Linktár

Beavatás

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/12 számában.

Megragadtam a vállát és a kelleténél kicsit erősebben megszorítottam. Elkerekedett szemmel, döbbenten nézett rám, én pedig reméltem, hogy végre sikerül kijózanítanom őt.

- Azt hiszed, hogy ez valami játék? Úgy gondolod, hogy tovább élheted majd a bárgyú kis életedet, akár egy közhelyes tini-filmben?
- Engedj el, ez már fáj!

Lazítottam a szorításon és lassan kifújtam a levegőt. Halkabb hangon folytattam:

- Rendben van, ha válaszolsz a kérdéseimre, akkor talán megfontolom a dolgot… Ne feledd, ez egy végleges döntés! Ha megteszem azt, amit kérsz tőlem, akkor többé már semmi sem lesz olyan, mint volt!

Dacosan felszegte az állát, barna őzikeszemeiben pedig elszánt tüzek gyúltak. Úgy éreztem, készen áll rá, hogy minden hidat felégessen maga mögött. Lehet, hogy túl szigorú voltam vele az imént…

- Jól van, mondjuk, hogy eleget teszek a kérésednek… Hogyan folytatnád az életedet azután?
- Ez elég egyértelmű, nem igaz? Én lennék a legmenőbb csaj az osztályban!

Csalódott grimaszom láttán értetlenül kifakadt:

- Most mi van?! Szerintem ez egy tök természetes dolog lenne! A suliban legalábbis minden lány ezt csinálná!
- Bántottál már valakit, úgy értem… okoztál már valaha komolyabb sérülést egy másik embernek?

Értetlenül felvonta a szemöldökét és ajkát beharapva morfondírozott azon, hogy mi lenne a helyes válasz a kérdésemre. Végül, nagy nehezen kinyögte:

- Izé… Nem. Ez baj?
- Az ég szerelmére! Mégis, mit gondoltál, hogyan fogsz ezután… - ingerült intéssel szabtam gátat a belőlem kiáradni készülő, dühös szófolyamnak. Nagy levegőt vettem és sikerült nyugalmat erőltetnem magamra.

- Lelkiismeret dolgában hogy állsz?
- Nem értem, pontosan mire gondolsz? Tudod, néha olyan furcsákat kérdezel…
- Jól van, a kedvedért elmagyarázom a dolgot… Mondjuk, hogy olyasvalakit bántasz meg, akit egyébként kedvelsz. Rosszul érzed magad a veszekedés után?
- Háát… Azt hiszem… nem! – Pimasz, telt ajka diadalittas mosolyra húzódott. - Szeretek győztesen kikerülni minden konfliktushelyzetből. Tudod, imádom én irányítani a dolgokat!
- Azt látom… - dünnyögtem, inkább csak magamnak és felsóhajtottam. – Képes vagy az elengedésre?
- Aha! – vágta rá szinte gondolkodás nélkül. – Ha valami uncsi, akkor azt ki kell dobni a szemétbe!
- Én az emberekre gondoltam… Mit éreznél, ha elveszítenéd a szeretteidet?
- Az egyik nagyim tavaly halt meg… Sajnáltam szegénykét, mert aranyos volt, meg olyan finom sütiket készített, de… később rájöttem, hogy talán sokkal jobb neki így. Tudod, nagyon beteg volt már, folyton fájtak az ízületei…
- Értem, nem kell részletezned, egyébként… a saját életedhez hogyan viszonyulsz?
- Mmm… Mi van az életemmel?
- Eldobnád magadtól, ha… úgy éreznéd, hogy a létezésed értelmét veszítette?

Az őzikeszemekre méla fátyol borult és éreztem, hogy a lány minden képességét latba veti annak érdekében, hogy válaszoljon a kérdésemre.

- Úgy gondolom, hogy van valami a halálon túl is… Nem tudom megmagyarázni a dolgot, csak valahogy… érzem! Megérted ezt?

Némán bólintottam és gondolatban tisztelettel adóztam neki. Fiatal kora ellenére meglepő érettségről tett tanúbizonyságot. Persze voltak még hiányosságai, de utolsó válasza eldöntötte a kérdést.

- Van még mit tanulnod, de… azt hiszem, alkalmas leszel a vámpír-életre! Újhold idején találkozunk majd ezen a helyen, én pedig megtanítok neked mindent, amire szükséged lesz ahhoz, hogy sikeres ragadozó váljon belőled. Nagyjából egy év múlva megkapod a napfény-gyűrűdet, az átváltozási rítusra pedig telihold idején kerül majd sor… Gratulálok az eljövendő életedhez!
- Köszönöm! – a lány hangja céltudatosan csengett, ajkán pedig újra megjelent a diadalittas mosoly…