már az ellentétes oldalon, de nem számít: akkor is szeretni foglak. Minket egymásnak teremtettek. Történjék bármi, büntessenek, ahogy jónak ítélik, minket már nem választhatnak el! Én te vagyok, te pedig én! Tat tvam aszi.

Ha pedig nem látod ezt a levelet, akkor küldöm búcsúm hozzád a végtelenbe! Bárhol is legyél, megtalál szívem.

Nagyon szeretlek!

Ariel

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 8 db)